önzés

Ki az az ember, aki fel tudja vállalni önmaga előtt, hogy a szándékai alantasak, pusztán önző vágyak beteljesítésére, ilyen-olyan testi vagy lelki szükségletek megszerzésére irányulnak?

Pedig ez nem tud másként lenni.

A világon semmi más nincs (és nem is lehet), csak az önzés. Mert az az élet természete, akár a skorpiónak a megmarás*, akármennyire is nem gonoszságból marja meg az áldozatát. Az egész természet így működik, ez biztosítja a fennmaradását, ezért áll ez a belső parancs mindenek előtt. De a természet valahogy mégiscsak jobban áll ezzel, mint az emberek, mert legalább nem próbálja folyamatosan az ellenkezőjét bizonygatni.

Szóval ki az az ember?
Valószínűleg senki, mert az önzésen túl az egyik legnagyobb szükségletünk, hogy a szándékainkat tisztának tudjuk.
Aki képes lenne ezt beismerni, az minden bizonnyal azért lenne képes, mert már lemondott önmagáról, és arról a szükségletéről, hogy milyen képe van önmagáról - vagyis akinek a szándékai már valóban tiszták tudnának lenni.

A saját szándékainkkal kapcsolatos önáltatás miatt van akkora szakadék a szándékok és a végeredmény között.

Se én, se Te, se Ő nem tudjuk önmagunknak bevallani, hogy nem tudunk jót akarni senki másnak önmagunkon kívül, jobban mondva önmagunk valamilyen közvetett (lelkiismereti, vallási, szerelmi, becsvágyó stb) implikációja nélkül.

(ezt még múlt vasárnap írtam, csak papírra, mert nem működik a laptopom)

---------------

* "228. Természetünk

Az egyik tanmese a teknőcről szól, aki a tengerparton sütkérezett éppen, mikor egy hatalmas, csúf skorpió kezdett el mászni felé, hatalmas farkát halálos döfésre görbítve. A teknőc habozás nélkül belevetette magát a biztonságot adó vízbe.
- Kérlek várjál! – kiáltotta a skorpió. – Nem bántalak, El kell jutnom arra a szigetre. Kérlek vigyél át!
A teknőc a víz szélén megremegett a rémülettől.
- Lehetetlent kívánsz. Te skorpió vagy. Megcsípsz, én pedig belehalok.
- Nem, nem foglak! – mondta szigorúan a skorpió. – Csak azért csípek, hogy ehessek. És biztos, hogy nem kívánok meg olyasvalakit, aki segített rajtam. Mindenki fél tőlem, senki sem bízik bennem. – zokogta.
A könyörgés a teknőst megindította, s végül így szólt:
- Rendben van, ha megígéred, hogy nem fogsz megmarni.
A skorpió hálásan megígérte, felmászott a teknőc hátára, és épségben átérkezett a szigetre.
Mikor lemászott a sziget homokjára, orvul megmarta a teknőcöt.
- De hát megígérted, hogy nem fogsz megcsípni – kiáltott fel a teknőc, miközben a halálos méreg átjárta a testét.
A skorpió odébbment, elnevette magát és így szólt:
- De nekem ilyen a természetem. "