Ég Veled...

Áldozat. Kezdem érteni. Most kezdem érteni, mit jelent félretenni önző vágyakat, hogy mit jelent, amikor egy barát olyan sokat jelent számodra, hogy képes vagy ennek ellenére még őróla magáról is lemondani.

Meglepődtem, amikor kimondta: "félek kötődni hozzád". Mert tudom, hogy nem szerelmes belém, és nem is szeretne járni velem. És mégis, azt mondja, mindig miután találkozunk, két hétig nem tud úgy nézni más nőre. Van benne valami 'beépített hűség' még akkor is, ha mi nem is úgy vagyunk egymással... Fura ez, nem vagyok benne biztos, hogy értem. De azt tudom, milyen érzés, amikor senki másra nem tudsz nézni, még akkor is, ha tudod, hogy nincs ki miatt, de benned mégis ez van belül...

Eddig azért nem keltett ez zavart, mert nem is akart nőt meg párkapcsolatot, és igazán barátai se voltak, de most éppen az, hogy mellettem lenni jó érzés, ébresztette fel benne a vágyat, hogy máskor és máshogy, másvalakivel is jó legyen, hogy valakivel úgy legyen. Hiányozni kezdtem, amikor egyedül. Nekem is hiányzott, néha írtam, hogy fussunk össze, de nem értettem, miért kezdte nemrég hárítani a nálad-vagy-nálamot.

Annyira szépnek éltem meg vele mindent, úgy éreztem, valahol itt lehet a barátság csúcsa két ember között. Egymás oldott terében nyugodni. Nincsenek vágyak meg elvárások, csak a szeretés van, a befogadás. Az ő érintése, az ő ölelése minden baráti ölelésnél gyengédebb volt, sőt volt, hogy úgy éreztem, amit egymás iránt érzünk és ahogy most egymással vagyunk, az a szeretet tulajdonképpen most jobban esik, mint egy párkapcsolat, jobban, mintha a birtokló szerelem lenne. És annyit viccelődtünk, felemelt a levegőbe, pörgés. Áramlás. Az egész olyan szabad volt...

Még csak néhányszor találkoztunk az elmúlt hónapokban, négyszer-ötször... De meg kell értenem, hogy ez így nem megy tovább. Hogy máris túl sokat kezdek jelenteni. Nekem nincs ezzel bajom, én ugyanúgy tudok másokhoz aztán viszonyulni. És én a kötődéssel már szoptam nemrég egy állati nagyot, azóta nagyon ügyelek, hogy senkihez ne kötődjek jobban, mint amennyire még fájdalommentes tud lenni. De az tény, hogy én is vonzódom hozzá mint férfihoz. Csak épp ezt le tudom győzni, ha kell, ahogy ő is, de amúgyis csak akkor érzem, amikor fizikailag ott van velem, de aztán nem hagy rajtam nyomot.

Valami lehet ezzel, hogy mindig az exek a legjobb barátok, de csak most döbbentem rá, hogy igen, de csak azok az exek, akikkel nem volt szex köztünk. Persze az, hogy nem volt, eleve jelent valamit: azt, hogy köztünk igazából nincs vágy, nincs igazi erotikus vonzás, első jópont. Második, hogy már kipróbáltuk azt is, milyen járni, és hát nem az igazi volt, szóval ezen már túlvagyunk.:) Viszont nagyon jól ismerjük, megértjük, átlátjuk egymást. Extra pluszpont.

De ott van Peti és Barna. Azt hiszem, velük sosem lesz barátság, mert velük szex volt, és most már sejtem, hogy ez más, mint egy illékony érzelem, ez egy tény, ami van és kész és örökké így is lesz: vonzódunk egymáshoz, be van építve a másik testébe egy ellentétes pólusú mágnes. És érzem én is, hogy jobb, ha nem is találkozunk.

Szóval most jöttem rá, hogy hol szállt a por a gépezetbe: ott, hogy vele is 'szex' van, hiába teszünk úgy, mintha mi inkább barátok lennénk, és hiába nem szeretkezünk egymással, nem ettől függ, ez egy tény. Ráadásul mi sosem éltük meg, milyen lett volna, ha mi járunk, csak kerülgettünk egymást sok-sok évvel ezelőtt, és ez a hiány is örökké ott lesz, hiába érezzük úgy, hogy már egyikünk sem akar a másikkal járni. Merthogy valaha szerelmesek is voltunk, először ő belém, később én belé, csak az időzítés nem stimmelt sosem... és ez elmúlt már rég, de a másik dolog, az nem a múlandóság körébe tartozik. Nincs mit tenni ellene. Az vagy van, vagy nincs két ember között. Ugyanúgy, mint a szeretet. És köztünk ott van; ez is, az is. És mindig ott volt.
Ez van. Vannak dolgok, amiket sosem fogunk tudni megmagyarázni, mert nem is lehet...

És neki most ez nem jó, mert kapcsolatot szeretne, és nem tud ismerkedni, amíg engem magában hordoz. Ezért tekintettel kell rá lennem, akármennyire is jó nekem vele lenni, akármilyen fontos is ez a barátság nekem.  Írtam korábban: "Azokban a pillanatokban, amikor fogadó tere van az áramlásnak, amikor átélhetem a bennem rejlő szeretés megnyilvánulását a térben is, ilyenkor érzem, hogy nekem egyetlen dolog kell ahhoz, hogy jól legyek, hogy úgy érezzem, rendben van az életem: az a tudomás, jobban mondva az a jelen tapasztalat, hogy tudok szeretni." - ezt vele éltem meg az utolsó találkozásunkkor. Nagyon sokat segített akkor ez a barátság abban, hogy helyrejöjjek, hogy pontot tegyek egy nagyon rossz időszakra, nagyon sokat köszönhetek neki. És egyébként is iszonyú fontos ő nekem... a közös hajdani flessek és célok, tökéletes testi-lelki összhang, hogy nyitott rám és én őrá, hogy félszavakból, sőt félszavak nélkül is értjük egymást, a remény, hogy van ilyen... És van benne valami, amit nagyon szeretek. Tudom, hogy ki ő és mindig tudtam. Látjuk egymás lelkét.


Mégis, ahogy ott álltam az utolsó percben, tudtam, hogy mit kell mondani.
És ki is mondtam: én nem foglak keresni többet. Majd ha Te úgy érzed, hogy már nem baj...
Aztán elmentem és sírtam.

Ég Veled és minden áldás.

Hiányozni fogsz...

nagyon fogsz hiányozni.