ingerküszöb

"Ne menjen le nap a te haragoddal..."

És most mégis azzal megy le, és nem tudom ezt megállítani, muszáj megint ide hánynom a szarságomat. Senki más nem képes kiütni már nálam a biztosítékot, még az apám se, ami nagyon nagy szó, de neki egyetlen mondatával még mindig sikerül a legfájdalmasabb helyen belenyúlni a szarba. Pedig még csak nem is nekem mondta, mert én már nagyon ritkán állok csak vele szóba. De ezzel a dumával jön baszki, még mindig, érted, miután már hányszor átdumáltuk már az egész hülye múltat, hogy ő nem érti, hogy nekem ez hogy léphette át az ingerküszöbömet, amikor az övét nem lépte át. Hogy hogy lehet, hogy engem viszont megérintett a dolog. Nem érti!

Ennél nullább érzelmi intelligencia a Földön nincsen, vagy van? Hiszen tudta, nagyonis jól tudta, mert mondtam is, éreztettem is, hogy soha-soha-soha nem voltam még senkibe ilyen szerelmes (és nem is leszek, azt hiszem, mert valami akkor ott meghalt bennem, ami egy ilyen jellegű és intenzitású érzelmet engedni tud elhatalmasodni).

És még azt mondta anno, pont én mondom, hogy a szex komoly dolog... De hát hogy érthetné meg ezt az, aki nem ismeri ezt a fajta szerelmet, aki talán még soha nem szerelmeskedett szerelemből? Hogy érthetné, hogy ez nem egy szimpla pillanatnyi szórakozási forma, hogy nem arról volt szó, hogy ne tudtam volna ellenállni neki, hanem hogy nem tudtam volna hazudni neki az elutasítással? Hogy érthetné, hogy egyetlen vele töltött éjnyi beteljesülés elég lett volna, hogy ott belőlem a világ legboldogabb embere váljon? És nem is magam miatt, hanem mert semmi más vágyam nem volt, mint hogy őt most és ezentúl mindig, amikor csak szeretné, boldoggá tehessem... Hogy foghatná ő azt fel, milyen az, amikor egy másik embernek feltétel és biztosítókötél nélkül, teljességgel odaadod magad, és a kezébe teszed a szíved?

És hogy milyen azután a föld alatt két szinttel, szétplaccsant szívvel ráébredni, hogy nem tartott meg, mert ő csak a testét adta oda?

Ő nem érti, még mindig nem érti, hogy az én "ingerküszöbömet" miért lépi át a vele való szerelmeskedés, hogy én miért sérültem ebben a dologban.

Hát azért, mert a szex valóban komoly dolog, a legkomolyabb, ami két ember között történhet. Mert ha szerelmes vagy, akkor nincsenek fenntartások, akkor valóban úgy éled meg, mint a másikkal való összeolvadást, egyesülést, akkor levetsz minden páncélt és álcát magadról, hogy meztelenül állhass előtte lélekben is. És aki lélekben meztelen, az sebezhetővé válik.

És talán pont ezért gondolok néha arra, hogy kár, hogy már felnőttek lettünk, hogy irigylem a felfedező, kamasz szerelmet és a szűzlányokat, akik a vágy első megjelenése után akár még fél vagy egy évig is elhúzzák a dolgot, és megvárják, amíg a gyümölcs megérik igazán - talán ezért érzem néha azt, testi vágyaim ellenére, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem lenne szex a szerelmi életemben most se még egy jó darabig, amíg ki nem tisztul teljesen az ég felettünk.