örökké...

Ha elmúlik egy szerelem, az ember mindig szomorú.

A szerelem a pillanat jelensége, a szerelem örök - látszólag ellentmondanak egymásnak e kijelentések, és mégis mindkettő igaz. Lehet, hogy egyszer már írtam, régi gondolatom. Hogy abban a pillanatban tényleg örökké szeretünk. Fel sem merülhet, hogy ez el fog múlni, hogy nem leszek örökké vele. Vagy ha ez az érzés nincs, akkor talán nem is érdemes...

A szerelem elmúlik, de igazából nem is a szerelem múlik el, hanem mi változunk meg annyira, hogy lassacskán elkopik a kompatibilitás. A mostani énem már nem az akkori énem, és már ő sem az, aki akkor hűséget fogadott. Ijesztően mások leszünk idővel. Lehet, hogy buta gondolat, de bennem tényleg van egy ilyen érzés. Hogy a szerelem mégis örök. Mert az akkori énem az ő akkori énjét valóban örökké fogja szeretni... és az idő síkjában valahol örökre ottmarad ez a pillanat, tündöklőn és szépen, akármi is történjék később.