Egy kiköltözéssel indult ez a blog, és most újra kiköltözök. Újraolvastam azt a bejegyzést, mintha nem is ugyanaz az ember költözne, aki akkor... Már túl vagyok az összepakoláson, ma már Gergőnél fogok aludni, végre újra, már nagyon vártam, csak az időt múlatom még egy kicsit itt, ha már a Baraka-nézés elmaradt. Vagy kétszer, háromszor annyinak tűnik a cuccom, emlékszem, hogy az összepakolás akkor fizikailag mennyire semmi volt, az elmélázás, a búcsúzás volt a nehéz. Pedig ide mennyivel jobban be voltam vackolva, jó ideje szobatárs nélkül, és rengeteg vendég járt hozzám - barátok-barátnők, masszázsvendégek, couchsurferek, szerelmes reggelek. Nem, most valahogy nem nagyon vannak érzéseim, nem fáj a búcsú, nincsen nosztalgia. Még a kisszobának is egyszerű viszlát. Fura ez a régi blogbejegyzés.
A piros pulóver volt az egyetlen, ami fájt egy picit, amikor a kezembe került. Álmodtam is másnap - a kedvenc békülős álmom... Találkozunk, és már vagy öt perce beszélgettünk, ha nem is totál fesztelenül, de úgy, mint távoli barátok, mikor egyszer csak eszembe jut: "Mi most hogyhogy nem vagyunk rosszban? Neked nem haragban kellene velem lenned?" Ő pedig azt mondta, hát igen, de végiggondolta, és annak semmi értelme...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése