a taste of honey

Egy csepp méz - egy csepp a kárhozatból. Az az egyetlen illanó gondolat, ami átfut az agyon, amikor a váratlan jó egy pillanatra meglep, lehúnyod a szemed, és érzed hogy jó, nagyon jó, és szeretnéd, hogy mindig így legyen.

Valaki, aki szeret, egyszercsak megsimította az arcom. Pontosan ez az a leheletfinom gyengédség, ami nagyon, nagyon hiányzik már a szakítás óta (atyaég, nem is tudom elhinni, hogy már fél év telt el!!), úgy itta a bőröm, mint porszáraz föld a vizet, kegyetlen volt.

A gondolat, hogy mi lenne, ha hagynám, ha elfogadnám.

A következő pillanat persze tovasöpörte egyből. Mert pontosan ez az, amit nem szabad - saját bőrömről tudom: ólomsúlyú felelősség, már ha az embernek szíve van.

Van ez az általános hozzáállás - egészen magyar -, hogy nem számít, más mit fog átélni, csak én itt és most kapjam meg, amit akartam, aztán majd mosolyogva mosom kezeim; minek szerettél, nem volt kötelező! Sokat tanultam ebből, milyen jó, hogy mindig van, aki a nagy hibákat helyettünk elköveti - vagy milyen szomorú inkább...

Nodehiszen, végülis ez is csak egy vágy, egy semmi csak.
Elengedés.