a choir of empty beds

Ma találtam rá erre a szépséges albumra, illetve B. Fleischmannra úgy általában, egy táncos videó aláfestő zenéjeként. Ismét változóban a zenei ízlésem, beköszöntött a tél, amit az is illusztrál, hogy november 30-án még cseppet sem fáztam a motoron, de december elsején már vacogva sétáltam haza táncóra után. És néha kifejezetten jobban esik otthon, egyedül  a zenehallgatás, mint egy koncerten, társaságban. Igényelni kezdtem a városba-nem-menős, befelé fordulós napokat.

Most más érzések kellenek, a szoba négy fala közti teret otthonossá tévő, olykor szomorú-borongós, olykor kallandómeleg, kissé elszállós, lágy ritmusok és végehallhatatlan drone-ok epochája ez. Meg észlelek valami általános letisztulást is, kevésbé hoznak már lázba az elvadultabb, kísérleti jellegű anyagok és a sötétebb zajzenék, és a metálos, rockos albumok és helyett is inkább dzsesszt meg ambient dolgokat hallgatok. Finomabb rezgésekre hangolódom...

Egy fiú mondta nekem nemrég a második hosszabb beszélgetésünkkor - illendőségből a nevét elhallgatom - hogy milyen fontos, hogy milyen minőségű energiákat enged magába az ember. Hogy ő most már figyel erre, hogy csak olyan lánnyal szeretkezzen, akinek jó energiái vannak, tiszta az aurája, nincs vele zűr. Úgyhogy, mivel rajtam is ezt látja, velem például szívesen...!

Nem tudom, miből lehet gondolni, hogy a szex két ember között csak úgy megtörténhet, vagy hogy valakik közt valóban csak úgy megtörténik... Nekem ez valami rettenetesen intim, bensőséges dolog. Nem lehet változás nélkül keresztülmenni rajta, az egész lényünkre hat, és szerintem alapjaiban változtatja meg a két ember egymáshoz fűződő kapcsolatát. Nagyon összeláncol. Vagy ez csak ilyen női minőségből fakadó érzés, hogy akit egyszer teljesen magadba fogadtál, akinek egyszer már teljesen megnyíltál és teljesen átadtad magad, afelé örök életre megmarad egyfajta kötődés, gyengéd érzelem? Vagy ez mindig már eleve ott van, csak a még meg nem nyilvánultban, különben meg sem tudnád tenni? Én ilyesmiket érzek.
Vajon hogy vannak ezzel a férfiak? És hogy vannak más nők? (feel free to comment :P)

Sokszor jut eszembe az a teljesen alkoholmentes, gyertyás-füstölős, meghitt kettesben töltött szilveszter éjszaka. Augusztusban döbbentem rá, hogy még mindig nem dolgoztam fel az utána történteket. (ím, kezdenek egymásba érni az eddig írt, idáig különállónak értelmezhető postok...) Vajon mi lett volna, ha akkor nem fekszünk le egymással? Mi lett volna akkor fél, egy, másfél és négy évre rá, mi lenne akkor most köztünk? A barátságnak abban a pillanatban egyértelműen és visszavonhatatlanul vége lett. Megéltünk valami csodát e másfajta kapcsolódásban, és tudat alatt onnantól egymással már azt kerestük. Viszont mert nem éltük meg, hanem barátként próbáltunk viselkedni, a jó érzések ellenére mindig volt a találkozásban valami beazonosítatlan feszültség, kellemetlen zavarba jövés. Ami persze fél év után odáig fajult, hogy muszáj volt újra, akkor már egyértelmű volt, hogy nekünk járnunk kéne, ahogy a sors úgy hozta, hogy ismét összetalálkoztunk, egyből szakítottam is Barnával (akivel akkor még csak egy hónapja jártunk, és ezalatt kétszer megcsalt:P), hogy tiszta lap legyen, de részéről a körülmények vagyis a lelkierő hiánya miatt mégsem lehetett így, maradt az egyetlen egymás mellett töltött éjszaka utolsó kétségbeesésében megtörténő aktus, olyan jellemző volt az is, én már félálomban voltam, mikor egyszercsak magához ölelt, és onnantól letagadhatatlan volt minden. Magától történt.

Milyen fura így utólag belegondolni, mennyire durván beetettem magamat meg Barnát akkor, hogy ezzel vége is lett, hogy erre még feltétlen szükség volt ahhoz, hogy végre túl tudjak lépni, hogy eddig a szex miatt nem múlt el bennem, ezt még le kellett játszani, hogy érezhessem, hogy nem működik, de most, hogy megvolt, most már minden más lesz... hogy épp ettől tisztultam meg a hozzá fűződő érzelmektől. Persze inkább csak arról volt szó, hogy csalódtam benne, beláttam, hogy nem fogunk tudni járni, és a szex is rosszabb volt, hogy is lehetett volna jó, ha nem volt tiszta, egyértelmű érzelmekkel megalapozva! "Így tudtam elengedni, ettől tisztultam meg..." Elég meredeken hangzik, főként tudván, hogy egy évvel utána mi jött! Nem is értem már, hogy hihettem halálkomolyan benne, márpedig halálkomolyan hittem, amikor állítottam... kemény!! Önátverésből csillagos ötös...

Pár hónapra elcsitult persze a vihar, mert tényleg el tudtam magammal hitetni. Közben egy hónap szünet után Barnával a 10 napnyi éjjel-nappal összezárás alatt, illetve már elején, éjjel a reiki mesterünk ágyában egymás mellett feküdve, a kettőnknek előrehozott külön avatás után persze, hogy újra összejöttünk, szükségszerű is volt valahol, vajon ha nem, hogy bírtuk volna a nyolcnapos kényszerű együttalvást-együttdolgozást a menekülésbiztos semmi közepén? Meg persze nagyon jó is... (azért egy reiki avatás Lacival mindig nagyon erős volt, felszabadít a sérelmek alól, hogy előbújhasson és győzedelmeskedjen a szeretés) Meg hát tény, hogy ez a szex-dolog vele is nagyon erős volt.

Októberben aztán egy másfél hónapig elhallgatott és elég fájdalmas körülményekkel megtűzdelt megcsalás is kiderült, ez már válóok volt, bár ő meg nem értette, miért, pont most, hogy végre összeszedte a bátorságát és őszinte volt? Mindegy, lapát, és persze kitől kaptam vígasztalást telefonon? Aztán át is jött persze, itt a szex már szerencsére kimaradt, csak a kertben bohóckodtunk, de a levegőben akkor is forrt valami erotika.

Barnának végül megbocsátottam, vele meg bő fél év találkaszünet. Elég hosszú ahhoz, hogy hinni lehessen, az egész el is múlt már. Aztán a szembesülés pillanata, amikor átkarolt, és ami ebből következett. Életem legjobb szeretkezése volt. Váratlan volt a helyzet, és így olyan nyitott tudtam lenni rá, mint még soha, soha ilyen könnyedén, ellazultan nem jutottam még el az orgazmushoz. Olyan élmény volt, amit lehetetlen elfelejteni, nem is bírtam kiverni a fejemből vagy egy évig, még akkor sem, amikor őt már nem akartam, de azt az élményt, a teljesen felszabadult önátadást igen, a belső megélésemet nagyon jól esett felidézni. Abszolút fel sem fogtam akkor persze, hogy mi történik, hogy mit teszek, épp ezért tudtam ilyen felszabadult lenni. Halvány lila gőzöm sem volt. Nem feltétlenül születünk úgy, hogy helyesen tudunk viselkedni, bánni másokkal, néha nagyon kemény leckékkel kell tanulni ezt is...
Akkor aztán bevésődik örökre.

A második alkalom már egyértelmű predesztinált bukás. Mert azt már teljesen körbefonta a bűntudat, és ez teljesen ellehetetleníti a felszabadult szerelmeskedést. Habár ő nagyon kitartó volt, és nagyon jót akart nekem, én viszont nagyon feszült, immár hazugságaim tudatában, persze, hogy sehogysem jött össze.
Mi sem jöttünk össze, mert aztán eléálltam és elmondtam neki, hogy neki is és Barnának is hazudtam, no meg persze magamnak legfőképpen. Aztán nem is igen találkoztunk többet, max telefonáltunk, meglepő mód annyira nem volt kegyetlen lemondani róla, végülis az utolsó szex gáz volt, fura, hogy mennyire tud ez is befolyással lenni, arra, hogy a másikat épp életünk párjának tekintjük-e! Mert amikor meg jó volt, akkor majd' meghaltam, hogy találkozzunk újra, és fantasztikus, életre szóló álmokat szőttem vele. És közben alig telt el idő, és ugyanaz a két test találkozott... Fura dolog ez. A szex valami nagyon komoly, nagyon meghatározó, nagyon fontos dolognak tűnik...

Mi ebből a tanulság?
Azt hiszem, az, hogy ha két ember között már létrejött (vagy egyszerűen csak: van) valami, akkor hiába erőlködünk, nem lehet se ignorálásba menekülni, se megmásítani a valóságot. Ha egy játszma elindult, keményen végig kell játszani, nincs mese! Ha évek telnek is el közben, valahol mindig vissza fog ütni, egyszer minden lepel lehull...

Épp ezért is szeretném, ha most már végre összejönnénk, akar a fene magával hordozni egy ilyen erős, még kapcsolatokat is átütő vonzalmat egy életen át!:)
(és még akár az is lehet belőle... életre szóló vonzalom. Hisz mi másért élné túl az évek telését és a változások viharát? És most végre mindketten szabad, tiszta helyzetben vagyunk, csak már érettebben, mint azon a legelső éjszakán...)

Be is köszönt a másik nagy tanulság.
Csak két szabad ember képes igazán jót szerelmeskedni.:)
Minden más eleve kudarcra ítélt.

Aztán vannak, akiknek a szabadság párkapcsolaton belül is értelmezhető, mármint nem névleg, hanem ténylegesen, mindkét fél részéről elismerten, bár ez elég ritka, mindenesetre egy ilyen srác hozta szóba nemrég azt a témát!