Mennyire durva... Bő két hónap telt csak el, és most úgy érzem, ő az utolsó, akivel beszélnék erről. Hihetetlen, hogy mennyire be tudnak omlani két ember között az őszinte kommunikációs csatornák, kegyetlenül el van ez most cseszve, pedig a helyzetből még nagyon nem lenne szükségszerű... És itt van helyette ez a ragadós, nyúlós, [és asszem jobb, ha nem sorolom tovább, mert csupa csúszómászó-asszociációs jelző jut eszembe], szóval ami most van, meg ez a tudat alatti hatalomgyakorlás, ha már elveszett mindenki más felett... Akkor ebbe muszáj kapaszkodni. És egy ideje már azt bánom, hogy én végig teljesen őszinte voltam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire vissza fog élni vele, hogy ezzel ekkora támadási felületet adok.
És annyira gyűlölöm ezt, hogy miért van erre szükség, nem csak neki, ez inkább egy embertípus, a hátsó manipulációk, finom kis taktikai hadműveletek és játszmázások színtere, hogy miért nem lehet nyílt lapokkal játszani, és felvállalni, hogy mivel mi a célunk, kitől mit szeretnénk kapni? Miért kell először hátsó kerülő utakon puhatolni, hogy milyen kapuk vannak nyitva a másikon? Mi lenne, ha a függöny mögötti leselkedés helyett egyszerűen bekopognánk, vagy csak szimplán és egyenesen rákérdeznénk, hogy most akkor mi is van benned odaát...?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése