everywhere mirrors around

Azt hiszem, egy kicsit kikészített most a tanfolyam, túl sok volt az asszociációs lehetőség.

Esettanulmány1:
- Aki Debrecenben van, az nem a pasid!
- Nem Debrecenben, Németországban...
- Az a pasid, aki reggel melletted kel az ágyban.

Esettanulmány2:
- Valószínűleg azért vagyok ennek ellenére még mindig mellette, mert nekem is elváltak a szüleim, és nem akarom, hogy a gyerekeim is ugyanazt éljék át, amit én. Engem nagyon megviselt az ő válásuk.
- De hát tudod, hogy egy gyereknek az a legrosszabb, ha azt látja, hogy a szülei nem szeretik egymást, és folyamatosan megy a harc meg a feszültség...
- Iiiigen, és érzem is, hogy ezt így már nem lehet sokáig fenntartani, és előbb-utóbb úgyis meg kell lépnem ezt a döntést. Azért elmentünk most egy párterapeutához, hátha helyre lehet még hozni valahogy...

Esettanulmány3:
- Van egy feleségem és két gyerekem. Már nem élünk együtt, de papíron még nem váltunk el, és ebből elég sok konfliktus van, főleg, mivel nekem már van egy új kapcsolatom, és ezt a feleségem elég nehezen dolgozza fel. Most az új barátnőmmel élek, de hétvégenként mindig a gyerekekkel vagyok a feleségemnél egy másik városban. A feleségem folyton a gyerekekkel zsarol, például felhív, hogy korábban induljak haza, mert ha hétkor végzek, akkor a gyerekek már nem lesznek ébren. A barátnőm meg attól van kikészülve, hogy tulajdonképpen egy szerető szerepében érzi magát, mivel a hétvégéket sohasem vele töltöm.
Én persze azt szeretném, hogy mindkét nőnek jó legyen...
- De hát Te is tudod, hogy az lehetetlen! Valakinek így is, úgy is rossz lesz.
Másrészt vedd már észre, hogy ennek még mindig semmi köze ahhoz, hogy TE mit szeretnél. Ez eddig arról szól, hogy ők mit szeretnének. Neked azt kell eldöntened, hogy te mit szeretnél, függetlenül attól, hogy ők mit akarnak vagy mit várnak el tőled.
Van egy feleséged, de te minden este egy másik nővel hálsz, ergo folyamatosan töröd a házasságot. Minden egyes együttlétetekkel tisztátalanságot viszel a kettőtök kapcsolatába. Ez egy nem tiszta helyzet, hogyan is érezhetnétek így jól magatokat ebben?
Az pedig nem nő, aki a gyerekeit használja fel ahhoz, hogy magához kössön, az... az semmi. Sajnos nagyon sok nő kezében a gyerek a legjobb pajzs és a legjobb fegyver is egyben. Pedig a nőnek az lenne a szerepe, hogy a férfi válláról egyetlen mosolyával, egyetlen érintésével levegyen minden feszültséget, és az husss, elillan. Egy nőnek, ha igazi Nő lenne, azt kéne mondania: jaj ne siess, nehogy bajod essen útközben, majd reggel együtt leszel a gyerekekkel, amikor ők is ébren vannak.

kapcsolatszámtan

Valamit mégis, ez úgy a bögyömben van, nyomaszt. Hogy úgy érzem, valahogy nem stimmel a matematikai reláció. Úgy általában az emberek között. A Mester is kinyilatkozta ezt már, és kiadta egy kis kék füzetben, a Csajozási / pasizási tanácsok címűben, a tanulság az volt, hogy olykor bizony ki kell vonni, hogy a másik hozzáadjon, kiben milyen mértékben dolgozik ez az ösztönalapú törvényszerűség, kettőnk összege vagy szorzata a konstans, ugyebár nem elég szopni, szopatni is kell, hogy elég vonzóak legyünk, csak úgy a jó, ha mindkettő megvan.

Az elszenvedő megfigyelésen túl alkalmazni természetesen már nem tudjuk a taktikai lépések szabálykönyvében leírtakat, mert képtelenek vagyunk a színészkedésre.
Csak a remény él, hogy egyszer eljön valaki, aki feloldja ezt a szomorú egyenletet, és hajlandó magát beleengedni és megélni, ahogy egymáson, egymásban hatványozódik az, amit érzünk...

10 days alone

Kati véglegesen kiköltözött. Boró elutazott.
Többet most nem kívánok mondani.

önzés

Ki az az ember, aki fel tudja vállalni önmaga előtt, hogy a szándékai alantasak, pusztán önző vágyak beteljesítésére, ilyen-olyan testi vagy lelki szükségletek megszerzésére irányulnak?

Pedig ez nem tud másként lenni.

A világon semmi más nincs (és nem is lehet), csak az önzés. Mert az az élet természete, akár a skorpiónak a megmarás*, akármennyire is nem gonoszságból marja meg az áldozatát. Az egész természet így működik, ez biztosítja a fennmaradását, ezért áll ez a belső parancs mindenek előtt. De a természet valahogy mégiscsak jobban áll ezzel, mint az emberek, mert legalább nem próbálja folyamatosan az ellenkezőjét bizonygatni.

Szóval ki az az ember?
Valószínűleg senki, mert az önzésen túl az egyik legnagyobb szükségletünk, hogy a szándékainkat tisztának tudjuk.
Aki képes lenne ezt beismerni, az minden bizonnyal azért lenne képes, mert már lemondott önmagáról, és arról a szükségletéről, hogy milyen képe van önmagáról - vagyis akinek a szándékai már valóban tiszták tudnának lenni.

A saját szándékainkkal kapcsolatos önáltatás miatt van akkora szakadék a szándékok és a végeredmény között.

Se én, se Te, se Ő nem tudjuk önmagunknak bevallani, hogy nem tudunk jót akarni senki másnak önmagunkon kívül, jobban mondva önmagunk valamilyen közvetett (lelkiismereti, vallási, szerelmi, becsvágyó stb) implikációja nélkül.

(ezt még múlt vasárnap írtam, csak papírra, mert nem működik a laptopom)

---------------

* "228. Természetünk

Az egyik tanmese a teknőcről szól, aki a tengerparton sütkérezett éppen, mikor egy hatalmas, csúf skorpió kezdett el mászni felé, hatalmas farkát halálos döfésre görbítve. A teknőc habozás nélkül belevetette magát a biztonságot adó vízbe.
- Kérlek várjál! – kiáltotta a skorpió. – Nem bántalak, El kell jutnom arra a szigetre. Kérlek vigyél át!
A teknőc a víz szélén megremegett a rémülettől.
- Lehetetlent kívánsz. Te skorpió vagy. Megcsípsz, én pedig belehalok.
- Nem, nem foglak! – mondta szigorúan a skorpió. – Csak azért csípek, hogy ehessek. És biztos, hogy nem kívánok meg olyasvalakit, aki segített rajtam. Mindenki fél tőlem, senki sem bízik bennem. – zokogta.
A könyörgés a teknőst megindította, s végül így szólt:
- Rendben van, ha megígéred, hogy nem fogsz megmarni.
A skorpió hálásan megígérte, felmászott a teknőc hátára, és épségben átérkezett a szigetre.
Mikor lemászott a sziget homokjára, orvul megmarta a teknőcöt.
- De hát megígérted, hogy nem fogsz megcsípni – kiáltott fel a teknőc, miközben a halálos méreg átjárta a testét.
A skorpió odébbment, elnevette magát és így szólt:
- De nekem ilyen a természetem. "

a szerelem odaát

Drága András, miért írsz olyan ritkán...

Melegedő

Sejtettem, hogy egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor egyedül leszek a Melegedőben - nem azért, mert Ő ott van, hanem szimplán azért, mert ott jó. Csak ezt nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar eljön.

Ma egyébként is nagyon sok mindennek örültem... Még a helyzet fájdalmas komikumának is (vagy legalábbis tudtam nevetni rajta, rajtunk, magamon), aztán a fejedelmi reggelinek, a diszpécserem szimpátiájára utaló apró, kedves hangszínváltozásnak minden egyes elköszönő "Szia!"-ban és minden egyes újabb címnek, olyannyira, hogy a nap végére csupamosolyba fulladt a hétvégi lelkifurdalásos depresszió.

Arra jutottam, hogy ami van, az legyen. Nem lenni úgysem tud. És meglátjuk, hogy milyen. Nem irányíthatja a félelem a dolgokat.

Azt hiszem, az, hogy szeretem, és hogy vele vagyok, most igazán nem is Rajta múlik.

Vagy talán annyiban, a leginkább, hogy ki tudta mondani azt a bizonyos nemet. Biztos hülyén hangzik, ha ezt hozzávenném a mai nap csúcspillanataihoz - mert hát ki szeret ilyet hallani? Senki. Mert mindenkinek a cukorka kell, a mézesmázas szavak, az apró, kegyes hazugságok. Nekem nem. Nekem ez sokkal többet jelent annál, mintha azt mondaná, amit mindenki hallani szeretne. Az én bizalmam itt kezdődik, ahol semmit nem ígér, és nem ott, ahol igen.

Szóval a Melegedő... Vicus Cicus mondta egyszer, hogy neki ez a második családja. Most már én is kezdem érezni ezt. Nem nagyon lehet szavakban megfogalmazni, hogy mitől jó ott. De hogy jó, azt mindenki érzi. És ez nem köszönhető pusztán "a levegő titok-tartalmának"... :) 

De valamiért mégis itt vagyunk, akkor is, amikor kettesben lehetnénk, és akár szerelmeskedhetnénk valahol máshol, mi inkább itt ülünk, és itt éljük meg egymással azt a gyengéd, melengető intimitást, amire mint testnek az eleségre, úgy van szüksége a szívnek, hol szavakkal, hol csókokkal, ölelésekkel.

És az, amin ma szinte könnyekig hatódtam, vagy legalábbis volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy tudnék hullajtani egy könnyet a boldogságtól - amikor Benji odaült mellém, és elmesélte nekem, hogy ő egy ideje boldog. És láttam rajta, hogy érzi, hogy én értem, hogy miért. Mert nem oka van annak, hogy ő boldog, nem azért az, mert valami történt most, mert valami (valaki) végre az övé lett, stb., hanem mert az élet van, úgy, ahogy van, szarosan-hugyosan is, meg hogy a végén úgyis elkerülhetetlenül meghalunk.

És ez a csupaszív ember, aki hiába próbálja mindig bunkónak mutatni magát, hiába beszél mindig mindenkivel tapintatlanul - ámbár csakis őszintén - , mégis mindenki vágja, hogy milyen kurvajó ember, és hogy hiába mondja, hogy elege van, úgyis csinálja, és csinálni fogja, mert szereti csinálni, mert hát szereti azt a nagy Mi-t, ami ezáltalán érintve és éltetve van, szóval ő ül oda mellém, nagy hímsovinizmusa ellenére, és csak beszél és beszél hozzám. És érzem, hogy megolvadt a jég, ami az új jövevények idegen illatát övezi gyanakvóan és szarkasztikusan, és a helyén elkezdett kihajtani valamiféle bizalomvirág.

És láttam a többieken is, hogy ők is örülnek annak, hogy én még mindig itt vagyok (negyed 11-ig maradtam...:) ), meg persze viccelődtek is: 

- Mivan, csőtörés lett otthon? Hova rohant a Nyehi, elment megszerelni?

- Hát téged hogyhogy nem ilyen pózban látlak?? - és közben összefonja a levegőben a karját, mintha ölelne, majd azt mondja: - Ha krónikus tapizási függőséged van, én nagyon szívesen segítek enyhíteni!:)

- Doki, hogy mondhatsz ilyet, neked feleséged van! Mondjuk nekem is feleségem van, mégis magába szippantott egy pillanatra a tenger... 

Tiszta hülyék, na:) meg kedvesek. 

Hát ez van. Ezért Melegedő. Mert ott nem csak megmelegedsz egy szeles őszi nap után, hanem körbevesz egy másfajta melegség is. Ők úgy fogalmazták, hogy itt bármilyen lehetsz. Nem kell elszámolni semmivel, nem kell semmilyen szerepet játszani. Itt igazán lehet 'csakúgy-lenni'. És ettől tud sokkal, sokkal olyanabb lenni, mint egy igazi család...

inside

És még ezt a kevéske alvást is, amit sikerült volna magamba töltenem, ilyen hülye rémálmoknak kell megszakítania... Álmomban mindenen áttiporva azt akarta, hogy ott, de közben olyan nagyon részeg volt, és emiatt totál hülye, hogy minden lelkierőmet összeszedve valahogy elcipeltem a fürdőkádig, és ott le kellett öntenem a fejét egy vödör hideg vízzel (senki nem röhög!!), aztán bocsánatot kérni és magyarázni, hogy ezt most muszáj volt. És ez csak egy álom volt. A többi meg inkább lelki terror jellegű, gyerekekkel.