2010. május 13., csütörtök

adminisztratív tévedés

Még valamikor gimiben gondolkoztam el az IB-s töriórák kapcsán, milyen érdekes, hogy minden viselkedési formának és hatalmi rendszernek, ami államszinten kifejlődhet egy társadalomban, megvan a maga miniatűr tükörképe az emberi kapcsolatokban, a családban, párkapcsolatban, kis közösségekben is.

Például vannak, akik rabszolgát tartanak otthon, mások vérre menő háborút folytatnak a saját testvérükkel az örökségért, de ahhoz se kell nagyon messzire menni, hogy lássunk egy cuki kis egypártrendszert kicsiben, hogy milyen lelkiismeret és gondolkodás nélkül átgázolni bárkin, aki útban van, mert rámutathatna a valóságra, a rendszer aprócska hiányosságaira, inkább eltesszük őket láb alól, csak hogy fenntarthassuk a tökéletes birodalom látszatát. Rá is bólint szépen mindeki, aki nem látja vagy nem mer a csalás ellen felszólalni, akik pedig mégsem hisznek az előírt vallásban, azokat természetesen őrültnek bélyegezzük!

Amikor pedig már végképp összeomlott a rendszer, persze kellenének vissza a gépezetbe azok az emberek, így hát mossuk kezeink... csakhogy ez is úgy van, mint a hivatalos bocsánatkérő leveleknél és kárpótlási szándékoknál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése