zavar

Egy kicsit meg vagyok még zavarodva... Elég furán hangzik, de egész nap az volt bennem, hogy haza akarok menni, mert hiányzik apám és szeretnék még beszélgetni vele. És van bennem még egy csomó kérdés is. Még olyan zavaros minden... Most akkor majdnem tíz évig hittem valamit, ami nem volt igaz...? Vagy mégis...? Vagy mégsem...? Annyi mindenről derült ki, hogy másként érezte, hogy nem az az ember volt, akinek hittem... De mi van a többi dologgal, amiknek ehhez az esethez nem volt köze, mindennel, ami korábban történt, és amiről rossz emlékeim vannak? Áhhh... sokat, sokat kell még beszélnünk. És nem fog az agyamban és a lelkemben egyik napról a másikra minden átíródni... sok idő kell még, hogy feldolgozzam, és létrejöjjön valamiféle szintézis, amiben mindennek megvan a validitása...

Témaváltás: gondoltam, milyen fura, hogy ma csak úgy írtam valamit, anélkül, hogy találkoztunk volna, erre nem szembetalálkozom vele az utcán?:), pont arra a négyeshatosra szállt fel, amiről én le, és ugyanannál az ajtónál... Ismét megállapítottam, hogy sohasem láttam még nála szebbet. Büszke vagyok magamra, amiért ebbe most sikerült nem beleőrülnöm. Annyira tetszik, hogy minden ilyen kedves-lassan, annak ellenére, hogy az összhang elképesztően százszázalékos volt már a legeslegelső alkalommal... A múltkor azt mondta, azzal a kis kifejezhetetlenül sajátos, félénk és szexi mosollyal a szája sarkában, hogy fél velem túl gyakran találkozni. Két hétig nem is kerestem, a türelem rózsát... :) már ha van minek kinyílni. Most éreztem egyébként először, abból, ahogyan tegnap beszélt velem, hogy teljesen szabad. Vele, benne is meg kellett bizonyos dolgoknak történnie... és én ezt pontosan tudtam.

És most bennem is sok dolognak kell még rendeződnie, helyére kerülnie, véget érnie. Kíváncsi vagyok, hogy hogy leszek holnap... bár szerintem akárhogy is leszek, ő át tud a jelenbe teljesen ragadni.