elengedni a Mestert

Vége. Meghatódtam, a szemem könnyes lett az utolsó öleléskor, annyira szívből jött minden és annyira tiszta volt. Tiszta.
Mindenkit feloldozott minden alól. Senki sem tartozik semmivel, sem szívben, sem anyagiakban. Tökéletes szeretet.
Ez mindig csak egy elvont duma volt, még ha be is dőltem olykor-olykor az erről szóló könyveknek. De hogy a valóságban, itt és most, totálisan önzetlenül, csak áradni és megváltani... olyan nehezen hiszem el, hogy létezik ilyen, hogy lehetséges valóban így állni hozzá. Pedig Laci is ilyen volt.
És most ő is bebizonyította. Iszonyú szerencsés vagyok, hogy ezt átélhettem. Még most is alig hiszem el.
Azt hiszem, ma lett teljességgel Mesterré a szememben. Mesterré. Nagy betűvel.

És a vége tényleg ez. Elengedni a Mestert. Megbocsátani minden tanításért és minden gyakorlatért, minden könnyeddé tett és minden kemény kövekkel megszórt útszakaszért, a táborban megélt teljességért, a változásainkért és a döntéseinkért, egy teljes évnyi fejlődésért. Elengedni minden köteléket.

"Tiszta szívvel kell tudnunk lezárni a kurzust, nem maradhatunk függésben -se pozitív, se negatív formában- egymástól. Az nem Szabadság."