homorú tükör

Az irtó gáz, amikor valaki azért tetszik, mert olyan, mint (na ilyen nem tud lenni:) ), de ha épp azért, mert nem olyan, az is sokat árul el, akkor még mindig nagy a gáz! Ezeket fülelgettem le, hogy amit értéknek tartok és amit az emberi értékek között keresni kezdtem, valójában csak egy görbe tükör, egy homorú inverz. A viszonyítási alap maradt.

Hogy tudok örülni például, ha valaki talpraesett és dolgos! Ha nem beszél, hanem csinál! Ha figyelmes, ha együttérző, ha rám is gondja van! Vagy ha őszinte teljesen, ha nem mesél be semmit és nem néz hülyének, vagy ha bármiről lehet vele nyíltan, mítoszok nélkül és elfojtásmentesen beszélni! És  hogy levesz a lábamról, ha látom, hogy mennyire bátor, ú!

Áhh, szóval irtó gáz vagyok, ráadásul az egész semmi más, mint egy nagy szopacs ítélkezés...
Arról nem is beszélve, hogy ez soha nem ilyen tiszta, nem lehet kijelenteni ilyeneket. Bátor ember nincs, csak bátor tett van. Hogy alakul ki akkor bennem az ítélkezés, a kategorizálás? A bátor ember bátor tettek minél homogénebb összességéből válik a szememben koncepcióvá? De ismerem egyáltalán bárki életét oly behatóan és széleskörűen, hogy reális képet kapjak arról, merrefelé tendál?
Hát lótúrót:)
Most egyébként határozottan arra ébredtem reggel, hogy egy hang a fejemben megkérdezte álmomban tőlem: "Elégedett vagy a gondolataiddal?" - és hát ezért is írtam picit tovább a postot, mert nem, rohadtul nem vagyok velük elégedett!