relax

Jólvan, volt egy szar napom. Kicsit kiakadtam. De azért alapvetően nyugi van, legalábbis nyugi van most is bennem. Kicsit belelazultam abba, ami van. Talán most ellentmondásosnak tűnök, de nem zavar. Megmondtam a legelején, hogy ez a blog mindig az aktuális pillanatképek füzére lesz, ne várjatok tőlem abszolút valóigazságot, mert az nincs, vagy legalábbis objektíve se belülről, se kívülről nem megfejthető.

Jó volt egyedül ma este, és ahogy figyeltem magam, megértettem egy csomó mindent az életről. Nagyon-nagyon hálát adok az Égnek, hogy nem születtem az érdek- és kényszerházasságok korszakába. Hogy miért pont ezen gondolkodom, azt most nem szeretném kifejteni, de mindenesetre nagyon örülök, hogy van szabad akaratunk, választási jogunk, akkor is, ha alapvetően az is igaz, hogy az ember bármilyen helyzetben maga felelős a saját boldogságáért, és nem okolhatja a körülményeket, mert a szabadság belülről jön. Most egy kicsit ezen is kísérletezek, mert tudom, hogy minden rajtam múlik. Az is, ami történik, és az is, ahogy azt megélem.
És majd meglátjuk, mennyire fogom tudni benne embernek érezni magam - mert számomra azt hiszem, ez az egyetlen, ami számít, nem az, hogy kinyalják a seggem. (csak mert Orsi mondta, hogy "Ha nekem olyan barátnőm lenne, mint Te, hatszor kinyalnám a seggét.")

Szóval mi lenne, ha egy kicsit nyugodtabban, befogadóbban élném meg a dolgokat. Egy kicsit több elfogadással, több szeretettel - és legfőképpen több alázattal. Talán az is lehet, hogy mégsem kell hanyatt-homlok menekülni a kicsit kevésbé otthonos dolgok elől. Végsősoron minden élethelyzet mint az önmegismerés újabb és újabb eszköze (legyen bár kellemes vagy kellemetlen, sőt akár kifejezetten fájdalmas), végül közelebb vihet valamiféle végső következtetéshez, aminek a levonása utána ha könnyebben nem is, de egy kicsit boldogabban tudunk élni, mert jobban fogjuk tudni, hogy mire van szükségünk. És ez ugyanúgy igaz a történet többi szereplőire is, ezért a felelősségemért ez esetben kevésbé aggódom. A sütiket pedig nem lehet látásból ízlelni, végig kell kóstolni, hogy megtudjuk, melyik tudna nekünk kedvessé válni, és melyik túl gelly már ahhoz, hogy örömet okozzon. ;)

kérek egy kulcsot a

Két szettet leadtam nemrég, de most is három lakáskulcs van nálam. Nem is tudom, miért. Valahogy bennem mindenki bízik, engem mindenki szeret, mindenki velem szeretne lenni. Lassan hányok is ettől, utálhatna már végre valaki, vagy felfedezhetné, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok, hogy egy kicsit végre jobban értsem, hogy miért pont annak nem kellek, akivel a legjobban szeretek lenni.

http://www.youtube.com/watch?v=s9l2PjCibns

Most épp senki sem tudja, hogy hol vagyok. Tulajdonképpen én sem tudom, hogy miért vagyok itt, vagy hogy hogyan kerültem ide. Próbálok nyitott lenni, próbálok előre nézni. Nehéz itt lenni Pesten, nehéz egész nap cikázni a városban összevissza, a mindenféle helyekhez kötődő emlékek áradata közt. Próbálok erős lenni, csinálni, amit csinálni kell, és közben törődni másokkal is, és engedni, hogy törődjenek velem. Nem is tudtam, hogy ennyi nagyon közeli jó barátom van, akikre bármikor komolyan számíthatok.

Néha hiányzik, hogy egész este teljesen egyedül legyek, és hogy senki ne legyen a közelemben, amikor aludni megyek és amikor felébredek. De ezt most nem tudom megoldani, majd lesz rá bő két hónapom 19-étől.

Tegnap Orsinál tobzódtunk jó sokan, ma megkérdezte, nem éreztem-e úgy magam, mint egy görög drámában, ahogy körbeülnek az udvarlók? Hát ja, pontosan úgy éreztem, és kicsit rohadtul elegem is volt, a végén le is ordítottam valakit, hogy hagyjanak már, ne érjen senki hozzám. (Az est legjobb félrészeg mentegetőzése egyébként egy férfi szájából: "Én nem akarok a nőd lenni...") Értem én, hogy szép vagyok, szexi vagyok, kedves vagyok (valószínűleg túlságosan is), és most éppen szingli lettem, és máris mindenki körülöttem legyeskedik. Csakhogy én meg leginkább úgy érzem magam, mintha a hullám körül repkednének azok a legyek.
Nincsenek szabad érzelmi energiáim, nem éri meg engem szeretni.

Hát most lehet, hogy nagyon szarkasztikus meg érzéketlen szemét vagyok, de nem tudom tovább mosni a saját agyamat arról, hogy milyen jól viselem ezt a katasztrófát. Erről valószínűleg a Lacusnál valahogy belémszivárgott feles tehet, egy kicsit lehullott akkor az álarc, mert az embernek részegen előtörnek a valódi érzései. Mindenesetre most nem érzem, hogy tovább tudnám áltatni magamat arról, hogy minden rendben van, és a még jobb dolgok új kezdete jön. Ki lettem dobva, mint egy elhasznált papírzsepi, és össze van törve a szívem a lelkem mélyén, akkor is, ha továbbra is mindenkivel mosolygósan, lelkesen haverkodom.

És nem tudom, ki lesz az, aki egyszer végre nem úgy fog tekinteni rám, mint a nagy, erős, csodálnivaló futárlányra, hanem észreveszi azt, hogy sebezhető és érzékeny emberi lény vagyok. Mert aki most felém közeledik, mindenki csak egy bálványt lát, amit imádni lehet, de a lelkemet nem ismeri egyikük sem, úgy érzem, senkit sem érdekel az, aki valójában vagyok...

állás

Azért okozott egy kis fejtörést ez az állásajánlat. Leginkább azt gondolom róla, hogy nem nekem, hanem Gergőnek kellett volna megkapnia, tökéletesen illeszkedne a jelenlegi igényeihez :-)

Nekem viszont szükségem van a napi szintű emberi kapcsolatokra, legyenek akármilyen jellegűek is. Jó, azért nem lenne annyira durva, mintha mondjuk külföldön kaptam volna egy lehetőséget, és csak félévente látogathatnék haza. Ha ehhez viszonyítom, akkor azért meglehetősen szép kilátás, hogy havonta egyszer egy teljes hetet Pesten, szabadon, bármivel-bárkivel tölthetnék. Csak aztán a három hét magány(zárka). Csaba már most azt mondja, hogy olyan érzése van, mintha egy ketrecben tartott haszonállatka lenne, pedig ő csak a havi egy hetet csinálja. Szóval, a lényeg, hogy van egy Ramada Balatonalmádin is, most folynak a tárgyalások, kéne egy bentlakó masszőr havi százért, plusz szállás fizetve, csak rezsit meg kaját kéne állni - de a személyzeti kaja mindenhol nagyon olcsó (itt Hévízen pl. napi 410 forintból eszek). Csakhogy én szerintem megőrülnék, ha három hétig egyfolytában kellene melóznom úgy, hogy a meló tökre nem állandó, ellenben három hétig egyetlen barátomat sem láthatnám, meg semmit nem csinálhatnék, amit egyébként szeretek csinálni (kontakt tánc, mászás meg ilyenek). Akkor talán működne, ha olyan lenne, mint ez a hétvége, a napi 5 masszázs kitölti lényegében az egész napot, és tökre élvezem is. Ha viszont napi 0-1-2 van (ez az alap itt is, Pesten is, max a hétvégék ugranak meg), akkor a munkaidő maga is csak az egyedüllét, tiszta unalom. És most jó Pesten heti 1-2 hétvégi napot vagy péntek délutánt így tölteni, de három hetet egyhuzamban halál.

Nagyon szeretek én magammal lenni, de azért, hogy kiszakadjak az egyébkénti rohanásból, sürgés-forgásból, meg a többi ember közül, akik állandóan körülvesznek. Nagyjából úgy igénylem, hogy két társaságban vagy családban töltött este után a harmadik már inkább egyedül esik jól.

Meg persze, az is nagyon jó tud lenni, amikor az ember elvonul egy kicsit hosszabb időre, egy hétre némasági fogadalmat tesz, és elmegy a hegyek közé. Németországban, na igen, ott azt éreztem, még maradnék ott 1-2 hónapot csak úgy magam. Néha kell az ilyen, egy kis visszavonulás, újragondolás, a magunkhoz való viszonyunk tisztázása, stb., ami után minden és mindenki máshoz való viszonyulásunk is tisztábban (át)látszik.

De hogy erről szóljon az életem 3/4 része, azt egy kicsit soknak tartom. Az jó mondjuk, hogy a szerződés csak három hónapra szól mindig, utána van döntési-váltási lehetőség. De amit most csinálok, azt túlságosan szeretem ahhoz, hogy felhagyjak vele egy magambavonulási kísérlet kedvéért. Talán ha kétszer ennyit fizetnének... Meg aztán, mindenki ismer, hogy én milyen örökmozgó vagyok. Nem tudnék én egy hotelben ülni egész héten egész álló nap füstölőfelhők között. :-)

Csabával ellenben nagyon jót poénkodtunk a dolog felett, ugyanis közben kiderült, hogy a hévízi csajszi is elmegy, ergó nemcsak Almádiba, Hévízre is kellene egy váltás, lehet válogatni. Ez a legjobb hotel egyébként, most nem részletezem, de mindenki full kedves-nyugodt-mosolygós, és munkaidőn kívül lehet használni konditermet és mindenféle wellness-szolgáltatásokat. Csaba azt mondja, hogy két hetet még talán bevállalna, akkor lehetne vele kéthetes váltásban lenni. Mondom mekkora jó, leszek Veled váltásban, akkor akár járhatnánk is, csak épp sosem látnánk egymást! Csaba tovább szövi:

" - Egy helyen lakunk, egy helyen dolgozunk...

- Hogy bírjátok akkor elviselni egymást??

- Úgy, hogy sohasem találkozunk. "

csak úgy megjegyzem

Miért gondolja mindenki, hogy a szabályok betartása egyenlő a biztonságos közlekedéssel? Ha a többi ember figyelmetlen, mit sem érsz azzal, ha szabályosan közlekedsz... (engem is bringaúton csaptak el.)

Ez egy finomhangolású hatodik érzék-játszma. Ha egyben vagy, akkor látod, érzed a többi embert, ki tudod számítani magad körül a világot, nem ér meglepetés.
A futár számára nem a közlekedési lámpák, hanem a konkrét utcai helyzetek léteznek. Tulajdonképpen ő az, aki a valódi dolgokat nézi, a konkrét jelen történéseket, nem elméletekre alapoz. Nagyon figyel, nagyon jelen van, együtt lélegzik a világgal - és ezért sokkal ritkábban éri baleset, mint azt, aki nem ilyen rutinos.
A rutin nagy része persze a fizika: gyorsulás, sebesség, reakcióidő - felmérni mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Aztán ott az emberi tényező. Egy idő után ez is sokkal kiszámíthatóbbá válik - figyeled a többi embert, a sémákat, amik szerint közlekednek. Persze váratlan fordulatok mindig lehetnek így is, de a futárokat sokkal ritkábban csapják el, mint a normál bringást, főleg ha összeszorzod, hogy hányszor annyi időt tölt el az utcán.

A legfontosabb szabály ugyanaz, mint az életben: know your limits. Azaz nem kell száguldani, mint a vakegér, amikor nem vagy annyira topon. Én legalábbis mindig sokkal, sokkal óvatosabb vagyok, ha tudom, hogy kevésbé számíthatok magamra. Olyankor nem bízok annyira a megítélésemben, és inkább maradok a piros lámpa mögött, és inkább egy kicsit lassabban adom le a fuvart.

Aztán ott az alleycat. Látszólag megőrül mindenki. Olyan helyeken cikáznak a futárok, hogy azt se tudod, hogy kerültek oda. Átmegy az mindenen, nincsen számára lehetetlen. De még ez sem őrültség. Ez pont hogy az a végsőkig fokozott éberség, amikor mindennél jobban tudod, hogy mit csinálsz. Halálpontosan tudod.
Ez az, ami kívülről nem látszik, mert másoknak fogalmuk sincs.

Szóval a helyzet egyszerű: ha a tudat hasad, a bicikli is; ha a tudat hasít, a bicikli is. :-)

elhangzott mondatok

első találka:
- Neked királynőnek kéne lenned, és ehelyett a legnehezebb munkát végzed...
- Te azt érdemelnéd, hogy valaki a tenyerén hordozzon.
- Tudom, egyszer láttalak titeket csókolózni a Fő utcában, és nagyon boldog voltam, mert örültem, hogy jó neked, és van, aki törődik veled.

második találka:
- Mikor süssek neked pizzát?
- Hagyd ott a Pajtát, ne csináld ezt a melót, majd én eltartalak.


Ez most sok(k) volt. Azt hiszem, egy darabig nem szeretnék harmadik találkát...

első nap

Itt ülök a Ramadában (na jó, a masszázságyon fekszem:), és hihetetlenül boldognak érzem magam. Ebben a pillanatban, most. Nem érzem a pénteki fáradtságot (a testem talán igen, ha nagyon figyelek rá, de a lelkem nem érzi), nem zavar, hogy két műszakot nyomok egymás után. Masszázsom előreláthatóan csak fél 8-kor lesz, addig még van majdnem 5 órám. A lejátszóban egy Kövi Szabolcs cédét találtam - A zarándok, most ezt hallgatom. Hogy ez hosszútávon hogy lesz, hogy fogom itt érezni magam, azt nem tudhatom, de ahogy beléptem a birodalmamba, ebbe a hangulatos, szép kis masszázsszobába, úgy éreztem magam, mint akinek megvalósult egy nagy álma.

Talán mert így van? :)


Van nekem egy kis listám, amit egy hónapja írtam - arról, hogy mi mindent fogok majd csinálni abban az időben, amíg nincsen masszázs, de nekem ugye itt kell lennem készenlétben. Ismertek, sejthetitek, milyen dolgok vannak rajta:) Olyasmik például, mint jóga, meditáció, intimtorna, nyelvtanulás, tornagyakorlatok, önmasszázs, csak-úgy-relax az ágyon. Olvasás, levelek írása a ritkán látott barátoknak, új sablonok gyártása Apunak, kortárstánc videók nézése, gyakorlás-tanulás webdesign és flash témakörben, meg egy önbizalomnövelő gyakorlat, amit magamnak találtam ki. És egy kevésbé konkrét fogalom, az "intézkedés" - mert mindig van egy csomó dolog, amit el kell intézni, meg kell csinálni, végig kell gondolni, meg kell válaszolni, stb., és a hétköznapok rohanásában erre bizony nem mindig van idő, néha csak elrepülnek az esték úgy, hogy be sem kapcsoltam a gépet - főleg társaságban, én meg eléggé társasági lény vagyok, szóval ez gyakran megtörténik. Mondjuk a szállodai net itt meglehetősen szórványos (az nem kifejezés, szóval ha véletlen bejön, meg kell nyitni gyorsan minden lapot), de legalább biztos, hogy nem facebookolással fogom tölteni az időm, hanem értelmes dolgokkal, amiket offline is lehet csinálni.

Egyébként ez az egyik dolog, ami miatt nagyon örültem ennek a lehetőségnek - mert tudom magamról, hogy csak úgy, magamtól olyan nehezen veszem rá magam valamire, képtelen vagyok rendszeres tevékenységeket beépíteni az életembe, elköteleződni akármi mellett. Ha van egy szabad estém, mindig valami programot csinálok, áthívok valakit, elmegyek valahová - vagy eldöntöm, hogy csakúgyleszek, lazítok és magammal foglakozom meg olvasok - de akkor megintcsak nem történik a céljaim felé semmi előrelépés. Ha viszont olyan helyen kell lennem, ahonnan nem mozdulhatok vagy ahol nincsenek ott a saját dolgaim, amik elvonják a figyelmemet, akkor baromi jól tudok koncentrálni (ezért van az is, hogy bárki másnál sokkal jobban tudok a gépen dolgozni, mint otthon, függetlenül attól, hogy van-e körülöttem bárki is, vagy épp nincs otthon az illető).

Ahogy megláttam, hogy itt tükör is van (és miután minden apró kellék helyét felderítettem, hiszen sosem jártam még itt), és elindítottam egy kis keleti zenét, ösztönösen hastáncra perdült a testem. Na ez is olyan dolog, amit rettenetesen imádok, de hosszú ideje nincs rá időm és energiám, hogy eljárjak megint tanfolyamra. Amikor utoljára jártam Raneehez, és a haladó órák mindig 10 perc önálló, szabad improvizációval kezdődtek, még nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, zavarban voltam, szorongtam, bénának éreztem magam (jó, valóban nem is voltam olyan szinten, hiszen a többiek már 3-7 éve tolták), a többieket néztem, hogy ellessek valamit. Most egészen más lenne szerintem. Azóta a kontakt tánc, a drámakör meg a színész workshopok által megtanultam improvizálni, megtanultam bízni a saját mozgásomban és képességeimben, már el tudom magam engedni, hogy az történjen, amihez éppen kedvem van, és bízni tudok abban, hogy az jó.

Ami a masszázst illeti, nem izgulok egyáltalán. A legelső fizetős ajurvédikus masszázsomon már vasárnap túlestem teljesen spontán, terhesmasszázs-betanulás után, amikor még pont ott voltam, bejelentkezett egy meleg páros, akik egyidőben szerettek volna masszázst kapni, én pedig elvállaltam az egyiküket. És nagyon jól éreztem ebben magam.

Na, abba is hagyom a blogírást, és választok valami kedvemre való tennivalót a fenti listáról - elsőként lehet, hogy szimplán csak pihenek egy kicsit:), elvégre nem volt épp könnyű hetem.

sleep deprivation therapy és a futárkodás tánca

Ez egy hatásos módszer, orvosi gyakorlatban is alkalmazzák depressziós betegek gyógyítására. A hatásmechanizmusát részben biokémiai okokkal lehet magyarázni: a szervezet vészhelyzetként értékeli a szituációt, és túlélő üzemmódba kapcsol. Ez azzal jár, hogy a hirtelen életveszélyt jelentő helyzetekhez képest hosszantartó, folyamatos adrenalin-felszabadulás zajlik, és ugyanez érvényes az endorfin és egyéb boldogsághormonok felszabadulására. Ezért van az, hogy az ember pont hogy nem fáradttá és figyelmetlenné, hanem maximálisan éberré válik. Más szavakkal, a legtöbbet igyekszik kihozni magából a szervezet, mert ösztönösen tudja, hogy erre van szükség.

És itt jön a dolog lelki oldala: megtapasztalom azt, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit valaha is hittem magamról. Ez pedig nagyon pozitív megerősítés az énnek. Éppúgy, mint a tavalyi edzőtábor, ahol halálra hajtottak minket a tűző napon, de utána elmondhattuk, hogy megcsináltuk azt, amire eddig soha nem gondoltuk képesnek magunkat.

Ja és még egy dolog, ami szintén a hormonális folyamatokban gyökerezik: megszűnik minden félelem. Ez egy eléggé hűűű. Nagyon jó érzés. Főleg, hogy engem a félelem mostanában eléggé eluralt, féltem attól, hogy kialvatlan, fáradt, figyelmetlen leszek, és hogy ebben az állapotban mi minden történhet velem (főleg a két baleset után). Ezért aztán sokkal nehézkesebb, szorongásosabb lett minden utcai szituáció. Nagyon ingerlékeny voltam, és inkább óvatos, tehát lassú. Most viszont újra hasítottam, mint az elején, sőt azt hiszem, soha nem voltam még ennyire topon, mint ezen a napon. Olyan kereszteződésekben mentem át a piroson, ahol eddig eszembe sem jutott, hogy lehetne, most pedig nem is gondolkodtam rajta, nem is hoztam döntést, egyszerűen _éreztem_ az utat, az autósokat, a világot, a mindent, és szinte csak azt vettem észre, hogy már az út túloldalán vagyok.

Még ősszel akartam egyszer írni a tánc és a futárkodás hasonlóságairól, hogy milyen az, amikor teljesen el tudod engedni magad, és minden mozdulatod iszonyú könnyed, kecses, szép és szinte magától történik, nem kell semmire direkt figyelned, mert mindent érzel, ami körülötted és veled történik. És a futárkodás is pontosan ebben az állapotban a legszebb, amikor tánccá válik: gyorsan suhansz, mindig jó helyen vagy és mindennel képben vagy, de ez mégsem igényel extra figyelmet és energiát. Amikor már csak azt érzed, hogy "táncolsz", hogy nem erőlködsz és nem koncentrálsz semmire, csak suhansz sebesen vagy pördülsz az ívekkel a térben, és az egész világ pontosan ugyanabban a ritmusban áll és mozog, amiben Te is vagy. Nem vagy különálló, hanem feloldódsz a Téged körülvevő világban.

Ja igen, azért írtam le most ezeket a gondolatokat és megfigyeléseket, mert a tegnapelőtti napomat úgy csináltam végig, hogy nem aludtam egyetlen percet sem, és a várakozásaimmal szöges ellentétben nem egy nyűgös, szomorú, figyelmetlen munkaerő voltam, hanem az idei év legjobb futárnapját éltem át, egész nap energikusan raktam, és úgy élveztem, mint az első mézeshetekben. Minden napra egy szakítást, és én leszek a legjobb futár a világon! ;)

(nyilván, nem ilyen vidám az általános helyzet, de a humor és az önirónia előbbre visz, mint a múlt felett való siránkozás, az érzelmek fájdalmas megéléséből és a szép emlékek idézgetéséből pedig nem lesz érdekes blogbejegyzés, épp elég belőlük annyi, ami jelenleg elkerülhetetlen)