musical bestof

Érdekes, hogy tavaly ez milyen jelentős volt nekem, pont egy éve postoltam, és most eszembe jutott, hogy ismét rányomhatok a "last 12 months" gombra. Szinte minden helyezés engem is meglep. No lássuk...

1. Fedélzet (396) - ööö...? tavasszal sokat beszélgettem Szemyvel. Most már nem láttam fél éve. Ez az ő ex-zenekara.
2. Murcof (332) - ez még meglepőbb, 2009 abszulút szupersztárja volt nekem, de az elmúlt fél évben egy-kétszer, ha hallgattam, sőt azt gondolnám, hogy azóta nem hallgatom, mióta kérte, hogy ezt tegyem be háttérzenének.
3. Ben Frost (301) - 2010 legnagyobb felfedezése számomra a Steel Wound c. album, igazából ő lenne az egyetlen, akit felraknék az idei bestof-listámra. Ráadásul tízperces számai vannak, úgyhogy ha belőném az idő-equalizert, biztos ő lenne az első. Mit meséljek róla? Az a jelenet talán a legjellemzőbb. Azon az estén, amikor összeszedtem magam, és először mentem el újra kontakt táncra, majd utána a Cökxpônba a Csordás Dávidék chill-out koncertjére. Feküdtem ott koradélután a Rákóczi tér környékén egy idegen lakás galériájában az ágyon (egy ma-uris jóbarát kölcsönadta a kulcsát, hogy ott tudjak nyugodtan dolgozni), ezt a zenét hallgattam, és elaludtam. Nagyon jó volt rá aludni. Pontosan azzal a fajta megnyugvással, ahogy egy férfi mellkasán alszom el, aki szeret. Ha ezt hallgattam, nem voltam egyedül. Ezért mertem elmenni utána. Gyógyított. You, me and the end of everything...
4. Eleven Hold (270) - ez a húszéveskori kedvencem, mi ez a nagy revival? :)
5. Autechre (231) - ezen is csodálkozom. Érzéstelenítő injekció fürdőkádas ellazuláshoz.
6. Mike Oldfield (217) - a Songs of a Distant Earth az egyik fő zeném lett masszázshoz, tök jó, hogy kitaláltam.
7. Einstürzende Neubauten (211) - jé. ennyi lejátszást nem lehet a némettanulás számlájára írni...
8. Csordás Gábor (189) - végre valami jogos. Nagyon szép lett az a zongoraimpró cédé, amit Carlos tavaly karácsonyra hozott össze.
9. Mugison (177) - 2 Birds, Poke a Pal. Érzékenység, szépség és egy csipet fájás. A Saltot túlzásba vittem.
10. Valgeir Sigurðsson (167) - berlini utam idején koncertezett volna kint Ben Frosttal, így vettem újra elő, 2009 moersi kedvesség egyébként, igényes, halk, finom, északi, szelíd. Kicsit el is hitette, hogy Equilibrium Is Restored...
11. Balmorhea (163) - gyönyörűszép... igazán állhatna előkelőbb helyen.
12. Bonobo (163) - egy kedvenc számom volt már (Kota), de alapvetően Szemy hozta, a kedvenc háttérzeném lett, és ez egyben hibája is: figyelni nem lehet rá, nem történnek a zenében olyan lényeges dolgok.
13. Barják András (160) - a karácsonyi zongoradarun fennakadt a lemezjátszó tűje, evvan. szia Andris.
14. Secret Chiefs 3 (156) - ez valami nagyon érdekes, különleges zenei egyveleg, koncerten is voltam, de most már nemigen hallgatnám.
15. Banco de Gaia (147) - Igizeh c. albumuk lett a másik legfontosabb, dinamikus masszázszeném, azoknak teszem be, akik nyitottabbak az elektronikára.
16. Apocalyptica (145) - bűnügymegelőző fájdalmas-érzelmes dühöngőzene. hajat ki, fejet le és zúzás ezerrel. a szerelem és a család tájain lelt kegyetlenségre ez a gyógyír. másnap brutálisan fájni szokott a nyakam... :)
17. The Knife (137) - régi Hollán-party maradvány, de inkább TernerPeti- és Csabihangulat. Jó zene, maradni fog.
18. Loscil (136) - The Making of Grief Point. Ezt muszáj. Rabul ejtett, pedig alig-zene. Hipnózis és ultrafinomsággal meg-megrezzenő hangok. 'A better reading of the situation, the right reading is that I just don't understand it. At all.'
19. Coldplay (135) - egy kicsit mert jó, egy kicsit előző nyári nosztalgia. De az is igaz, hogy 2010-ben is ez volt a Hardest Part az elején, Gergő mellett.
20. Explosions in the Sky (130) - a tavalyi legfinomabb postrock, és a számcímek is nagyon betaláltak... talán ez lenne a másik, amit mindenképp megemlítenék a 2010-es toplistámon. Beszéltem is róla, remény, hit, The Earth Is Not a Cold Dead Place...

Ha pedig dalban gondolkodunk, akkor 2010 a Rootless Tree. A let me out, let me out, let me out of this hell éve.

Ebben a listázásban az volt az érdekes, hogy nem volt jó, hogy nem esett jól, sőt lehangolt - ellentétben az előzővel. Nem is tudom őszintén azt mondani, hogy "szeretem" a zenéket, amiket hallgattam. Inkább, hogy szükségem volt rájuk, egyfajta ragaszkodó, destruktív függőségben.
2009-ben még egész mást jelentett nekem a zene. Akkor társas oldódás és társas őrület volt, az összetartozás érzését erősítette bennem, a zene csupa kedves emléket hozott az otthonomba.
2010-ben ezeket itt mind-mind egyedül hallgattam, a gyáli szobám négy fala közt, magányosan, immár a különválasztottság jeleként.
Minden érzelmi töltetű.
Utórezgések. Utórezgések, amik csendben elhalkulnak. Az elmúlt fél évben nem sok zenét hallgattam már.