dilemma

Megint nem mentem sehová, egyedül akarok most lenni, pihenni, gondolkodni valamivel ellazultabban. Egy kicsit fáj is a fejem - nem, inkább olyan, mintha napszúrást kaptam volna. Lehet az esőtől és széltől is, ami egész délután az arcomat verte. Vagy csak szenved bennem a döntés, ami a szívem ellen való, szenved, mielőtt megszületne. Remélem, hogy alszom rá egyet-kettőt, és reggelre megváltozik. Még van időm. Csak hát nehéz, mert nehéz mindent felülről, tisztán látni, érezni, tudni, amikor ellentétesek az érdekek, és harcolni kéne (vagy épp, hogy nem kéne) az irányban tartó tehetetlenségi nyomaték ellen is, meg amikor minden a múltból indul el és onnan is táplálkozik, miközben minden egyes tettünk is önmagából a jövőben komolyan veendő múltat fejleszt, ahogy az így is van rendjén, és aki nem így gondolja, vagy nem fogadja ezt el, az nagy bajban van, és nagy bajt is okoz maga körül (lásd a sokak szemébe mellékelt példát). Nekem meg be kéne most húnynom a szemem bizonyos dolgok előtt ahhoz, hogy a saját boldogságomra akarjak törekedni, és ne a másokéra - ami mondjuk lehet akár eleve hülyeség is, ha utólag kiderül, hogy a mások boldogsága csak az én fejemben volt egy illúzió. De olykor meg nem. És olyankor én nem kívánhatom a saját boldogságomat a másokénak rovására. És nem csak, hogy nem tehetem, de nem is tudom tenni, mert elmegy a kedvem attól, hogy arra törekedjek és azt kívánjam.