döntések

Valószínűleg tényleg attól érett, attól felnőtt az ember, hogy tudja, mik az életben az igazán fontos dolgok. Amik nem azért fontosak, mert nagyon kötődünk hozzájuk valamiért, hanem azért, mert megérik az értük hozott áldozatot. És tudni kell azt is, ha dönteni kell, mi az, ami megéri, és mi az, ami nem éri meg.

Én ezt nem mindig tudom. És néha fontosnak gondolok olyan dolgokat, amiknek semmi köze ahhoz, hogy hosszútávon, akár az életemet is átívelőn mit szeretnék. De persze mitől tudja az idő haladtával biztosabban az ember? Attól, hogy már sokszor döntött, már találkozott hasonló helyzetekkel. És lehet az életet úgy csinálni, hogy a döntéseket mindig halogatjuk, vagy egyszerűen nem is döntünk, csak hagyjuk, hogy sodorjanak minket az események, más emberek, vágyak. És akkor soha nem fogunk igazán felnőni. Vagy lehet vállalni ezeket a helyzeteket, és dönteni, mindig aszerint, ahol az ember éppen tart. És ebből születik sok hibás döntés, de ezek a hibák kellenek ahhoz, hogy legközelebb már biztosan fogjuk a kormányt, és ne csak úgy találomra forduljunk bal helyett inkább jobbra.

És aztán ott vannak a vágyak, amik sokszor akadályozzák az embert abban, hogy előre jusson. Azok a dolgok, amikre nagyon tudunk itt és most vágyni, de ha nem kapjuk meg, holnap talán már nem is lesz olyan fontos. Nem azt mondom, hogy baj, ha ez ember néha enged a csábításnak, és "megeszi a csokit", annak ellenére, hogy ez csak egy pillanatnyi vágyat elégít ki, és nem épít vagy akár hátráltat is abban, ami el szeretnénk érni az életben. Sőt esetleg bánt vele másokat. Néha megtörténik, mert az ember nem tökéletes, és nem is tud az lenni, mert emberből van. De ha az ember azon veszi észre magát, hogy minden este "megeszi a csokit" - mondjuk ahelyett, hogy a fekvőtámaszokat nyomná -, akkor ott valami nagyon nagy gáz van.
Akkor egy napon rá fog ébredni, hogy nagyon jól érzi ugyan magát, de egyáltalán nem úgy éli az életét, ahogyan élni szeretné. Ahogy büszke lehetne magára.

Van ez a jól eltalált mondat egy elfuserált filmben - köszönet annak, aki a minap idézte - :

- Mit csinál a férfi, ha otthagyja a nője?
- Háborúba indul.

De nem csak akkor kéne megemberelni magunkat, ha már megtörtént a baj, és tanultunk belőle. Harcba kéne szállni minden egyes nap. Ezt nem úgy kell érteni, mintha az élet egy nagy és gyötrelmes harc lenne, mert nem az, akkor már inkább örömteli játék. Hanem hogy az embernek minden egyes nap meg kell emberelnie magát, és emelt fővel kell élnie.