csak egy-két pillanatkép, vagy valami ilyesmi

milyen fura. ma megláttam az arcod az interneten, és egy pillanatra azt hittem, hogy barátok vagyunk, és elmosolyodtam. tudod, mintha nem is történt volna semmi. mintha elfelejtettem volna. vagy el is felejtettem, arra a pillanatra.
jó volt látni egyébként. jó volt látni, hogy ilyen semmilyen is tud lenni egy találkozás. hogy lassan Te is semmilyenné válhatsz számomra egyszer.
nem szeretem, amikor a nemtalálkozás konzerválja a dolgokat.
márpedig konzerválja. elég durván. sok kísérlet bizonyította már ezt a történelem során:)

tök szeretnék blogolni egy csomó dologról. beszélgetésekről, filmekről, barátságokról, táncról, családról, szeretésről. mindenről, ami mostanában történt és fontos nekem valamiért.
hiányzik hozzá az időm.
ma pl. itt van egy couchsurfer. :)
nekem most ez izgi, mert először vagyok 'host'... :)

azt hiszem, én nem is annyira akartam szerelmes lenni. féltem tőle, attól, hogy nagyon fájni fog, attól, hogy nem fogom tudni a dolgokat kézben tartani és a helyén kezelni. féltem valamiféle lavinától, meg attól, hogy az halálos is lehet.
de egyelőre nem történik semmi ilyesmi. csak hullanak az ajándék percek, ahogy a hópelyhek hullanak, mindegyik más és mindegyik gyönyörű. és minek félni attól, ami a legszebb dolog a földön. miért kéne elfutni az elől, aki boldoggá tesz.
vajon minek hívják azt, amikor úgy érzem, az ő benzinszagú, koszos, érdes kezénél nincs finomabb kéz a világon? és ha átölel vele, olyankor valami olyan jóba, olyan bőségbe csöppenek, hogy nincs az égegyadta világon szükségem semmi másra...
nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e.
de nem is fontos ezt tudni.
ha érezzük, amit érzünk, az éppen elég...