:'-(

Azt hiszem, szükségem lenne rá nagyon, hogy beszéljek róla...
De úgy érzem, egyedül vele tudnék erről beszélni. Egyedül neki tudtam elmondani azok közül, akik most részei / részei voltak az életemnek.
Ő nem kezdett sajnálni, nem mondta azt, hogy jaj szegény, milyen nehéz lehet. Utálom, ha sajnálnak miatta.
Ő nem sajnált, ő teljesen ugyanúgy viszonyult hozzám utána is, és nem változott semmi, de semmi. És ettől az egész olyan súlytalan lett... és ez annyira jó, annyira megkönnyebbítő volt. 
És erre lenne szükségem most is, hogy valakivel megosztva, valakinek a vállán súlytalan lehessen ez a nagy teher...