2010. július 21., szerda

fejlődök... :)

Ma is sikerült nem publikálni azt az igazából senki másra nem tartozó nagyon hosszú bejegyzést, amit assszem ki kellett már írnom magamból, hogy aludni tudjak.
(jó, azért hozzáteszem, hogy most fél egyig vendégek voltak nálam, mert a spontán fűbentáncolás-hempergőzés után még egy spontán Bab Aziz-nézést is tartottunk a kontaktos kollégákkal)

Amúgy fura, hogy az elmúlt egy hétben kb. annyi filmet néztem meg, mint máskor egy teljes év alatt szoktam, a tévében pont ment otthon a nagyonkedvenc Szent Johannám, és nagyon újra akartam nézni a Szamszárát is (aminek a mottója: "Mi a fontosabb: ezer vágyat kielégíteni, vagy pedig úrrá lenni egyetlenen?", no meg a film legutolsó, megsemmisítő csúcsjelenete mint emberi kérdés, amit a buddhista tanítások nem nagyon feszegetnek, pedig nagybetűs Embernek fontosabb lenni, mint Megvilágosodottnak...), de sehol semmi nem játszotta le, ezért végül mindig valami mást néztem helyette.

Így került be a képbe A hős is tök véletlenül, és azt hiszem, mostanáig soha nem szerettem bele egyetlen filmszereplőbe sem, főleg ha a szenteket (Jeanne d'Arcot és Francescot:) nem számítjuk... :-P Na jó, most sem:), de arra azért elég volt, hogy másnap újranézzem.
(és apám egy mukkot sem szólt, csak utólag tudtam meg öcsimtől, hogy ő is látta már, azért, hogy ez így fontos lehessen, hogy együtt... most mondjátok, hogy nem szeret)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése