az első őszi nap

Úgy tűnik, ősz lett. Most kezdődik a móka csak igazán. Ma jó napom volt*, bár egész nap esőben tekertem, és az egyszerhasználatos esőkabát, amit Bernecebarátiban kaptunk, fokozatosan leszakadt rólam. Dél körül összefutottam Hurival, a Pajti egyik alapító tagjával, aki 15 éve futár. Egyfolytában mosolygott, öröm volt vele beszélni. Aztán közölte, hogy ő most haza is megy, mert elég volt mára, ma alig van meló. Én meg mentem a Ligetbe ejtőzni, ahol Dani csatlakozott hozzám (úgyhogy ma nem tudtam olvasni:P), majd hamarosan Mica is megjelent, akinek nagyon örültem, egyrészt, mert nem láttam azóta, mióta végig lótifutiztam vele egy napot az iszkiris felvételim napján, másrészt mert ő is olyan, aki mindig, mindig mosolyog. Egyébként színész, de a mosolya igazi, őszinte, nagy életkedvvel.

Itt megfigyeltem, hogy ők mit hordanak: 1. hosszú, vastag katonanadrág 2. rövidnadrág, fekete vastagharisnya, térdmelegítő. Felül aláölti, hosszúujjú póló, menő esőkabát. A bukó alatt meg kendő. És rájöttem, hogy nagyon alul vagyok öltözve (térdzokni, pelusos rövidnaci, bringás póló, bringás pulcsi), legfőképp azért, mert a térdem teljesen szabadon van. Azt mondták, nem jó móka térdre megfázni, tekerés közben nem is érzed, de másnap reggelre olyan, mint az ínhüvelygyulladás, és aztán egy hónapig nem mész dolgozni...

Hát nem tudom, nekem elsősorban a kezem, a fülem meg a fejem fázott ma a széltől. És bizony nem mindig tudtam olyan egyenletesen szép, kerek nullás számjegyeket írni. (Ha pasi lennék, talán most csajozhatnék az ilyen szöveggel, de nőként csak rámsütik, hogy nemnormális hülye vagyok. Megjegyzem, jogosan.)
Azt hiszem, olyan szempontból kicsit rosszat tett az edzőtábor, hogy túlságosan megkeményített minket. Akármilyen hideg volt, minden edzés után be kellett úsznunk a tóba, aztán vizesen villámgyorsan sorakozni vissza a táborba, és kemények voltak a próbák is, ott valahogy megtanulta az ember, hogy mindent meg tud csinálni, mindent le tud győzni, mindent túl tud élni, azt is, amiről sosem gondolta volna. Az ám, csakhogy nem mindegy, hogy hány órán keresztül tart az az itt-és-most, amit éppen hősiesen, zokszó nélkül át kell vészelni. Egy ponton túl már hülyeség nem élni a "könnyítések", pl. a meleg ruha vagy a jó esőkabát által nyújtott lehetőségekkel...

Aztán Dani lelépett azzal, hogy van egy ötperces melója egykor: elvinni 3 szál rózsát egy közeli utcába. Viccelődtünk, hogy vajon adnak-e érte csókot, és hogy a csók retúr-e. De azt mondta, ilyen fuvart nem vállal:)
Azt hiszem, ezek a nap legkedvesebb pillanatai, amikor összefutok a többi futárral, és váltunk néhány szót. Majdnem mindenki kedves. És a más futárszolgálatoktól valók is olyan kedvesen köszönnek rám. Meg a motoros pajtik. Szeretem, hogy van összetartás, bajtársiasság. Mint a trabantosoknál. :)

Egyébként elég szar kedvvel ébredtem ma is, kb. olyannal, mint szombaton (ha akkor netközelben (és nem testközelben:) lettem volna, valszeg már egyik levlistán sem lennék rajta abból a háromból), így az első fuvar alatt még egy kicsit a könnyeimet nyeltem, és egy autós rám is ordított, mert nem vettem észre egy egyirányú utcát. Aztán eszembe jutott, hogy csütörtökön, amikor nagyon jó kedvem volt, és süvítettem, mint a tűzijáték, kitaláltam, hogy mit fogok tenni, ha majd rossz kedvem lesz, mert úgyis lesz olyan. Azt fogom játszani, hogy ma elliket van. Miután ezt kitaláltam, a dj-m egy hangos "Tyű!"-t kiáltott válaszul a gyors bejelentkezésemre a Németvölgyiről. Milyen egoista hólyag dolog, de el is múlt a rossz hangulatom egyből. Meg amúgy tényleg hatásos taktika. Agyalni csak akkor van időd, ha lassú vagy. Az adrenalin meg felvidít.

Meló után aztán szétfagyva beugrottam még egy kicsit a Bringakonyhába, ahol a pasim megmentett az éhhaláltól (szerintem az esőben többen hazakérték magukat, ezért szakadt rám annyi meló, hogy enni se tudtam), és persze otthon sem voltam képes egyből a forró kádba ugrani a térdemmel, muszáj volt még főznöm előtte (a jázminrizs olyan finom, hogy simán megeszem feltét nélkül). Mondjuk általában jellemző rám, hogy ha észreveszem, hogy fázom otthon, akkor azért még egy kicsit üldögélek félmeztelenül a nyitott ablak mellett, és csak akkor öltözöm fel, amikor már tarthatatlan az állapot. Mármint ezt nem direkt csinálom, csak néha elmerülök a netezésben, a zenében vagy az olvasásban... A kádban aztán gyanakodva konstatáltam, hogy érdekes hangokat hallat a térdkalácsom, egy kicsit furán kattog. Kezelésbe vettem, remélem, hogy nem lesz belőle baj.

Végezetül pedig egy kedves párbeszéd az előző posztomra reflektálva:

Nagy: szió

mi ez az új blogbejegyzés? :D

  nekem szól az a mondat a végén? :D

 me: nem:D

  miért melyik volt szeretőd néz ki kurvajól? :)

 Nagy: hát te :)

  azt hittem nekem szól :D

  na jó, te nem az voltál, de akkor is :)

 me: :DDD

  ja, erre a válaszra nem számítottam :D

 Nagy: :P

  holnap 9kor kezdek az Ipsosnál!

  me: hűha akkor nagy nap lesz!

  és izgulsz?

  Nagy: hát ja, kicsit

  nagy nap bizony, holnap lesz Iduszülinap :)

  egy kis előszülinapi ajándékidézet: "A boldogság titka
A boldogság titka a félelemtől való szabadság. A félelem olyan, mint egy méreg, ami keresztül járja a gondolkodásunkat. Táplálja a bizonytalanságainkat, a vesztés érzését, a magányosságot, a ragaszkodásainkat és az alkalmatlanságunk érzését.Mindannyian értékesek vagyunk. Fogadd ezt el Igazságként. Értékeld magad, és gondoskodjál önmagadról - igazán, mélyen, erősen, oly módon, hogy az visszatükrözze az igazi értékedet.Aztán automatikusan mindenki és minden más iránt is ugyanolyan tisztelettel leszel. "

Szóval a félelem, igen. Szinte biztos, hogy az lesz itt a blogban a következő nagy témám.
_________
* ritkák azok a hétköznapok, melyekre ez nem igaz