sleep deprivation therapy és a futárkodás tánca

Ez egy hatásos módszer, orvosi gyakorlatban is alkalmazzák depressziós betegek gyógyítására. A hatásmechanizmusát részben biokémiai okokkal lehet magyarázni: a szervezet vészhelyzetként értékeli a szituációt, és túlélő üzemmódba kapcsol. Ez azzal jár, hogy a hirtelen életveszélyt jelentő helyzetekhez képest hosszantartó, folyamatos adrenalin-felszabadulás zajlik, és ugyanez érvényes az endorfin és egyéb boldogsághormonok felszabadulására. Ezért van az, hogy az ember pont hogy nem fáradttá és figyelmetlenné, hanem maximálisan éberré válik. Más szavakkal, a legtöbbet igyekszik kihozni magából a szervezet, mert ösztönösen tudja, hogy erre van szükség.

És itt jön a dolog lelki oldala: megtapasztalom azt, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit valaha is hittem magamról. Ez pedig nagyon pozitív megerősítés az énnek. Éppúgy, mint a tavalyi edzőtábor, ahol halálra hajtottak minket a tűző napon, de utána elmondhattuk, hogy megcsináltuk azt, amire eddig soha nem gondoltuk képesnek magunkat.

Ja és még egy dolog, ami szintén a hormonális folyamatokban gyökerezik: megszűnik minden félelem. Ez egy eléggé hűűű. Nagyon jó érzés. Főleg, hogy engem a félelem mostanában eléggé eluralt, féltem attól, hogy kialvatlan, fáradt, figyelmetlen leszek, és hogy ebben az állapotban mi minden történhet velem (főleg a két baleset után). Ezért aztán sokkal nehézkesebb, szorongásosabb lett minden utcai szituáció. Nagyon ingerlékeny voltam, és inkább óvatos, tehát lassú. Most viszont újra hasítottam, mint az elején, sőt azt hiszem, soha nem voltam még ennyire topon, mint ezen a napon. Olyan kereszteződésekben mentem át a piroson, ahol eddig eszembe sem jutott, hogy lehetne, most pedig nem is gondolkodtam rajta, nem is hoztam döntést, egyszerűen _éreztem_ az utat, az autósokat, a világot, a mindent, és szinte csak azt vettem észre, hogy már az út túloldalán vagyok.

Még ősszel akartam egyszer írni a tánc és a futárkodás hasonlóságairól, hogy milyen az, amikor teljesen el tudod engedni magad, és minden mozdulatod iszonyú könnyed, kecses, szép és szinte magától történik, nem kell semmire direkt figyelned, mert mindent érzel, ami körülötted és veled történik. És a futárkodás is pontosan ebben az állapotban a legszebb, amikor tánccá válik: gyorsan suhansz, mindig jó helyen vagy és mindennel képben vagy, de ez mégsem igényel extra figyelmet és energiát. Amikor már csak azt érzed, hogy "táncolsz", hogy nem erőlködsz és nem koncentrálsz semmire, csak suhansz sebesen vagy pördülsz az ívekkel a térben, és az egész világ pontosan ugyanabban a ritmusban áll és mozog, amiben Te is vagy. Nem vagy különálló, hanem feloldódsz a Téged körülvevő világban.

Ja igen, azért írtam le most ezeket a gondolatokat és megfigyeléseket, mert a tegnapelőtti napomat úgy csináltam végig, hogy nem aludtam egyetlen percet sem, és a várakozásaimmal szöges ellentétben nem egy nyűgös, szomorú, figyelmetlen munkaerő voltam, hanem az idei év legjobb futárnapját éltem át, egész nap energikusan raktam, és úgy élveztem, mint az első mézeshetekben. Minden napra egy szakítást, és én leszek a legjobb futár a világon! ;)

(nyilván, nem ilyen vidám az általános helyzet, de a humor és az önirónia előbbre visz, mint a múlt felett való siránkozás, az érzelmek fájdalmas megéléséből és a szép emlékek idézgetéséből pedig nem lesz érdekes blogbejegyzés, épp elég belőlük annyi, ami jelenleg elkerülhetetlen)