hiányz

Selejteztem a gépemen, és találtam egy videót, amit talán még sosem láttam, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Én vagyok rajta, és nem csinálok semmit, csak úgy fekszem ott csukott szemmel, mosolyogva, és elégedett, doromboló hangokat adok ki, ahogy egy kéz végigsimít az arcomon, miközben az arcomat veszi a kamera - amiről persze nem tudok, aztán egyszercsak észreveszem, és akkor megkérdezem, nem vagyok-e csúnya. És persze, hogy nem, tök szép vagyok, hiszen boldog vagyok. Valkón készült, akkor, amikor négy napig voltunk ott kettesben a volt barátommal.

Egy hete rávettem Apámat masszázs után, hogy aludjon itt. Magam is meglepődtem, mennyire más volt minden, mennyire nyugodtabban, simábban, szebben telt az estém - pusztán attól, hogy itt volt valaki, aki közel áll hozzám - máris egészen más érzés volt mosogatni, fürödni, port törölni, lefekvéshez készülődni, olvasni, reggelizni, mint egyedül csinálni egészen ugyanezt...

Mit akarok mondani ezekkel? Azt hiszem, csak azt, hogy alapvetően én már nagyon nem így szeretnék élni, ahogyan most élek, itt az albérletben, egyedül. Mert valami mérhetetlen energiát tud adni az embernek maga a puszta jelenlét is, az, hogy egy légtérben lehet azzal, akit szeret, és ránézhet bármikor, de még ha rá sem néz, akkor is hallja a szoba másik sarkából a szuszogását. És nem lehet mindig egymással foglalkozni, mert annyi minden másról is szól az élet, de nem is kell, mert nincs jobb, mint így dolgozni, így tanulni vagy így takarítani, egyszóval így csinálni mindazt, amit az embernek úgy egyébként tennie kell.