Úgy látszik, tévedtem.
(és ez még annál is jobban fáj)
2010. február 21., vasárnap
2010. február 16., kedd
"kártyavetés hq"
2009. október 28. / draw 3
és nézzük a kicsit távolabbi jövőt
jövő tavasz, nyár, ősz
na ez már izgalmas
középen az ördög
balra a szeretők
jobbra a botok királynője
alul a főpapnő, felül pedig a botok tízes, a bukás
az ördög van középe, ami azt jelenti, hogy kezedbe veszed az irányítást, valamifajta intuíció mentén
ebben van valami önfejűség, kitartás, csökönyösség is
de ez a kártya, együtt az alatta levő főpapnővel mindenképp valamiféle megérzést jelent
aminek engedelmeskedsz
tudatban viszont a kardok tízes a végső bukást jelenti, azt, amikor maga a harc is értelmetlennek tűnik már
ez jelenthet később egy új kezdetet is, de alapvetően az az érzés, amikor úgy érezzük, mindent megtettünk
ez a tudatod lesz
a középső sor nehéz
a botok királynője valószínűleg eg ykonkrét személy
aki az ördög mellé kerülve valószínűleg nem éppen pozitív oldalát fogja mutatni
ez pedig a bosszúállás, hirtelen harag, retorzió
ez nem te vagy
ez valaki
aki így viselkedik
részben valószínűleg annak hatására, amit benned az ördög tesz
a szeretők az egy jó kártya, és elsősorban tiszta érzékelést jelent
amire nem hatnak a spekulációk és az érzelmek
hát ez itt nehéz, mert ezt a kártyát nem értem túlságosan
Crowleynál ez kicsit más, alapból ez a döntést szokta jelenteni
de most biztosan nem
itt két nagyon intuitív kártya is van, mindkettő pozitív tartalmú, a főpapnő és a szeretők is
ráadásul itt az ötből három kártya adu, ami azt jelenti, hogy az események fokozódnak, egyre inkább meghatározó, fontos kérdések, helyzetek alakulnak ki
Én olyasmit érzek ebből, hogy nagy küzdelmed lesz önmagaddal, ami az ördög, egy elég reménytelen környezetben
ahol az menthet meg, ha tudsz hallgatni az intuícióidra
2010. február 8., hétfő
hardcore improvizáció hanggal
Itt aztán a mélyvízbe dobtak, második nap mindenképp. Az olyasmi bemelegító könnyűségektől, mint az egymás mozgásának kísérése hanggal vagy hangjának kifejezése szimultán mozgással, egészen komplex, több területet megmozgató, minden figyelmet igénybe vévő gyakorlatokig jutottunk el, sokunknak volt szerintem határfeszegető.
A végkifejlet tájékán három nagyon brutál gyakorlat volt szerintem, nemcsak az improvizációs készséget, hanem a megfeszített koncentrációt illetően is. Az egyik az ellentétes mozgás-hang stíluskeverés, a második a táncosokra is reflektáló halandzsa-szinkrontolmács, és végezetül a mikrofonnal megtűzdelt össznépi zenei jazz-színpad, ahol aztán mindenki mindenféle szerepet folyamatosan váltogatott, végig ügyelve, hogy a többi emberrel összhangban maradjon.
Az elsőnél mozgással és énekkel egymással eléggé összeegyeztethetetlen stílusokat kellett felvenni. Táncolj át hiphopos mozgással a terem másik végébe, miközben hangoddal operaáriát imprózol, vagy lépdelj büszke operaénekesként, miközben lágy sanzont énekelsz, tégy úgy, mint egy rockzenész, miközben reppelsz, ésatöbbi. Már ez is izzasztó volt:)
A második gyakorlathoz a halandzsanyelven való folyékony, valódi gondolatokat és érzelmeket kifejező beszédtől jutottunk el. A nézőtér elé állított színpad hatszereplős, középen két táncduett, akik a szövegekre reflektálva impróznak, megjelenítik képileg a hallottakat. Egymással ellentétes kétoldalt ül a halandzsát lökő és a halandzsát szinkronban fordító tolmács, akinek feladata a másik halandzsájára úgy ráhangolódni, hogy minél hitelesebben érezzen rá valamiféle értelmes, összefüggő fordításra. Az már, hogy a fordító és a táncosok közt is micsoda összhang alakul ki, magától történik szinte, oda-vissza inspirálják és ihletik egymást. Az egyik csaj nagyon, nagyon durván tolta ezt a szinkrontolmács dolgot, annyira összefüggő és vicces dolgokat mondott, hogy az egész nézőtér hahotázásban tört ki. Ez már teljesen olyan volt egyébként, mint egy igazi, összefüggő előadás, vagy olyan, mint egy dokumentumfilm a televízióban, ahol a látvány illusztrálja az audiális információt.
A jazzszínpad nekem merőben új élmény volt, ijesztő az, hogy zenét gyártani csak úgy minden készültség nélkül, on the spot. És durva átélni, hogy mennyire lehetséges. Bemelegítésként páros munka, mindenkettőnknek egyetlen saját mondata van, amit akárhogy énekelve ismételgethet. Te vagy az alap, aki a ritmust tolja az egész alá, te meg a szólóénekes vagy, ereszd ki merészen a hangod! Megismerni a zenében a szünetek szükségességét és játékosságát, itt van tere a spontán stílus- és szerepváltásoknak is. Ha az egyik szólózásra vált, a másiknak át kell vennie az alap szerepét. Verával voltam párban, és szólista szerepben tök bénának éreztem magam, aztán kiderült, ő mennyire nagyon élvezte, számára a jazzduónk volt a két napban az egyik legnagyobb élmény. Aztán egyre több szereplő, egyre nehezebb a váltás és a "zenekar" összehangolása... Már négy énekes van, a mikrofonos pedig a teremben körbe-körbe rohangál, a szólista olyan hangosan kell, hogy énekeljen, amilyen messze a mikrofon. (ez meg a riporteres játék belekombinálása, amikor hangerővel és hangmagassággal kísérletezgettünk: úgy beszélj, amilyen messze van a másik, s olyan hangmagassággal, amilyen magasságban a központját látod). A többiek természetesen tánccal kísérik közben, és időnként fel-felváltják az énekeseket szerepükből.
Ezernyi más érdekes gyakorlat volt még ezeken kívül, nem is tudom, hogy tudott mindez két napba beleférni. Karmester irányít kórust, előhúz s elhalkít egy-egy szólistát. Duóban, majd trióban táncolva asszociációs játék, a folyamatos szellemi készültségben mennyivel nehezebb a mozgásban az összhangra figyelni! Mindenki egyszerre énekli vagy mondja a magáét-játékok, és hogy milyen durva érzés fizikailag is, energetikailag is egy ilyen szoros kör közepébe csukott szemmel, csendben fülelve beállni. Figyelem magam, ha mindenki beszél, akkor úgy érzem, senki sem hallja, amit mondok, bármit elmondhatok. El is mondom, ami bennem van, kihasználom ezt a remek, épp jókor adódó alkalmat (baráttalanság-tünetkezelési terápia:) ) Észreveszem, hogy ösztönösen monotonná válik ennek érdekében a hangom, nehogy valaki odafigyeljen. Korrigálok, hangsúlyozok. Vagy arra figyelni, hogy tényleg konkrét gondolatok lebegjenek benned, miközben halandzsázol, hiszen a semmit könnyű összevissza, bárhogyan kifejezni, a koncepcionális tartalmat mennyivel nehezebb! Sok apró feladat, sok apró belső munka áll a végére össze valami komplex produkcióvá.
A térben, a mozgásban már olyan otthonosan érzem magam, azt hiszem, nem jelent különösebb kihívást rögtönözni és mások előtt szerepelni, az intenzív kurzusok is főként technikailag rejtenek már inkább fejlődési lehetőséget. Ezt a workshopot viszont enyhe félelemmel vegyes izgalommal vártam. Na jó, valljuk be, be voltam tojva nem kicsit... :)
De nagyon megszerettem a (korábban utált) hangomat a végére, otthonosabb lett ez is most már... És leomlott az a régi, még iskolaidőkben berögzült önkép, hogy ha odafigyelnek rám, leblokkolok és nem tudok megszólalni, nem tudok rögtönözni, ügyesen megnyilvánulni szóban.
Várom a folytatást, rettenetesen imádtam! Életem legdurvább, kihívásokkal teli workshopja volt:)
A végkifejlet tájékán három nagyon brutál gyakorlat volt szerintem, nemcsak az improvizációs készséget, hanem a megfeszített koncentrációt illetően is. Az egyik az ellentétes mozgás-hang stíluskeverés, a második a táncosokra is reflektáló halandzsa-szinkrontolmács, és végezetül a mikrofonnal megtűzdelt össznépi zenei jazz-színpad, ahol aztán mindenki mindenféle szerepet folyamatosan váltogatott, végig ügyelve, hogy a többi emberrel összhangban maradjon.
Az elsőnél mozgással és énekkel egymással eléggé összeegyeztethetetlen stílusokat kellett felvenni. Táncolj át hiphopos mozgással a terem másik végébe, miközben hangoddal operaáriát imprózol, vagy lépdelj büszke operaénekesként, miközben lágy sanzont énekelsz, tégy úgy, mint egy rockzenész, miközben reppelsz, ésatöbbi. Már ez is izzasztó volt:)
A második gyakorlathoz a halandzsanyelven való folyékony, valódi gondolatokat és érzelmeket kifejező beszédtől jutottunk el. A nézőtér elé állított színpad hatszereplős, középen két táncduett, akik a szövegekre reflektálva impróznak, megjelenítik képileg a hallottakat. Egymással ellentétes kétoldalt ül a halandzsát lökő és a halandzsát szinkronban fordító tolmács, akinek feladata a másik halandzsájára úgy ráhangolódni, hogy minél hitelesebben érezzen rá valamiféle értelmes, összefüggő fordításra. Az már, hogy a fordító és a táncosok közt is micsoda összhang alakul ki, magától történik szinte, oda-vissza inspirálják és ihletik egymást. Az egyik csaj nagyon, nagyon durván tolta ezt a szinkrontolmács dolgot, annyira összefüggő és vicces dolgokat mondott, hogy az egész nézőtér hahotázásban tört ki. Ez már teljesen olyan volt egyébként, mint egy igazi, összefüggő előadás, vagy olyan, mint egy dokumentumfilm a televízióban, ahol a látvány illusztrálja az audiális információt.
A jazzszínpad nekem merőben új élmény volt, ijesztő az, hogy zenét gyártani csak úgy minden készültség nélkül, on the spot. És durva átélni, hogy mennyire lehetséges. Bemelegítésként páros munka, mindenkettőnknek egyetlen saját mondata van, amit akárhogy énekelve ismételgethet. Te vagy az alap, aki a ritmust tolja az egész alá, te meg a szólóénekes vagy, ereszd ki merészen a hangod! Megismerni a zenében a szünetek szükségességét és játékosságát, itt van tere a spontán stílus- és szerepváltásoknak is. Ha az egyik szólózásra vált, a másiknak át kell vennie az alap szerepét. Verával voltam párban, és szólista szerepben tök bénának éreztem magam, aztán kiderült, ő mennyire nagyon élvezte, számára a jazzduónk volt a két napban az egyik legnagyobb élmény. Aztán egyre több szereplő, egyre nehezebb a váltás és a "zenekar" összehangolása... Már négy énekes van, a mikrofonos pedig a teremben körbe-körbe rohangál, a szólista olyan hangosan kell, hogy énekeljen, amilyen messze a mikrofon. (ez meg a riporteres játék belekombinálása, amikor hangerővel és hangmagassággal kísérletezgettünk: úgy beszélj, amilyen messze van a másik, s olyan hangmagassággal, amilyen magasságban a központját látod). A többiek természetesen tánccal kísérik közben, és időnként fel-felváltják az énekeseket szerepükből.
Ezernyi más érdekes gyakorlat volt még ezeken kívül, nem is tudom, hogy tudott mindez két napba beleférni. Karmester irányít kórust, előhúz s elhalkít egy-egy szólistát. Duóban, majd trióban táncolva asszociációs játék, a folyamatos szellemi készültségben mennyivel nehezebb a mozgásban az összhangra figyelni! Mindenki egyszerre énekli vagy mondja a magáét-játékok, és hogy milyen durva érzés fizikailag is, energetikailag is egy ilyen szoros kör közepébe csukott szemmel, csendben fülelve beállni. Figyelem magam, ha mindenki beszél, akkor úgy érzem, senki sem hallja, amit mondok, bármit elmondhatok. El is mondom, ami bennem van, kihasználom ezt a remek, épp jókor adódó alkalmat (baráttalanság-tünetkezelési terápia:) ) Észreveszem, hogy ösztönösen monotonná válik ennek érdekében a hangom, nehogy valaki odafigyeljen. Korrigálok, hangsúlyozok. Vagy arra figyelni, hogy tényleg konkrét gondolatok lebegjenek benned, miközben halandzsázol, hiszen a semmit könnyű összevissza, bárhogyan kifejezni, a koncepcionális tartalmat mennyivel nehezebb! Sok apró feladat, sok apró belső munka áll a végére össze valami komplex produkcióvá.
A térben, a mozgásban már olyan otthonosan érzem magam, azt hiszem, nem jelent különösebb kihívást rögtönözni és mások előtt szerepelni, az intenzív kurzusok is főként technikailag rejtenek már inkább fejlődési lehetőséget. Ezt a workshopot viszont enyhe félelemmel vegyes izgalommal vártam. Na jó, valljuk be, be voltam tojva nem kicsit... :)
De nagyon megszerettem a (korábban utált) hangomat a végére, otthonosabb lett ez is most már... És leomlott az a régi, még iskolaidőkben berögzült önkép, hogy ha odafigyelnek rám, leblokkolok és nem tudok megszólalni, nem tudok rögtönözni, ügyesen megnyilvánulni szóban.
Várom a folytatást, rettenetesen imádtam! Életem legdurvább, kihívásokkal teli workshopja volt:)
2010. február 4., csütörtök
balett
Hétéves koromban Anyu vásárfiaként egy rózsaszín cipellőt vett magának Németországban. Úgy nézett ki, mint egy balerinacipő... és a pici Idus arról álmodozott, bárcsak táncolhatna balettot! De a Tolna megyei nemzetiségi falucskában, ahol akkoriban éltünk, csak német néptánc volt és aerobik a kollégista gimis lányoknak, így hát ezekre jártam, és arra gondoltam, majd az én kislányom...
Élőben még sosem láttam balettet (bár Miri szervez most, márciusban fogunk menni Anna Kareninára). De tévében láttam azért egy-két dolgot, és a benyomásom az volt, hogy a balett nagyon szép. De hogy milyen ez a táncmozgás belülről, arról fogalmam se volt...
Márpedig borzasztó!! Térdgyilkos, kifacsart, gyötrelmes, élvezhetetlen... ilyesmik voltak a benyomásaim, amint tegnap volt szerencsém megízlelni egy balettóra lefolyását. Legalább az izmok dolgoznának rendesen, de még az is csak néhány mozdulatban... A szókincsem viszont egy csomó itt-ott már hallott, de eddig homályos táncos kifejezéssel bővült: most már tudom, mit jelent a dögazsé, a fondü, a tandü, a frappé, a dömi-plié, a rond, a zsöté... Mindazonáltal remélem, soha többé nem fogok a balettal testközelből találkozni, és tuti, hogy a lányomat sem engedem:)
Élőben még sosem láttam balettet (bár Miri szervez most, márciusban fogunk menni Anna Kareninára). De tévében láttam azért egy-két dolgot, és a benyomásom az volt, hogy a balett nagyon szép. De hogy milyen ez a táncmozgás belülről, arról fogalmam se volt...
Márpedig borzasztó!! Térdgyilkos, kifacsart, gyötrelmes, élvezhetetlen... ilyesmik voltak a benyomásaim, amint tegnap volt szerencsém megízlelni egy balettóra lefolyását. Legalább az izmok dolgoznának rendesen, de még az is csak néhány mozdulatban... A szókincsem viszont egy csomó itt-ott már hallott, de eddig homályos táncos kifejezéssel bővült: most már tudom, mit jelent a dögazsé, a fondü, a tandü, a frappé, a dömi-plié, a rond, a zsöté... Mindazonáltal remélem, soha többé nem fogok a balettal testközelből találkozni, és tuti, hogy a lányomat sem engedem:)
2010. február 2., kedd
Mozdulatművészet v1, v2, v3
Mozdulatművészet - Orkesztika Alapok
Tudtátok, hogy a 10. században tilos volt megkeresztelni a táncosok gyermekeit? Ez abban a korban kb. annyit jelentett, hogy nem is vagy ember. A századfordulón pedig, amikor Isadora Duncan, a modern, szabad tánc megalkotója és magyarországi tükröződése, Dienes Valéria kezdte tevékenységét, a tánctanárok nevei még mindig a prostituáltak begyűjtésére hivatott erkölcsrendészeti hatóság listáján szerepeltek. Így aztán titokban, álnéven kezdődött el az orkesztika tanítása. Sőt Márk állítja, hogy a mai napig gyakran találkozik azzal a sztereotípiával, hogy aki táncos, az kurva.
Na, hát így fontolja meg, aki erre az órára akar járni! :))
A másik, amit mond, hogy ő nem fog tanítani orkesztikát, ő nem tanít semmit - ő csak önmagát tudja adni, s majd mindenki elveszi belőle, amit el akar. Érdekes témákat feszeget még - de egyelőre nem mozdulunk, csak beszélgetünk, fogalmam sincs, hova fog vezetni ez...
Mozdulatművészeti testképző gimnasztika hölgyeknek
Mást vártam, ez inkább egy tornaórára hasonlít, darabos, awkward és ragadós-nyúlós az előzőhöz képest, esetlen dinamika lágyság és éltető lüktetés nélkül, és nem is tűnnek olyan szépnek a mozdulatok. Értetlen vagyok kicsit, de szép lassan kibomlik azért a lényeg: nagyon lassan dolgozunk apró részleteken, pl. percekig nyújtunk egy karral húzott spirális átgördülést. Munkás, az egész test megfeszül, minden izom tart, nagyon koncentrálni kell. Érzem a tegnapi jazztánccal szerzett izomlázat...
Mára ennyit a hasonló elnevezésű, ám gyakorlatilag és személyes megélésben igencsak eltérő táncórákról... :)
A Kísérleti Impró Műhely bő háromórás szeánszán vettem ma még részt, de erről legközelebb!
Tudtátok, hogy a 10. században tilos volt megkeresztelni a táncosok gyermekeit? Ez abban a korban kb. annyit jelentett, hogy nem is vagy ember. A századfordulón pedig, amikor Isadora Duncan, a modern, szabad tánc megalkotója és magyarországi tükröződése, Dienes Valéria kezdte tevékenységét, a tánctanárok nevei még mindig a prostituáltak begyűjtésére hivatott erkölcsrendészeti hatóság listáján szerepeltek. Így aztán titokban, álnéven kezdődött el az orkesztika tanítása. Sőt Márk állítja, hogy a mai napig gyakran találkozik azzal a sztereotípiával, hogy aki táncos, az kurva.
Na, hát így fontolja meg, aki erre az órára akar járni! :))
A másik, amit mond, hogy ő nem fog tanítani orkesztikát, ő nem tanít semmit - ő csak önmagát tudja adni, s majd mindenki elveszi belőle, amit el akar. Érdekes témákat feszeget még - de egyelőre nem mozdulunk, csak beszélgetünk, fogalmam sincs, hova fog vezetni ez...
Mozdulatművészeti testképző gimnasztika hölgyeknek
Mást vártam, ez inkább egy tornaórára hasonlít, darabos, awkward és ragadós-nyúlós az előzőhöz képest, esetlen dinamika lágyság és éltető lüktetés nélkül, és nem is tűnnek olyan szépnek a mozdulatok. Értetlen vagyok kicsit, de szép lassan kibomlik azért a lényeg: nagyon lassan dolgozunk apró részleteken, pl. percekig nyújtunk egy karral húzott spirális átgördülést. Munkás, az egész test megfeszül, minden izom tart, nagyon koncentrálni kell. Érzem a tegnapi jazztánccal szerzett izomlázat...
Mára ennyit a hasonló elnevezésű, ám gyakorlatilag és személyes megélésben igencsak eltérő táncórákról... :)
A Kísérleti Impró Műhely bő háromórás szeánszán vettem ma még részt, de erről legközelebb!
2010. február 1., hétfő
kortárs jazz
Ez egy számomra nagyon szokatlan óra volt, több szempontból is a határaimat feszegette. A mozgásokat eléggé idegennek éreztem, több rövidke koreográfiába építgettük bele a jazztáncos mozgáskultúra alapstruktúráit, és a különféle testrészek izolációjával kísérleteztünk. A kortárs jazztánc nem az én műfajom, nincs elég tere az improvizációnak (legalábbis itt, ezen az órán nem volt), minden nagyon feszes és ütemes, a lépésekből és mozdulatokból hiányzik a megszokott lágyság és szabad tér. Viszont érdekes volt figyelni éppen ezt, hogy hogyan küzdök meg a formai kötöttségekkel, a gyors utánzásokkal, amik a kontakt óráknak csak nagyon csekély mértékét képezik, és akkor is az időfaktor kizárásával, ami itt viszont nagyon erős volt, szoros ritmusra ment minden. Az pedig nagyon tetszett, hogy a bemelegítés és a levezetés, nyújtás ugyanolyan koreo-blokkokba volt beépítve, mint ténylegesen táncos részek. A nyújtásoknál pedig nagyon messzire mentünk, sokféle apró elemből összeálló komplex módon nyújtottuk a lábakat, aminek a vége az lett: hát akkor most nézzük a spárgát! - persze kinek-kinek saját testi korlátai szerint. Teljes spárgát nem tudott senki bemutatni, de az eredménnyel elégedett voltam. Ezzel a módszeres rásegítő nyújtással tényleg elvitt a képességeim határáig. Szerintem jó kis izomlázam lesz:), dinamikus, izzasztó óra volt szokatlan lábmozdulatokkal és kartartással.
hiányzó láncszem
Nagyon vártam ezt a nyílt hetet a Mozdulatművészeti Stúdióban, mert éreztem, hogy hiányzik valami. Hogy kurvajó a kontakt improvizáció és annyira önmagam lehetek benne, ahogy semmi más mozgásformában, de a fejlődés valahogy sokkal inkább zajlik a lelki oldalon: önbizalom, lazaság, összhang, egymás érzékeken túli érzékelése, az egymáshoz való kapcsolódás dinamikájának szabályai, testhelyzetek és mozgások fogalmi absztrakcióban való meditatív, kreatív elmélyedés. És persze a másik oldalon fejlődünk a kontakt sajátos fizikai technikáiban: emelések, súlyadások és -tartások, pörgések, a súlytalanság érzetének keltése, talajba simulás, anatómiailag megfelelő támasztékok találása a másikon, felületek adása egymásnak. Harmadrészt pedig egyre tágul az improvizáció lenyűgöző és határtalan világa, a korlátoktól és szabályoktól mentes önkifejezés, teljesen feloldódni a jelenben...
De éreztem, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy önmagamból a legtöbbet tudjam kihozni, és ne csak a fentiekben, hanem a mozdulataim minőségében, a táncstílusom esztétikájában is fejlődni tudjak, mert ezen szerintem még nagyon, nagyon sok a finomítani való. Azt várom ettől a héttől, hogy rálelek majd a megfelelő formára, ami segít ebben...
De éreztem, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy önmagamból a legtöbbet tudjam kihozni, és ne csak a fentiekben, hanem a mozdulataim minőségében, a táncstílusom esztétikájában is fejlődni tudjak, mert ezen szerintem még nagyon, nagyon sok a finomítani való. Azt várom ettől a héttől, hogy rálelek majd a megfelelő formára, ami segít ebben...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)