fecnik

Egy óra a Mesterrel - hetek, vagy hónapok óta nem látott? mégis pontosan a velejébe vájt minden problémámnak... (van egy pár:P ) Néhány kíméletlen gyomros, majd egy szelíd ölelés - úgy szeret, mint egy igazi barát. Laci is ilyen volt.

(még nem eléggé, de valami itt meg is változott... a durva persze most is az, hogy kívül is)

Úgy tűnik, 15-e körül költözöm mégis. Remélem, hogy ez biztos most már. Álomkoordináták: táncos-imprós helyek 10-20-30 percekre, masszázsterem, tai chi, barátnő, Had'zeles csend, németóra és kedvenc indiai 15 perc, Margit-sziget és Gellérthegy 20-25 perc talán, TernerPeti fél óra, Herbaház, mászóhely és Zsombor háromnegyed. Hazamenni egy óra (s ha netán folytatnám az edzést, az is). Tömeges időnyereségek!

A két lakótárslány meg szerintem főnyeremény!:) Lehet majd futni járni együtt meg vegáskodni...:)Álmodtam is velük, még Berlin előtt, hogy külföldön járkálunk valami kastélymúzeumban... ja és couchsurfer-friendly flat:)

Egyetlen gond van csak a hellyel, de ha kell, majd nagyot nyelek, és mondogatom az ősi mantrát:

"leszarOOOMMM..." :)

Amúgy durva tényleg, hogy milyen kisugárzást ad az embereknek az efféle tetvedékség. Most előkerestem néhány régi képet, ami úgy készült, egy hétig én is voltam ebben a helyzetben. Iszonyú erős!! És az a durva, hogy belül meg kurva szarul voltam, és mégis. Érdekes ez... vagy hát szomorú inkább.

A szombati folytatás pedig: lassan kioldódnak a szavakon át a tájékozódási pontok - két év Calcutta Trió után (anyám még pont láthatta fellépni:) ) 9 év Indiában, klasszikus indiai zenetanulás, azt mondja, egy indiai hegedűn, a tarangini-n játszik, most épp három hét New York után iszonyú fáradtan, itt egy kis lelkes berlini élménycsere-blokk, majd kérdezi, hogy a MüPában voltam-e már, hát bizony életem legdurvább-legszebb zenei élménye volt ott a Steve Reich, a végére minden sejtem vibrált, erre felkapja a fejét (és az éjszaka folyamán még vagy ötször felemlegeti, hogy nem hiszi el), születésemtájt az orosz walkmanjében egyfolytában Steve Reich műveit hallgatta, azt mondja, kívülről tudja mindet, a Piano Phase-t elő is adta, ja és a decemberi koncert után meg együtt bulizott-beszélgetett Reich-chel, kell a telefonszáma? :-D Na, itt már gyanús, és ki is derül hamar, hogy maga is világhírű zenész, felmerül Philip Glass neve is a személyes ismeretség címszó alatt, az exem meg most mondja, hogy ismerős az arca, hoppá, ő Loreena McKennitt hegedűse, látta is legutóbb.

Zenéről kezdünk beszélgetni, amit ő nagyon élvez, azt mondja, egy zenész iszonyú ritkán talál nőben partnerre ilyen téren, mert ez annyira speciális, kevesen értik, amiről beszélne (cserébe ő meg tudja, mi az a ma-uri masszázs:) ). Már nagyon unjuk a felszűrődő elektrót és a részeges magyar tinibulihangulatot, a reggeli első buszom még nagyon messzinek tűnik ahhoz képest, amilyen fáradtak vagyunk, inkább kiegyezünk egy közös Steve Reich-hallgatásban, amihez közben nagyon megjött a kedvem, a Works persze ott van külön kis helyen a falon...

A lakás egy terebélyes és igényes buddhista szentély és egy hangszergyűjtemény keveréke, telis-tele van szemnek kedves tárgyakkal, szimbólumokkal. Azt mondja, nagyon kevés választja el attól, hogy buddhista legyen. Megszámolom, 15 tibeti hangtál van a szobában, majdnem ugyanennyi kolomp, Nepálban vette őket, mindig nála volt az összes, amikor vásárolt, egymáshoz választotta a hangzásukat.

Igazán jót beszélgettünk, másrészt van a kisugárzásában valami hihetetlenül bizalomgerjesztő és lágy (ami miatt pl. ki mertem mondani, hogy úgy látszik, miatta kellett eljönnöm ide), részemről azért marad a távolságtartás, és nem ígértem azt sem, hogy elmegyek a koncertjére 8-án, 13-án vagy 18-án, de nagyon örülök, hogy megismertem őt, biztos, hogy fogunk még találkozni (pár sms-t küldött azóta (heh, épp most jött egy újabb:D), persze már újra külföldön van), és azért talán elmegyek az egyik koncertjére is...