Nem találok magamban érzéseket.
A történet aránylag rövid, kevés képkockás, ezért könnyen felidéztem az összes olyan dolgot, ami (akkor) rosszul esett, ami kellemetlen vagy megalázó volt - és semmi. Már nem érzek semmit.
Múlt, vége lett, nincs.
Nem is ez a baj - ha nem fáj, annak csak örülni lehet -, csakhogy ezután elővettem a legszebb közös emlékeket, és ugyanezt tapasztaltam, hogy nem tudok érezni semmit.
Múlt, vége lett, nincs.
Tudom, hogy ez gyakran van így, és a jelen úgyis mindig elsöpri ezt a semmit, mint porszemet a hurrikán. De akkor is nyomasztó, és a gyakorlatot sem tudtam így megcsinálni...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése