tengelytörés

Újra és újra eszembe jut, amit Carlos mondott nemrég. Hogy minden kapcsolatnak egy olyan tengelye van, aminek a vonalán igazán jól tud működni, egy bizonyos terület vagy mód, ahogyan az a két ember egymással a legjobban kapcsolódni tud, és minden más valahol már csak egy plusz eköré az egy dolog köré, amire a kapcsolat épül. Nagyon ritka az, hogy több ilyen erős kapcsolódási pont is van.
És éppen ezért, ha épp ezt a tengelyt vesszük el belőle, mi marad...?
Nem szabad épp a lényeget kivonni belőle...

Kaptam egy kommentet erre a bejegyzésre egy ismeretlentől (köszi, Viktor!). Hát, éreztem én is, hogy nem olyan könnyű ez a búcsú, mint ahogy előre elhatároztam. Mindaddig könnyű volt elköszönni, amíg tudtam, hogy lesz következő találkozás, de a tudat, hogy nem lesz... Éreztem, hogy nem tudok őszintén szurkolni neki, hogy párt találjon magának, mert közben nagyon fáj, hogy elveszítem. És azt is, hogy egyszer sem tudtam volna lefeküdni vele, ha nem érezném azt, amit. Megírtam neki is akkor pár nap múlva ezeket, meg hogy nem tudok afelett nyugovóra térni, hogy miért van közöttünk ez a vonzalom. Ez olyasmi, amit nem lehet irányítani, egyszerűen van, letagadhatatlanul... de miért kell ottlennie, hogyha nem lehetünk együtt? Akkor mi értelme van? Annyi éve és még mindig miért létezik?

És elárultam azt is, hogy annak idején nagy részben miatta váltottam irányt az eltétől, és kezdtem bele abba a webfejlesztő suliba, még ha úgy is hozta a sors, hogy éppen akkor aztán hosszú időre elváltak útjaink, és abban a két évben nem is találkoztunk, én pedig ezt a sulit nélküle is nagyon élveztem.
Szóval megírtam mindent, ami bennem volt, mert már nem volt vesztenivalóm. Rájöttem, úgysem tudnánk igazán barátok lenni, amíg így vonzódunk testileg és lelkileg is egymáshoz...

Valahogy az utolsó pillanatig (lásd linkelt blogbejegyzés) próbáltam arról meggyőzni magam, hogy ez csak egy barátság, ami néha egy picit ugyan tágabb értelmezésre talál... és ezzel csak még gazdagabbá válik, de alapvetően inkább szeretet természetű. De bárki, akinek meséltem róla, milyen szép és jó ez az egész, egyből azt kérdezte, de hát akkor Ti miért nem jártok? Azt hiszem, azért nem akartam vállalni az érzéseimet előtte, mert féltem a visszautasítástól. És magam előtt sem akartam vállalni, mert nem akartam kötődni hozzá, elegem volt az ilyesmivel járó fájdalomból... Meg abban sem bíztam, hogy ez az érzés felé bennem kizárólagossá tudna érni. Az ilyes félelem hülyeségen alapul persze, majd legközelebb megírom, miért...

Nehéz ezt így felismerni (és elfogadni), hogy ha egyszer már átléptünk bizonyos határokat, akkor az a kapcsolat már sosem fog barátsággá visszaalakulni. Pedig valahol erről szólt kettőnk viszonylatában az elmúlt négy év, ezzel a fájdalmas ténnyel való ilyen-olyan szembesülésekről. Az átlépett határokat, az egykori barátságot nem lehet helyreállítani :( És ez van most is, felhívott pár nappal a levelem után, hogy tanácstalan, mitévő legyen, talán találkozzunk mégis, de ne úgy, ahogy eddig, hanem szervezzünk közös programokat, és aztán meglátjuk, mi lesz... úgyhogy azóta mászni járunk közösen, holnap is megyünk - ami egyrészt jó, mert nem kellett vele teljesen megszüntetni a kapcsolatot, de ugyanakkor meg szar is, mert kifordult a tengely... És tök jól elvagyunk ott, mert mászni jó, meg mennek a poénkodások (pl. "vigyázz, menj odébb, különben rád és nem beléd esek!"), de a kapcsolatunkból most hiányzik az eddig mindig meglévő gyengédség és egyfajta erőteljes érzékiség. Vagyis nem a hiányzik a jó szó, hanem hogy nincs vállalva, elfogadva és megélve, ahogy eddig olykor-olykor. És minden totál bizonytalan, nem lehet tudni, hogy lesz-e belőle bármi, és én nem viselem túl jól a bizonytalanságot... Csak úgy tudok védekezni, hogy próbálok nem szeretni, nem belemenni az érzésbe. De ki szereti kőszívűnek érezni magát???

Legutóbb rákérdeztem - mert úgy éreztem, ezt a kérdést kellett volna nyáron is bátran feltenni sok értelmetlen szenvedés és hiábavaló vágyakozás megspórolása végett -, nem ilyen nyersen, de ezzel a lényeggel, mondja meg kerek perec, most akkor van-e nála esélyem vagy nincs. Azt mondta, nem válaszol erre nemmel. De igennel sem válaszolhat, mert akkor nem lenne több kérdés...