Mindig ugyanaz a forgatókönyv. Már előre tudom, hogy fog rámnézni, milyen szavakat fog kiejteni a száján, hogy fogja érezni mellettem magát. Hízelgő lehetne, de csak zavar helyette. Elég volt, nem szeretem, ha ezt a szerepet osztja rám valaki.
Árpi jelentkezett be masszázsra tegnap. Ő egy fiú, aki tetszik nekem, bár eddig csak kétszer találkoztunk. Egy vega házibulin ismertük meg egymást, aztán jött tőle egy hihetetlen kedves stílusú levél, visszautasíthatatlan randimeghívás (akit érdekel, hogyan kell egy lánynak ellenállhatatlan levelet írni, szóljon...:) ezt persze nem mondtam komolyan:) ). Egy találka, aztán azóta semmi, nem keresett. De most eljött, és olyan környezetben, hangulatban, élményben látott, ami igazán az enyém, amiben otthon érzem magam.
Azt mondta, olyan, mintha mellettem belecsöppent volna egy mesébe, hogy hihetetlen és csodálatos és tökéletes vagyok... és még hosszú sorok. Mese, álom, varázslat, csoda... mindig ezt mondják. Ez még akkor is nagyon zavar, ha egyébként bejönne a másik, János is ezzel szúrta el 4 éve. És Barnával is ezért indult olyan nehézkesen a kapcsolatunk, előbb fel kellett ebből az álomból ébrednie, hogy jól tudjam érezni mellette magam. Vajon, ha elmondom, ahogy tegnap, megértik, miért esik ez rosszul nekem? Megértik, amivel évek óta tele van a naplóm, hogy én nem a valóra vált álmod, hanem a valóságod akarok lenni? Belegondolnak, miért érzem úgy, hogy nem is engem lát, nem is engem szeret a másik?
És abba, hogy mit tudok én kezdeni egy olyan emberrel, aki számára ezt jelentem? Hogy amibe betekintést nyert, ami az ő számára 'csoda', nekem az az életem, én ez vagyok, én így élek, nekem ezek a hétköznapok, nekem nincs ebben semmi különös. És ha én elbűvölöm őt, engem vajon ki varázsol el? De nekem nem is arra van szükségem, hogy elvarázsoljon.
Arra van szükségem, hogy egyenrangú felek legyünk, hogy kölcsönösen tudjunk egymásra felnézni, tisztelettel, szeretettel, de mítoszok és messzemenő elképzelések nélkül, tiszta látással. Csak így működhet. Nem akarok, nem fogok, és nem is tudok senkit a maga kis világából és a maga korlátai mögül kimenteni. Én csak vagyok, aki vagyok, nem csoda, ember, olykor gyarló, olykor kevésbé gyarló. Ember, és nem is akarok senki szemében több lenni ennél...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ismerem ezt, de - azt hiszem - ezekkel a férfiakkal/fiúkkal nem az a baj, hogy csodálnak, hanem az, hogy már 'nem kell' elcsábítani őket
VálaszTörlésszerintem meg csak megszokták, hogy ezzel a szöveggel lehet sikereket elérni a párkeresésben, persze lehet h csak én vagyok túl realista.. :)
VálaszTörlésc: ha láttad volna közben az arcokat, nem ezt mondanád... Szavakkal lehet hazudni, de hogy miként mondja, abból tudni lehet azt is, hogy miért.
VálaszTörlésp: ha jól értelek, kinőttük ezt már... Az a baj, hogy leszív, és szerintem ez nem egy embertípus, hanem egy viszonyulás, valamiféle imádat-csodálat, amiben a másik azt a benyomást kelti, mintha nem is tudna élni nélkülem ezután, hogy is mondjam, mintha eltűnne ő, és csak én maradnék a fókuszban, nekem meg mi érdekes van egy olyan szemben, amiben nem ég saját tűz, csak engem tükröz vissza?
(ps.: és tök megértem, ha valakinek ugyanez tud velem a baja lenni:P )
Idus teljesen megértem, amit írsz...ugyanezen viaskodok, dilemmázok, analizálok
VálaszTörlésIdus, mire gondolsz, mit nőttünk ki?
VálaszTörlésSzerintem egyáltalán semmit(!) nem kell kezdeni az ilyen férfiakkal, ez egyszerűen nem párkapcsolatnak való, vagy Te nem vagy hozzá illő, bár ezt Ő még nem tudja most, de később rá fog jönni, mikor talál olyasvalakit, akit nem kell csodálnia, aki mellett Ő maga is kiteljesedhet, és akkor kétemberessé válik, aztán teljességgé...
(a tapasztalat viszont az, hogy ez ilyen pasiktól rettenetesen nehéz megválni, egyrészt, mert nem akarsz hozzá rossz lenni, másrészt épp a csodálatból fakadó ragaszkodás miatt)
á: még ebben is tükör a jelen? :)) És hogy állsz a megnyílással? Rajtam ez a tanfolyam segített azt hiszem egy kicsit. És most úgy érzem, az érzékenység, sebezhetőség nem nőtt vele, vagy legalábbis hamarabb kezelhetővé válik...
VálaszTörlésp: akkor én értettelek félre? :) a vadászösztönre gondoltam.
Jó, hogy írtátok ezeket, én meg továbbgondoltam, tök jól el tudtam mondani neki, hogy miért zavar, hogy ő eltűnik, miközben ennyire odafordul hozzám, és nem hittem volna, de mindent értett, amit elmondtam, és megértette, hogy mi zavar benne.
És ez meg egy tény, ettől nem vagyunk rosszak a másikkal, hogy kimondjuk azt, ami van. Sőt az igazsággal szerintem mindenképp tartozunk a másik felé, a hazugság és a halogatás sokkal több sebet okoz, csak lassabban és alattomosabban. Jobb mindent tisztázni még a legelején, és elejét venni a felesleges illúzióknak.
Nem értek egyet azzal, hogy mindent el kell mondani. A. mellett megtanultam, hogy a túl nyílt beszéd milyen maradandó károkat okoz, ha a saját belső motyogásunkat rászórjuk mások fejére. Persze legtöbbször jó a nyíltság, de csak azzal együtt: tapintat+időzítés
VálaszTörlés"nekem meg mi érdekes van egy olyan szemben, amiben nem ég saját tűz, csak engem tükröz vissza?" - hmm, hát én ezen még elgondolkodnék egy kicsit a helyedben ;-)
VálaszTörlést: Ugye arra gondolsz, amit már én is leírtam? (vagy valami más vonatkozásban gondolkodjak el?)
VálaszTörlésp: Nyilván, de szerintem megvolt, azt mondta, egyáltalán nem volt bántó, amit mondtam.
Szerintem azért a fogadó félen is legalább annyi múlik, mint azon, aki mondja. Van, akihez lehet őszintének lenni, mert nem veszi bántásnak, hanem tanul belőle és csak a hasznára válik - és van, akihez nem lehet, mert a helyzet nem érett épp arra, hogy kívülről is tudja látni magát egy kicsit.