Mindig vendég vagyok. Vendég vagyok a másik életében, világában, házában. Soha nem viselkedhetek úgy, mintha az az enyém lenne. Ha meghív vacsorára, elfogadhatom. Ha körbevezet, érdeklődéssel nézhetek körül. Ha bármivel megkínál vagy bármit felajánl nekem, örömmel igent mondhatok. Ha marasztal éjszakára, élhetek a lehetőséggel. De soha nem az én házam, az én ágyam, az én vacsorám.
És lehet, hogy éppen úgy dönt, hogy betekintést nyerhetek a lelke egy rejtett szegletébe - de soha nem dörömbölhetek, nem kérhetem számon, nem törhetek be oda. És én se ragadhatom meg őt, és ültethetem be az életem / házam olyan szobáiba, ahová ő nem akar betérni.
Minden ajtónyitás egy meghívás csupán. Minden egyes beljebb invitáció megtiszteltetés. Nem magától értetődő dolog. És ezt nagyon észben kell tartani az emberi kapcsolatoknál, nagyon figyelni kell, hogy ne legyek tolvaj, hogy soha ne akarjak elvenni (vagy elvárni, más szóval) olyasmit, amit a másik nem a tiszta szívéből ad.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése