the strength of the unwanted

Az a gyerek, akit nem várnak, és mégis megszületik, nagyon erős.
Lehet, hogy kívülről gyengének tűnik, mert a szeretet nem táplálta, a melegség nem növesztette úgy, de belül nagyon erős. Gondolj bele, úgy milyen könnyű valamit végigcsinálni, ha örülnek minden egyes mozdulatodnak, ha lehetsz másokért is, nem csak magadért, a boldog várakozás és a fejlődés örömének sokszoros oda-vissza megsokszorozódásában fürödve cseperedni... Vagy képzeld el, mennyire könnyű megtenni egy távot, ha a célban örömmel, hívogatón várnak, és milyen nehéz, amikor senki sem vár, sőt tudod, hogy terhes leszel, és annak örülnének, ha nem jönnél... Mert nem igaz, hogy ezt nem tudod, nem érzed. Ezt minden magzat érzi.

És ha azt mondod, hogy márpedig ennek ellenére én jövök csakazértis, lesz, ami lesz, és ha Nektek ez nem tetszik, bekaphatjátok, de én megérdemlem és meg akarom élni az életet, na ehhez a szembeszálláshoz és elhatározáshoz nagyon nagy bátorság kell és erő. És, hogy aztán ezt a 9 hónapot végigcsináld, és a végén kiverekedd magad a világba, amiben ellenségek várnak, és nem tudod, mire számíts, na az egy kemény dolog, egy nagyon nagy dolog szerintem. (legalábbis nekem ez jut eszembe erről).



És pontosan ilyen bátornak kell lennünk a felnőtt életünkben is, hogy magunk mögött tudjunk hagyni minden sérelmet, belénkvert kishitűséget, a belénk égett tanult érzelmi reakciómintákat, béklyókat és gáncsokat, hogy a mások által előre kijelölt utakat el tudjuk hagyni. Hogy tudat alatti szinten megértsük, hogy nem tartozunk a szüleinknek semmivel, nem kell adóznunk semmivel csak azért, mert összehoztak.
Mert a szülőnek sem lenne szabad a gyerekét beültetnie a saját lelke sötét szobáiba, az ő élete is csak egy meghívás, egy példa, egy demonstráció kellene, hogy legyen, amiből feltölthetjük eszköztáraink, és tanulhatunk a tanulságaikból.

Még Jézus is azt mondja, el kell hagyni az apát és az anyát. Mert csak én vagyok az, aki eljuthat Istenhez. Abból nem lesz találkozás, ha csak a formáimat, a belém kódolt programokat viszem a színe elé. Abban a megnyílásban egyedül kell lenni. Teljesen egyedül.

És ugyanígy van ez az emberi kapcsolataimban, találkozásaimban is, különben belül még mindig a szüleim fognak egymással találkozni ebben a találkozásban, és esélyem sincs meglátni, hogy velem itt és most valami egészen más, merőben új dolog történik.