2009. december 15., kedd

love 2.0

Ki vagyok ábrándulva azt hiszem, annyira semmitmondó már ez az egész, lassan tényleg csak üres gesztusokká válik. Itt van ez, amit egyszer Carlos írt, jól megmaradt bennem, naná, hisz nekem/rólam is szólt, és jó, ha valaki néha a pofádba tolja a tükröt, szeretem is ezt, ez ér is valamit, nem úgy, mint a nyál.

Akkor sokat járt a fejemben ez a tékozló fiú-sztori, nem tudom, hogy van a bibliában, nekem egy kis könyvecském van róla, amit (fejezhetem ki így magam?) Nagy Laci testvérünk írt Halkan hazahívó hang címmel. "A tékozló fiú" hibás is lenne, mert ez a könyv nem az eltévedésről, nem a bűnről és nem a tékozlásról szól, hanem a másik oldalról, arról az apai minőségről, ami megnyilvánul ebben a történetben: elengedésről, megosztásról, sebezhetőségről, türelemről, bizalomról, megbocsátásról, ítéletmentességről. És arra gondoltam akkor is, nem számít, a másik hogyan köszönt el és hogyan nem, van-e egyáltalán bárkire még gondja, csak egy a fontos: tudni szeretettel várni. És én is beálltam a sorba, tervezgettem, alkotgattam, egy kicsit mindegy, mennyi energia alapon, csak dobjuk be magunkat fullosan, hajrá! De hát mégiscsak Carlosnak lett igaza, mert a második felvonás, mikor szóba került, hogy műsorváltozás van, már senkit sem érdekelt, addigra lecsengett az egész, úgy tűnik, tényleg csak egy divathullám volt (persze mindig vannak kivétel résztvevők), de most már egy új fless van terítéken, most már abba dobja bele mindenki magát! Én meg csak nézek, hogy mi van, hová tűnt az előző lelkesedés, és mi ez a sok új, kámforillatú fölös energia, miért akarja mindenki ennyire fontosnak érezni magát? Mert ez már tényleg nem a szeretésről szól, vagy hát inkább olyan értelemben, ahogyan népszerűek a rászorulókat segítő alapítványok is.

Úgyhogy aki még mindig érez magában pár fagyigombócnyi önzetlenséget, csatlakozhat az alábbi villámakciókhoz is:
- szerezzünk iNinek új mászócipőt!
- juttassuk be Pirit Air koncertre (Andrissal együtt)!

számlaszám a szerkesztőségben:)

(bocsánat, valahogy megtört bennem az emberi értékek körül a mítosz, hát ez van, egy cinikus fasz lett úgy látszik a naiv kislányból, aki mindent rózsaszín lila ködön át nézett...)

2 megjegyzés:

  1. hm, ja. aztán megértettem, legalábbis love 1.0-t én is éreztem egyféleképpen, persze mi van ha nem, és már ott is volt tévedéslehetőség, de nem véletlen, hogy lemaradtam a fagyiról. aztán persze mégis így megy, a cukor a legédesebb, a cinikus pedig elfelejt szeretni.

    VálaszTörlés