Tök és Tartás

A két kulcsszó a tegnapi látogatásomban Zmejneláéknál. És nemcsak mert egy szépen faragott töklámpás kacsintott be ránk kintről az ablakon át. :)

Nagyon kellett nekem ez a nap. Először kis barátnős-beszélgetős délután kókuszos-répás muffinok és finom tea mellett, az elmúlt hónapok és a tanfolyami kinyílások-bepróbálkozások (nemhiába "befogadás öröme", a pasik egészen megkergültek:) ), no meg persze hogy lehet a férfiak 90%-a manapság ennnnnyire puha pasi? Közben a gyerekek, a másfél éves Bálint és a kis elsős Bogi egyszerre csiklandozták a talpamat:) Játszóblokk következett, lestoppoltuk a furánál furább nevű állatokat a képeskönyvből, aztán Bogival felváltva kényszerítettük egymást hülyénél hülyébb pózokba a twisterszőnyegen:) Zmejnelá szerint jól bírom a strapát, őrzöm a csöndemet. Én azért érzem, hogy egyelőre töretlen a február óta tartó gyerek-nemakarásom:) Nyolckor altatással egybekötött közös meditáció, nem is csipetnyi oával fűszerezve, de valahogy tényleg nem zavart egyáltalán.

Tízkor megjelent Gergő, nem számítottunk rá, a csütörtök mindig a kimaradós este - éjfél utánra vártuk. Szóval belépett, és az első benyomásom nagyon erős volt, ez a szó volt: Tartás. Nagy betűvel. Marasztaltak éjszakára is, innentől hármasban beszélgettünk, egy másik sztori kapcsán ismét szóba került, vajon miért mindig töketlen pasikba gabalyodok bele, Zmejnelá sóhajt, hát igen, a tökös pasit ő már elvitte...:) És Gergő tényleg nagyon... olyan jelenség, hogy is mondjam, olyan a szeme is, mintha a hegyekben élne. Ezt látom bele. Szinte soha nem néz rád, mindig magasra a távolba néz. És ha mégis váratlanul rádnéz, az egészen jelentőségteljessé válik ettől. De nemcsak ez. Ahogy jár, ahogy beszél, ahogy gesztikulál - egyenes, nyílt, tiszta. Nem egy bajnok testalkat, nagyon vékony, nem is szép arcú, és mégis: valamitől nagyon férfi. A tartás, igen. A férfinak tartása van. És ez abban is benne van, ahogy köztünk ülve kimondja: "Szerintem te egy jó nő vagy. És te is egy jó nő vagy. Én meg egy jó férfi. Ennyi." - mert semmi ámítás nem cél és semmi pökhendiség, hanem a tiszta gondolat maga. Nem is értjük félre, Zmejnelá csak ennyit mond: "De Ida tudja, ő nem olyan kis béna, mint én voltam ennyi idősen." Tetszik ez is, úgy tűnik, itt nyíltnak lehet lenni, nem kell vacakolni és aggodalmaskodni, mit lehet a párnak kimondani egymás előtt.

Nekem meg annyira jól esik nézni, hogy ők hogy vannak együtt, a nagyon nő a nagyon férfi mellett, kölcsönös figyelemmel és szerelemben, merthogy ez is ki van mondva is, éreztetve is. És náluk nem zavarta meg még a gyerekszületés sem a szexuális életet, amit szintén jól esik hallani, hogy lám az élő ellenpélda, mostanában mindenkitől azt hallom, milyen nehéz, hogy a nő mellének már csak a gyerek szájától kell az intimitás, a férfi pedig hoppon marad és szenved. (vagy attól szenved, hogy megoldást keres). Bár a másik Dóri mondta szerdán, hogy Ranschburgnak is volt egy előadása erről, hogy kell ezt az általános krízist megelőzni. Utána kéne nézni. Még akkor is, ha esetleg mégsem lesz gyerekem:)

Az ilyesmik miatt érzem azt egyébként, hogy jó ebben az országban élni, ha valaki itt kimondja, hogy Ranschburg, Feldmár vagy Hamvas, egyből közös a nyelvünk, nem kell magyarázni, értjük. És nyilván minden kis országnak megvannak a maga Popper és Müller Péterei, mindenhol a lokális nagy nevek és mítikus figurák, akikről a világ viszont kifele alig-alig hallott. Bár valószínűleg kevés elhanyagoltabb irodalom lehet a magyarnál itt Európában a nemzetközi emészthetőséget tekintve, annyira más, annyira szépen árnyalt, annyival nehezebb jól fordítani, ízesen, szaftosan és tisztán.

Igen, a Dóri, a Dóri könnyedsége, hogy egyből nyitott és közvetlen volt már akkor is, amikor először találkoztunk, és azóta is mindig, nincs ez a szarozás, hogy megüthetem-e már vajon a bizalmas hangnemet, hanem minden áramlik egyből akadálytanul és kételyek nélkül. Amúgy koncertre akartunk menni, hogy végre bulizzunk egyet újra együtt, talán VHK-n utoljára? De nagyon suttyónak tűnt a tömeg, kivártuk a hosszú sort, de beszagoltunk és inkább továbbálltunk egy teázóba.

És ez is nagyon, nagyon jól esett, nem is a személyek, hanem a minőség, amit hordoznak, úgy örülök mindig, ha tapasztalok ilyeneket. És nagyon ilyen napok-hetek járnak mostanság, hogy tapasztalok. Sok kedveset sodor utamba a szél, honnan jönnek, nem is tudom. Olyat is, amiről alig reméltem, hogy létezhet így élő-gondolkodó... de ezt már egy következő bejegyzésben:)