ma megírtam azt a levelet, amit már hetek óta halogatok...
***ottnehéz volt...
de végszükség van. :-(

viszont: felvettek bringás futárnak a Hajtás Pajtáshoz. ez nagy-nagy öröm, mert nagyon oda akartam, és nincs jobb érzés, mint mikor az ember valamit erősen elhatároz, aztán megküzd érte, és úgy lesz. és nem a hatszáz unottan és alulmotiváltan beküldött cv-ből böknek rá egyre, hogy najóvan idejöheccc, hanem van egy régi álmod, és azt valóra váltod. szóval szuper.
ha megkezdem a munkát, talán még az önbecsülésem is visszalátogat.

és írt nekem iwiwen a vak fiú. olyan megható levelet, hogy majdnem sírva fakadtam. hihetetlen, hogy hány lépésben kutatott fel, hiszen a keresztnevemen kívül semmit nem tudott rólam, és még csak azt se tudja, hogy nézek ki... de végül megtalált (hihi, most megtudtam, hogy ha beírják a nevem és a kontakt táncot a keresőbe, az ősrégi Hamvas Bélás blogom jön be).
bevallom, egy picit be vagyok zsongva. nagyon érdekel az élete.
csak félek kicsit, féltem kicsit... remélem, hogy sikerül vigyáznom rá.
boldogból rövid úton nagyon szomorúvá válhat, akire nem vigyáznak.

és végezetül egy jótanács: ha nem szeretnél lemoshatatlan kék színű popsit, ne szerelmeskedj negyven fokban kézzel festett indiai lepedőn...