nincs is halál

Ne jöjj el sírva síromig, 

Nem fekszem itt, nem alszom itt; 

Ezer fúvó szélben lakom… 

Gyémánt vagyok fénylő havon. 

Érő kalászon nyári napfény. 

Szelíd esőcske őszi estén. 

Ott vagyok a reggeli csendben, 

A könnyed napi sietségben. 

Fejed fölött körző madár, 

Csillagfény sötét éjszakán. 

Nyíló virág szirma vagyok, 

Néma csendben nálad lakok. 

A daloló madár vagyok, 

S minden neked kedves dolog… 

Síromnál sírva meg ne állj; 

Nem vagyok ott, nincs is halál.


Do not stand at my grave and weep 

I am not there. I do not sleep. 

I am a thousand winds that blow. 

I am the diamond glints on snow. 

I am the sunlight on ripened grain. 

I am the gentle autumn rain. 

When you awaken in the morning's hush 

I am the swift uplifting rush 

Of quiet birds in circled flight. 

I am the soft stars that shine at night. 

Do not stand at my grave and cry; 

I am not there. I did not die. 

/Mary E. Frye/

Ez a versike annyira szépen mondja el, miért nem ünnepeltem soha, egyetlen egyszer sem temetőlátogatással a halottak napját.
Most táncolni indulok, 4-től 8-ig jam (szabad tánc), Tamás vezeti fel.
Olyan gyönyörű szép volt ez a hét!! Még úgy is, hogy a felét otthon töltöttem egy becsípődött ideg miatt a lapockám körül. De kinyíltam végre, újra önmagam vagyok... és rátaláltam a céljaimra.
Annyi mindenről lenne mit... de lehet, hogy ezentúl ritkábban írok, nem szeretnék az életről lemaradni... :)