Most már egészen biztos vagyok benne, hogy nincs olyan érzelem vagy hangulat, nincs olyan emberi viszonyrendszer és nincs olyan létminőség (akár emberi, akár gépi, akár természeti), amit el ne lehetne mondani tánccal. És végre láttam Pálosit is játszani:) Fantasztikus volt!! (ráadásul én nyertem rá az ingyenjegyet:), persze anélkül is eljöttem volna...)
De a legszebb mégis, ahogy beléptem a Nemzeti Táncszínház kapuján, gyönyörű szivárvány volt az égen, s rögtön mellette még egy...
Mielőtt átcipeltük Dórival a sok-sok táskáim, egy haiku-gyűjteményt olvastam.
Könnyed derűbe fogva ilyen lehetne a mai napom:
Szivárvány karja
öleli át az eget -
új otthonom lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése