Néha úgy érzem, a jó humor van olyan felszabadító, mint a jó szex, egy kiadós nevetés felér egy kiadós orgazmussal...:) A fájdalom pedig a legjobb tanítómester, kétségtelen, hogy az elmúlt három hónapban többet fejlődött a humorérzékem, mint a megelőző 24 évben, milyen kár, hogy nem most ismertem meg Petit, már tuti nem dobna ki, amiért nem értem a poénjait:) A legjobb persze, amikor az ember odáig eljut, hogy saját magán is nevetni tud (ez nagy fless volt Barnával is), mert innentől sokkal könnyebb az élet: ami átélve borzasztó tragédiának, isten általi sors-összeesküvésnek tűnt, most már komikus színjáték csupán, melyet kívülről nézve Ámor madzag által rángatott idióta, szűklátókörű, naiv kis figurái játszanak. Ha pedig vakságodban fejjel mész a villanyoszlopnak, légy hálás és tudd: egy igazi zen mesterrel találkoztál!
Ez azért elég tömény és kicsit fárasztó volt, úgy alakult, hogy 6 fiúval találkoztam az elmúlt 3 nap leforgása alatt: egy legjobb barát, két újdonsült versenyző, két ex-szex- és szerelempartner, egy elérhetetlen adu ász adonisz és egy régi hódoló, aki erőteljes ellenjavallataim ellenére mégis kikönyörögte saját felelősségére a találkozást. Szerencsére olvasóim között csak egyvalaki van, akinek be kell tudnia azonosítani magát;) Ja, és a véletlen közbenjárásának köszönhetően még Bélába és Misibe is belefutottam egy rövid időre:)
Mostanában gyakran kapom azon magam, hogy sétálok haza vagy a városban valahol és intenzíven nevetgélek magamban, már társ sem kell, dől a hülyeség:) Ez a sok találka most jó témát is adott, egy kicsit belegondoltam és elképzeltem, vajon kivel hogyan is festhetne az a bizonyos közös jövő, ha netán úgy alakulna, hogy vele... Mondjuk nem pont ezt a hat embert választottam, hanem akikkel tényleg el tudnám képzelni valamilyen szinten. Én nagyon jól elszórakoztam, ahogy kicsit sarkítva, eltúzolva végiggondoltam, bár leírva szerintem közel sem olyan jó, mint elképzelve, mindenesetre tessék Önöknek sem túl komolyan venni! :)
Ez csak játék, hogy legalább képzeletben, ha már a valóságban semmi... :)
Candidate I.
Csupa szenvedély, kihívás, megnyílás, fájdalom és romantika. Nagy a szerelem, de nehezen szánjuk rá magunkat a házasságra, csak majd ha már minden külső barát lekopott, és már csak saját kis fenyegetetlen, külön világunk marad, talán akkor merünk belevágni. Nagyon egymásra vagyunk hangolódva, érezzük egymás minden kimondatlan gondolatát és vágyát, de azért vannak nézeteltérések és kisebb-nagyobb viták, elsősorban az eltérő neveltetés...
A teherviselés egyenlő, átlagosan jól fizető állás, a háttérben többé-kevésbé sikeres tőzsdei spekulációk. Fényűzésmentes, racionális vagyonkezelés. Egy külvárosi kertes házban élünk, kis zöldségeskert, házőrző kuty, madárcsicser. Előbb-utóbb gyerek is lesz, egy vagy kettő, a pasi kicsit fél a felelősségtől, pedig állati jól bánik velük! Szabadságra nevel.
A szex egészen szuper és változatos, télen gyertyafény, masszázsolaj, elszállós zene és füstölő, nyáron zabolátlan, szemérmetlen vadság: éjjel utcán fának döntve, napsütésben háztetőn, erdei sátorban hangosan sikongatva. A technika újra és újra megújul, egész testet végigcsókolgatós-végigsimogatós határtalan gyengédség, világbajnok nyelvhasználat és vad, ösztönös ritmika váltja egymást, a többszörös orgazmus esélyes, és ha marad még energiánk, a tantrikus kalandozások is helyet kapnak. Mindent megad, nagyon lelkes, érdeklik a taoista technikák és egyedül is gyakorol. De néha csak nézzük egymás meztelen testét és meditálunk.
Azért olykor-olykor őszintén megsúgja, titkon arról álmodik, hogy több nővel is szeretné kipróbálni, néha úgy, hogy egyszerre, néha úgy, hogy külön... de persze nem erőlteti, csak felveti félénken és pislogós szemekkel, én azért kicsit emésztem a gondolatot, aztán úgy is belemegyek, sőt nőt is próbálok szerezni, mert szeretem annyira és akarom, hogy jó legyen neki, csak annyit kérek, hogy tényleg ne a hátam mögött, és inkább olyan nő legyen, akit én is ismerek és valamennyire kedvelek is...
Szumma: minden nagyon szép és jó, és megvannak az érzelmi kihívások is!
De vajon túl lehet élni a külső világ totális ignorálását, lehetséges őszintén csak egymásnak, csak egymásért élni...?
Candidate II.
Kapcsolatunk nagyon lágy és intuitív. Ösztönösen értjük egymás minden szavát, már-már szavak nélkül kommunikálunk, egy szemvillanástól nevetésre fakadunk. Kiegyensúlyozottak, boldogok vagyunk, megvalósítjuk önmagunk, járjuk utunkat egymást ösztönözve, nem korlátozva. Olyanok vagyunk, mint egy madárpár.
Közös fészkünk otthonos és meleg, kedves fények, kedves hangok, kedves illatok. Én kandallóra gyűjtök, ő valami magaféle tárgyra.
Több gyerekünk is lesz, legyen csak minél több, legalább javítják a világátlagot:), mert valami csúcs nevelést kapnak ám! Azaz nem nevelést, hanem életpéldát. Tartást, erőt, reális világképet és reális önértékelést, etikailag is helytálló kibontakozási és érvényesülési módokat és céltudatosságot, egyenes őszinteséget, megbocsátást, melegséget, szeretetet.
A szex hol gyengéd, összebújós-simogatós, máskor olyan feszes, tüzes, vad és váratlan, mint egy tangó.
Egészen ideális vele. Azért a szenvedélyből néha hiányzik valami frenetikus villámlás, ezért olykor-olykor bevetünk egy másik nőt, majd elválik, hogy csak képzeletben, netán szerepjátékkal, vagy gyakorlatban is...
Candidate III.
Elsőként kell megemlíteni, hogy a szex fergeteges (abszolút levegő-levegő), bár néha bizony már fárasztó, hogy már háromszor elmentem, kilencféle pózt kipróbáltunk, és még mindig ki akar elégíteni...:) Viszont imádom, hogy pontosan tudja és nem sajnálja a fáradságot megadni, ami a nőnek kell egy frenetikus orgazmushoz és ahhoz is, hogy aktus után is gyengéden ölelve, szeretgetve, babusgatva érezze magát. És persze én is maximálisan bevetem magam, tökéletes formai kompatibilitás, bár néha arról álmodok, bár lelassítanánk kicsit, és lenne idő egy kis céltalan, lassú örömszerző nyalakodásra is...
Hamar összeházasodunk, ez kötelező minta, hűek is vagyunk egymáshoz teljesen, így illik ezt, és amúgy is, ki kéne még ilyen szex mellett?!
A pénzből jól élünk, külföldre költözünk, mellékfoglalkozásként ezoterikus önképző műhelyt szervezünk.
Sokat keres, ami kicsit sok stresszel is jár, de ezt ügyesen levezetjük az ágyban, no meg az egyik szobában kialakított edzőteremben és a kerti medencében. Próbálok mindent megadni neki, hogy elérhesse a céljait, még a munkahelyi problémáit is érdeklődve végighallgatom, a legjobbat főzöm neki, lesem a kedvét... de azért néha elfáradok.
Lehet, hogy egy szép napon megállok és megkérdem magamtól: hol vagyok én, hová lettek a saját álmaim...?
Candidate IV.
A tenyerén hordoz, virágot vesz, mindig bókol a szépségemnek, a pocsolyába teríti kabátját, ő fizet mindent, aztán kicsit éhezünk. Szerény, ám kiegyensúlyozott, békés élet, visszafogott szenvedély, bizalom, sírig tartó megkérdőjelezhetetlen hűség.
Vidéki házban élünk, a hatalmas kertben közösen vezetett mini biogazdálkodás, a gyerekek is segítenek, konstans madárcsicsergéssel körbefont földközeli, boldog, játékos gyermekkoruk van. Tradícionális mintacsalád, szeretetteli otthon.
A szex nem valami forró, de így legalább van idő tantrikus, meditatív próbálkozásokra, bár sajna nem olyan eksztatikus élmény, mert többnyire én tanítgatom, ő nem mutat igazán újat.
De azért nem baj, jókat sétálunk a közeli erdőben, a feles energiát meg kifutom magamból!
Biztonságos, szeretetteli kapcsolat sok törődéssel és kedveskedéssel. Csak félek, hogy egyszer megunom, és néha már-már hiányzik, hogy ha már nem képes időnként jól megdöngetni, legalább haragudjon rám egy kicsit valamiért...
Candidate V.
Rengeteg energiát mozgatunk meg, nagy tervek és nagy feszültségek. Jóga- és kontakt stúdiót nyitunk, tanfolyamokat tartunk, egyfolytában pörgünk. Iszonyú nagy fless, a szexben is kísérletezgetünk, elmélyedünk keleti és nyugati nagymesterek tanításaiban.
Aztán megszületik a gyerek, és egy idő után inkább ő lesz az intézkedő, egyre feszültebb és idegesebb, én felveszem az anya- és a villámhárító csendsziget-szerepet. Ettől kezdve kissé eltávolodik szexuálisan tőlem, inkább váratlan újdonságok, ismeretlen energiák után kutat, én meg mit tehetek, ha egyszer ő ilyen... szabad akar lenni.
Fantasztikus kapcsolatnak indul, minden célunk egyezik, de idővel leomlani látszanak az álmok. Én szeretnék kicsit nyugalomban lenni, tiszteletben tartva, és érezni, hogy a másik biztosan mellettem áll...
Candidate VI.
A házasság gondolata fel sem merül, mindegy, hol lakunk, a jelennek élünk, flesselünk, elvagyunk, tervezgetünk.
Eleinte állati boldog vagyok, mert még sosem volt ilyen, olyan vele, mintha bedrogoztam volna. Nem is hiányzik a valóság, úszok az árral, sugárzok, táncolok. Eksztázis.
Azért szerencsére maradt valami eszem, hamar rádöbbenek, hogy így nem lehet megélni, és a tehetségem, álmaim, lehetőségeim is veszendőbe mennek, ezért elhatározom, hogy kezdek magammal valamit. Bele is vetem magam, őt nem nagyon érdekli, nem baj, neki más való, majd én eltartom magunkat helyette is:)
A szex... hát nem tudom, szerintem ütős lenne, hisz ő az, aki a legjobban beindít, ráadásul nyalakodni is szeret, de egy biztos: nem fogom bánni, ha néhányszor meg kell dugnia, mielőtt szeretkezni tudna velem...:)
Először ájulásig kész vagyok, de a kezdeti isteni boldogság elmúltával egy este munka után hullafáradtan, mikor már két hete nem láttam őt hajnali 3 előtt, rádöbbenek, hogy mennyire magányos vagyok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése