szombat reggel

Mikor oldódnak fel végre ezek az ellentétek?
Mikor lehet végre mindkettőnknek egyszerre ugyanolyan jó?

Te mindig mosolyogva mész el tőlem, a jó miatt, ami köztünk történt.
Én mindig szomorúan maradok itt nélküled, a jó miatt, ami köztünk történt.

Ha közel engedtelek magamhoz, ha megengedtem, hogy boldoggá tegyél, ebben a felfokozott érzelmi állapotban egy darabig nem vágyom másra, minthogy cserébe én is odaadhassam magam Neked. Mindegy, hogy milyen módon. A figyelmemet, a törődésemet, a melegségemet, a testemet, a nyugalmamat, az energiámat. Amire szükséged van éppen.

Amikor elmész, úgy érzem, mintha börtönbe lennék zárva. Megreked minden, amit adni szeretnék.
Semmit sem tudok tenni, sehogy sem tudok Neked örömet okozni. Teljesen tehetetlen vagyok.

Ha este mész el, úgy könnyebb. Akkor még én is mosolygok, kitart a közös élmények utóhatása, boldogan hajtom álomra a fejem. Másnap munka, nem is lenne Rád energiám. De ha szombat reggel mész el, egy egész hétvégényi odaadásomat kell utána magamba fojtanom...