Szeretek ilyenkor ide hazajönni, egész más, mint a városban, ha beköltözöm, ez biztos hiányozni fog, ez a titokzatos koratavaszi favirágillat, ami áthatja a sötétet és a csendet, teljes csend van, csak a fákon ülő szirmok, egészen gyengéd, nem erőszakos illat, misztikusabb és könnyebb, mint a rózsák átható nyári parfümfelhője.
Ma egész nap miss levakarhatatlan mosoly voltam megint, nagyon jól sikerült a masszázs, pedig most már egy majdnem-idegent, csak kontakton táncoltunk együtt egyszer-kétszer, előtte még izgultam is, de valahogy elszállt minden para, mihelyst felfeküdt az ágyra és a kezem alá került, onnantól csak a figyelmem és az áramlás volt.
Utána elmesélte, hogy egész más tudatállapotban lebegett, és beflesselte közben, hogy valahol Dél-Amerikában sasmadárként repül, ez marhajó, eddig egyedül TéPének volt valami flesse, vagy legalábbis ő mesélte el, meg Csabi érezte azt, mintha úszna, de ezek még azelőtt voltak, hogy a teljes ma-uri masszázst megtanultam volna.
Igazából most kezd kibomlani az igazi arca ennek, hogy mire is való ez az egész; a legbüszkébb az ezelőtti masszázsomra vagyok, önkéntelen kibuggyanni akaró férfikönnyek (ahogy én is szoktam:) ), attól, hogy annyira jó, és soha még érintéssel ennyi figyelmet és szeretetet...
Aztán meg sütisütés, életem legfinomabb sütijét szerettem volna megsütni persze, szeretem, ahogy a szeretés a konyhában motivál, és mint hétvégén a szendvicseknél, szerintem most is sikerült! Harmadszor használtam az alapot, de minden alkalommal más lesz egy kicsit, ma őröltem a tésztába lenmaglisztet, és beleszórtam egy fél zacskó fahéjat is, a mazsolákat rumba áztattam, és tettem mellé aszalt cseresznyét, vörösáfonyát, a túróba vaníliát, citrom- és narancshéjakat, margarin helyett tejföl került bele, majd aprítottam mandulát is, hogy ropogósra hintsem a tetejét.
Kicsit el is késtem a táncról, de nem baj, mert fantasztikus a Vera, hihetetlen élvezetes órákat tud még a kezdők számára is tartani, van hozzá mosolya és bátorsága. Most egymás derékon emelgetése kézállásba volt, a súlyunkkal játszottunk, ez az a kísérleti terület, amit én a kontakt improvizációban a legjobban szeretek, meg is látszott, ahogy jambe váltottunk: egy egészen merész srácot fogtam ki, és mi voltunk a legenergikusabbak és a leginnovatívabbak, végigpörgettük a termen egymást a levegőben, egy csomót lógtam fejjel lefelé róla és annyit nevettem, hihetetlen jó volt...
Aztán egy pohár száraz vörös mellett a Csigában ismét ráébredtem, mennyire szeretem az apró, mókás vizuális játékok programkódjait, néha azt hiszem, unom a szakmámat, pedig csak a száraz serverside hányadékból van olyankor elegem, ez pedig állati izgalmas, és én is annyira szerettem programozni flashben. Szomszédos pixelek majdnem-átlagából fakadó mozgás, gravitációszimuláció nulla kezdő lendülettel, de a G által minden test hat egymásra, és így minden egy robbanással indul, aztán a kis paca elkezd a nagy paca körül keringeni, fantasztikus! Ráadásul ránézek a kódra, és tökre értem az egészet, pedig Javát nem is tanultam...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése