Mennyi mindenen kell keresztül menni, mennyi mindent kell végigvinni ahhoz, hogy aztán az ember magára nézve is megállapíthassa a világ legnagyobb közhelyeit... :)
Hogy ami a másikban zavar, az soha nem más, mint ami bennünk is megvan, és amit magunkban sem tudunk megérteni vagy elfogadni...
Hogy a legnagyobb félelmünk egyben a legtitkosabb vágyunk...
Hogy a reakció nem ér, ezért a szabadságom csak onnantól valódi szabadság, ha már nem a másik szabadságára adott válaszreakció... (még az, és érzem, hogy beindul a fight or flight, és bár javuló tendencia, hogy már nem az utóbbit választom, a fegyvereim korrektségével nem vagyok elégedett).
A külvilágra adott reakciók meg valahol a megvilágosodás táján kezdenek el felszívódni, úgyhogy egyelőre még igen nehezen látom be, hogy lehetne bárki is szabad (mondjuk a pasim elég jó nyomon jár, bár csak egy-két területen) megvilágosodottság nélkül. (annak meg má' mindegy úgyis:).
No meg hogy továbbra is, mindig is magamat szeretem oly nagyon Veled.
stb, stb.
Mindenesetre most egy kicsit úgy érzem magam, mint egy meglehetősen megterhelő főpróba után, amikor először játszottam el az új szerepet, és még nagyon nem otthonos és kevésbé természetes, de már van egy kis belelátásom abba, hogy menni fog-e az előadás, mennyire passzol az én karakteremhez a dolog.
Néha nem könnyű mindent érezni, ami a levegőben ott van.
De örülök, mert ez egy egymás iránt érzékenyebbre hangolt, drámaiságmentes színpad nyitott színfalakkal. Ennek az őszintétlenséggel, követelőzéssel és látszólagos behódolással való totális elbaszása a soap opera. Szerintem mi annál sokkal bölcsebbek vagyunk.
Ja, és hogy 7 embernek kell az albimban aludnia ahhoz, hogy rádöbbenjünk, milyen fantasztikus adottságokkal rendelkezik a fürdőszobánk..? Ezentúl gyakrabban fogadok couchsurfereket, azt hiszem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése