Sok-sok őszinte szó bátorsága, figyelem, megértés, bocsánatkérés és megbocsátás, ölelés és együtt sírás... Azt hiszem, ez volt életem egyik legfontosabb napja.
Isteni kegyelem...
Annyi félreértés lehet két ember között, iszonyat. Brutálisan félreértelmezhetik egymást, hogyha nem beszélnek róla. Fogalmunk sem lehet a másik ember érzéseiről, indítékairól, következtetéseinek szálairól. Mindent meg kell beszélni. Már rég meg kellett volna beszélni. Tudni kell egymás szemébe nézni, még akkor is, ha sok minden szárad a lelkünkön, és mindketten nagyon súlyos dolgokat követtünk el egymás ellen. Muszáj egymás szemébe nézni. Nem lehet másként együtt továbblépni, csak ha tudjuk és értjük, mi zajlik, mi zajlott le benne. Nem lehet örökké menekülni, úgy tenni, mintha nem is akarnánk a másikat megérteni. Kell, kell, nagyon kell, hogy értsük. Mert nagyon nagy szükségünk van arra, hogy szeressük egymást.
Azt mondta, hogy ez a legfontosabb. Hogy ebben a szűk körben rendben legyen minden. Akkor a világ összes kegyetlensége nem számít, mert kívül marad...
És Ti is, mire vártok még, istenem, mire?! Mitől lehet ennyire félni, hogy nem mertek beszélni egymással? Mi a ménkű derülhet ki, ami ennyire szörnyű és félelmetes...?
Az, hogy szeret?
Vagy az, hogy szereted?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése