Anyám mondja, hogy mondta neki N.É. kolléga, akivel szintén beszélgettem ma hosszabban, hogy milyen jó volt engem látni, olyan kiegyensúlyozott vagyok - hát igen, ja, teljesen jól voltam, és úgy általában jól vagyok, tegnap is megkaptam, hogy "úgy látom, most egy felfelé ívelő szakasza van az életednek" - na ennek ellenére most láthattátok, mennyire egyik pillanatról a másikra tud eltűnni ez, tessék, nálam ilyen egy pánikroham. És az egész onnan indult, hogy meg akartam apámnak, illetve rajta keresztül az egyik festőnek csinálni készre egy melót, mielőtt elutazom.
Egyébként nekem szerintem nem kéne előző életekben kutakodnom, hogy tudjam, mitől van ez, pontosan tudom, hogy ebben az életben mi történt velem, ami miatt, mert egyszer sikerült oda egyedül is 'visszautaznom'. De hogy azt is tudjam, mi a megoldás, az innen még hosszú-hosszú fényévekre van... És az ilyesmit nem lehet se kifutni, se kimeditálni, se kiőrjöngeni, se kitáncolni, se kimasszírozni, mint valami általános gyenge pontot, felidegesíthetőséget, feszültséget. Ettől nem tudom magam leválasztani és függetleníteni. Ez az epicentrumban ered, és erősebb nálam. Vagy legalábbis úgy érzem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése