yes, you were once

Egyszer azt mondtad, végigsírtad miattam a tegnap estét - persze tudtam, hogy nem miattam sírtál, Te magad miatt sírtál, az életed miatt sírtál, a hibáid miatt sírtál - a sírásod szebbéválás, valamiféle szebbéválás volt az isten szemében.

Én a 22-e estét sírtam végig ugyanezért, otthon szívszaggatóan feltörve és aztán némán, de elfojthatatlanul munkahelyen a masszázs közben, miattad és nem csak miattad, mindannyiótok miatt, a megtört szentség miatt, az elmúlt csoda miatt.

Ismerem az arcod. Nem akkor voltál boldog, amikor félig még mindig részegen, fülig érő vigyorral érkeztél meg reggel az irodába amolyan ünnepi one night out után, és nem is akkor, amikor velem ültél be egy-egy másik buborékba. A boldogság sokkal több ennél. A boldogság túlível a mindennapok jobbra-balra viharán.

Aki ismer, tudja, hogy mondandód lényege mindig a ki nem mondott szavakban rejlik.
Soha nem mondanád ki, hogy boldog voltál. Az arcod csendjébe van az vésve, a vonásaid földszagú békéjébe, a szemed alatt megülő nyugalomba, a pillantásod fakulni nem tudó fényébe. Meg voltál váltva, istenem, meg voltál váltva, a szemeden látom, azon, hogy nem kellett mosolyognod, nem kellett örülnöd ahhoz, hogy boldognak látsszál, gyönyörű voltál, olyan gyönyörű, amilyennek én sohasem láttalak, amilyen csak az isten közelségében lehet az ember.