Egy ideje nem szeretem használni a szeretet szót - elfeslett, kifordított, félreértett betűgombolyag.
A szerelem is csálé, annyiszor árultuk el, aláztuk meg mindazt, ami a legszebb szentségnek indult, s időnként mégis a porba huppant...
Borostyánba zárt fogalmak ezek, vagy vágyva vágyott sohavolt kincsek, amiknek birtoklásáért néha akár ölni tudnánk... :)
Az én kedvencem a szeretés szó: ez magát az aktust jelöli, folyamatos jelen, nem elvont fogalom, hanem realitás, ami éppen végbemegy.
Nem lehet visszaélni vele, nem beszélhetsz róla úgy, hogy nincs jelen. S ezen felül mivel nem kategorizál, nem zár ki semmit - kevesebb az esélye, hogy hazudunk vele...
Volt egy időszak a nyáron, amikor nagyon értettem Dömdödömöt. Hogy az emberek, akik szeretik egymást, mi mindent megtesznek egymással! El voltam én is keseredve mindezeket látván. Arra, hogy a szutyokba, amibe semmiképp sem akartam, végül én is beleestem, már csak ezután eszméltem rá. Senki sem akart bántani senkit, és mégis mindenkinek sikerült mindenkit bántania... És hát főleg azt, akit szeret. Mert ez az a pont, ahol az emberi lélek a legsebezhetőbb...
Szomorú, minden emberi kapcsolatból kiábrándult időszak volt ez.
Még nem volt meg a bizonyosság, hogy a dolgokat kezelni jól is lehet...
Az utóbbi határait nem karmolva és nem feszegetve... Csudijó felfedezés!
(naplóból idézek:
Az ilyen találkozások által - mint amilyeneket az elmúlt napok bizonyos óráiba fújt váratlanul a szél - válik áldássá az élet.
Játékosan, spontán, könnyedén - és tele szeretettel...
Görcsök nélkül, súlytalanul. )
...minőségbeli különbségek?
Most épp úgy látom már, egész máshogy van ez.
Úgy van, hogy minden egy.
És nincsenek valódi árnyalatok.
Az élet folyása van, időben, térben.
A dolgok alakulása, éppen-jelenlétek, egymásmellé-rendeltségek, összefonódások a pillanatban, amikből aztán örökbe ívelő fonalak is szövődhetnek...
És mértéke van az egymás felé nyitottságnak. És ennek a mértéknek helye is, természetesen...
De van bennem valami szilárd sejtelem, valami ősemlékezet, ami tudja, hogy nem lehet csak kicsit szeretni. Hogy szeretni csak teljes szívvel lehet.
És valahol a mélyben ez mindig ott van, mindig ott lesz.
Hogy nincs jelentősége itt még annak sem, hogy lány és fiú, férfi és nő, sem az életkoroknak, ez az egész 'szeretés', mint folyamat, kortalan és nemtelen.
Egyetlen feltétele van: a nyitottság a pillanatra, hogy teljes lényeddel oda tudsz-e fordulni a másik ember lénye felé.
Minden egy.
A távolság az, amit álmodunk, amit hazudunk magunknak egymás közé.
Ködös rétegek félelmekből, bizalmatlanságból - vagy egyéb dolgokból: fáradtságból, közönyből... lenézésből, előítéletből.
Nincs idő, nincs kedv, nincs energia - és ez jól is van, nem kritika, jól van ez így.
Tényleg nincs idő, tényleg nincs kedv, tényleg nincs energia. Egy életünk van, időben-térben korlátozott, nem lehet a végtelenséggel megtölteni, bármily szép is volna.
Szép volna...?
Van valami szép a kiválasztottságban. A kizárólagosságban és a kölcsönösségben. Ha nem egóval áldott emberi lények lennénk, mindez persze nem számítana. De azok vagyunk, és ezért számít nekünk, hogy pont ő és pont engemet.
Kisherceg a rókát, szelídítjük egymást...
A rózsánkért pedig igenis felelősek vagyunk.
A mindenre nyitott, mindent magába ölelő befogadás másik neve: szajha.
Nem is erről van szó!
Amire ráismertem nemrég, az az életben rejlő végtelen lehetőség.
A felszínen a fodrozódás, a hullámok verődése, ezek a mostani kapcsolataink.
Az óceán mélye ott van még attól...
(Fel tudja-e fogni a dzsíva a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan azonosságát? Azt, hogy valójában minden arc magát Brahmant tükrözi? Hogy nincs még a tükör sem?)
Abszolút kulcsszó, de mit jelent a chance-faktor ebben az egészben?
A magam életéből tudok csak példát meríteni. Ha Barnával társaságban ismertük volna meg egymást, sohasem jöttünk volna össze, nem is érdekeltük első pillantásra egymást. Ott nagyon sok beszélgetés és kettesben találkozás kellett, hogy magunkra ismerjünk egymásban. És az igazi szeretés, a megingathatatlan érzés, még így is több, mint egy együtt töltött évet váratott magára a teljes kibomlásig... amiből aztán majdnem 3 együtt töltött év lett. (És milyen szépen tudtuk lezárni e táncot, szitkok nélkül, a szépségben megtartva egymást, amikor a lelkünkben a zene nem volt már közös...)
Azt hiszem, nagyon sok mindenkivel tudnánk boldognak lenni, akit nem is ismerünk, vagy akinek a mélységeibe sohasem hatoltunk és soha nem fogunk behatolni...
És ez még csak a tér feloldása, az idő is ott van, vajon hány rokon lélekkel vesztettük el az idő síkjában ily módon elkerülve egymást?
Megszeretni csak azt lehet, akit jól ismerünk, sőt van, aki azt mondja, ismerni és szeretni egy.
(abban tényleg lehet valami, hogy ha valakit nem szeretsz, az csak annyit jelent: nem ismered eléggé és így utasítod el... de ebbe a vitába most ne menjünk bele)
Azt hiszem, az aktuális "Egy Igazi" olyan valaki, akit nagyon megismertünk, megismertük annyira, hogy felfedezhettük a lelkével azt a rokonságot, amitől nagyon jól esik összeolvadni éppen ővele.
'Aktuális' - ezt a szót pedig azért használom, mert mindannyian folyamatosan változunk. Olyan ez is, ami letagadhatatlan: az élet, a létezés alaptermészete...
Változásunkkal változnak igényeink is. Az első rádöbbenés mindig fájdalmas, amikor világossá válik, hogy nincs holtodiglan-holtomiglan, a húszéves énem nem ígérheti Neked, hogy a nyolcvan éves énem a Te nyolcvan éves énedet is szeretni fogja. Értelmetlen is az egész ígérgetés. Aki ígért, hol lesz már akkor? És akinek ígérte, az sem lesz ott rég.
És ha egy párt alkotó egyének megszűnnek fejlődni (és ilyen pedig van, gondoljunk szüleinkre), talán akkor konzerválható egy kapcsolat a maga csípős, édes frissességében és szelíden ölelő lágyságában? Nem hiszem, inkább akkor, ha együtt fejlődnek, erre-arra húzzák, motiválják, kihívások elé állítják egymást... és egymásnak is, önmaguknak is új és új arcait fedezik fel folyamatosan.
De létjogosultsága a kapcsolatnak akkor is csak a jelenben, az itt-és-mostban van, az éppen folyó táncban, az éppen csókolt csókban, az éppen-odaáldozott figyelemben, szeretésben és aktivitásban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése