Szavakkal el nem tudom mondani, milyen kib****ottszép, gyönyörű országúti kerékpárom lett álmomban. Igazából nem is egy, hanem három, az egyiknek nagyon pici kerekei voltak, a középső egy piros, a harmadik meg álmaim biciklije, érted, olyan szép, hogy olyat még életemben sem láttam soha. Éjsötét, majdnem fekete kék, fémesen csillogott a váza a holdfényben. Kecses volt és nemes. Minden egyes alakatrész rajta illett egymáshoz, tökéletes összhangban volt.
Az egész álom olyan érzékletes volt. És egy szép nagy parasztházat is megnéztünk álmomban. Végigsimítottam a hófehér oldalát, éreztem az illatát...
Váhhh. Az ilyen álom után igazán utálatos felébredni!
2010. szeptember 7., kedd
2010. szeptember 6., hétfő
fájás
Hű társam ma kint alszik a csillagos ég alatt, a betonkeverőhöz lakatolva. Egyszerűen imádom, bedobom magam alá, és suhan, mint a szellő, egész nap egy testként járunk. Nem érdekel, hogy csúnya. Akkor is tökéletes.
Majdnem szerelem.
A fogfájás lényegében elvitte most az egész hétvégémet, ennyit a bringás számháborúról meg az alleycatről, egyedül egy nyíltnapos kontakt jóga órára jutottam el, ami után volt még egy mélyrelaxáció (jóga nidrá) is. Durva, de hipphopp bealudtam rajta, annak ellenére, hogy ekkor már simán tudtam volna a fájdalomtól ordítani. Aztán átmentem a volt barátomhoz (együtt jógáztunk), vicces volt, mivel azt se tudtam, hol vagyok, az eső pedig esett, és nem akartam elővenni a térképet, ezért követtem a trolit, amin ült - vagyis megálltam és bevártam minden sarkon, és akkor mindig integettünk egymásnak. Ő meg csodálkozott, hogy egyszerre értünk haza, pedig ha tudná, mennyire lassan mentem direkt, hogy ne lüktessen még jobban a fogam az emelkedő vérnyomástól. És ez nagyon jó döntés volt, egyrészt, mert múlt szerdán bevettem az utolsó Cataflamot, és most az anyukájától kaptam hármat (egy még megvan, de most már nem akarok többet tényleg).
Meg azért is, mert nem tudtam megindokolni, de valahogy éreztem, hogy nekem most pont erre lesz szükségem.
Hogy bebújjak egy ágyikóba így nyomorultul és fázósan betakarózzak, miközben ott van a közelemben az, aki mellett a legjobban el tudom engedni magam, aki mellett gyenge merek lenni, és úgy tudok sírni, mint egy kislány. És rátette a két kezét az arcomra, hogy körbefogja és megreikizze ott, ahol fáj. És nekem máris jobb lett.
Meg a beszélgetéstől is utána.
És a faszomat, nekem ne tiltsa meg senki, hogy miről beszélhetek. Legalábbis a hozzám legközelebb állókkal igenis meg fogom beszélni, mert mégiscsak az én életemről és főként az én lelkemről van szó, és ez sokkal fontosabb, mint másnak a gyengesége és a gyávasága.
Ismerőse vagyok facebookon a "healing hugs"-nak. Ma azt mondta, "Don't be afraid to cry. It will free your mind of sorrowful thoughts."
Ma meg voltam (gyalog:) fogorvosi ügyeleten, ahol csak még jobban megkínoztak, én meg fázni, remegni, lázasodni kezdtem. Majd Anyum tündérkedéséből kifolyólag fogadott a saját dokink rendelési időn kívül. Olyan 4 óra fele begurultam Gyálra, akkor Anyuval megbeszéltük, hogy Flying Circust nézünk. Kb. 5 perc után belaludtam, és húztam a lőbőrt egészen fél tízig...
Hülye érzés, hogy elment ez a hétvége úgy, hogy alig történt valami, és semmit nem tudtam elintézni, amit akartam. De legalább nem hétköznap ütött ki a nyeregből.
Egyébként meg gyönyörű volt a péntek estém. Egyre inkább otthon érzem magam a Melegedőben, bár most a körülöttem lévőket szinte csak foszlányokban érzékeltem magam körül, mintha egy kis külön burokban beszélgettünk, simultunk volna össze mi ketten. És nem is tudom, mikor nevettem már ilyen önfeledten utoljára. Jóízűen, (ön)irónia nélkül;) Aztán végül csak átcsorogtunk a Toldiba, ahol BuBifeszt és biciklis versenyek voltak. A footdown-ban én is indultam (mivelhogy ez inkább móka volt, mint verseny, szívesen is venném, ha minden nap lehetne ilyet játszani!), a skid-nél meg volt kire büszkének lennem...:)
Másnap reggel meg megdőlt az az elméletem, hogy reggel még nem tudok szerelmes lenni.
De vajon miért az volt az első gondolatom, miután akaratlan kicsúszott a számon, hogy szeretem, hogy basszus, ezt elbasztam...?!
Majdnem szerelem.
A fogfájás lényegében elvitte most az egész hétvégémet, ennyit a bringás számháborúról meg az alleycatről, egyedül egy nyíltnapos kontakt jóga órára jutottam el, ami után volt még egy mélyrelaxáció (jóga nidrá) is. Durva, de hipphopp bealudtam rajta, annak ellenére, hogy ekkor már simán tudtam volna a fájdalomtól ordítani. Aztán átmentem a volt barátomhoz (együtt jógáztunk), vicces volt, mivel azt se tudtam, hol vagyok, az eső pedig esett, és nem akartam elővenni a térképet, ezért követtem a trolit, amin ült - vagyis megálltam és bevártam minden sarkon, és akkor mindig integettünk egymásnak. Ő meg csodálkozott, hogy egyszerre értünk haza, pedig ha tudná, mennyire lassan mentem direkt, hogy ne lüktessen még jobban a fogam az emelkedő vérnyomástól. És ez nagyon jó döntés volt, egyrészt, mert múlt szerdán bevettem az utolsó Cataflamot, és most az anyukájától kaptam hármat (egy még megvan, de most már nem akarok többet tényleg).
Meg azért is, mert nem tudtam megindokolni, de valahogy éreztem, hogy nekem most pont erre lesz szükségem.
Hogy bebújjak egy ágyikóba így nyomorultul és fázósan betakarózzak, miközben ott van a közelemben az, aki mellett a legjobban el tudom engedni magam, aki mellett gyenge merek lenni, és úgy tudok sírni, mint egy kislány. És rátette a két kezét az arcomra, hogy körbefogja és megreikizze ott, ahol fáj. És nekem máris jobb lett.
Meg a beszélgetéstől is utána.
És a faszomat, nekem ne tiltsa meg senki, hogy miről beszélhetek. Legalábbis a hozzám legközelebb állókkal igenis meg fogom beszélni, mert mégiscsak az én életemről és főként az én lelkemről van szó, és ez sokkal fontosabb, mint másnak a gyengesége és a gyávasága.
Ismerőse vagyok facebookon a "healing hugs"-nak. Ma azt mondta, "Don't be afraid to cry. It will free your mind of sorrowful thoughts."
Ma meg voltam (gyalog:) fogorvosi ügyeleten, ahol csak még jobban megkínoztak, én meg fázni, remegni, lázasodni kezdtem. Majd Anyum tündérkedéséből kifolyólag fogadott a saját dokink rendelési időn kívül. Olyan 4 óra fele begurultam Gyálra, akkor Anyuval megbeszéltük, hogy Flying Circust nézünk. Kb. 5 perc után belaludtam, és húztam a lőbőrt egészen fél tízig...
Hülye érzés, hogy elment ez a hétvége úgy, hogy alig történt valami, és semmit nem tudtam elintézni, amit akartam. De legalább nem hétköznap ütött ki a nyeregből.
Egyébként meg gyönyörű volt a péntek estém. Egyre inkább otthon érzem magam a Melegedőben, bár most a körülöttem lévőket szinte csak foszlányokban érzékeltem magam körül, mintha egy kis külön burokban beszélgettünk, simultunk volna össze mi ketten. És nem is tudom, mikor nevettem már ilyen önfeledten utoljára. Jóízűen, (ön)irónia nélkül;) Aztán végül csak átcsorogtunk a Toldiba, ahol BuBifeszt és biciklis versenyek voltak. A footdown-ban én is indultam (mivelhogy ez inkább móka volt, mint verseny, szívesen is venném, ha minden nap lehetne ilyet játszani!), a skid-nél meg volt kire büszkének lennem...:)
Másnap reggel meg megdőlt az az elméletem, hogy reggel még nem tudok szerelmes lenni.
De vajon miért az volt az első gondolatom, miután akaratlan kicsúszott a számon, hogy szeretem, hogy basszus, ezt elbasztam...?!
2010. szeptember 4., szombat
vicces dolgok
Gondoltam, írok egy összefoglalót a tegnapi munkanapról:
- a nap fuvarja: a következő címek vannak nálam: IX. Táblás u. 32., IX. Könyves Kálmán krt 54-60. Épp tervezem, melyiket szedjem fel előbb, mire a diszpim felhív, hogy "Őrület van, nem fogod elhinni, milyen meló jött be! VIII. Könyves Kálmán krt 76. - IX. Táblás u. 32. Ezt neked találták ki!" (aztán a Táblás utcában még egyszer felhívott, hogy lett egy vinnivaló is onnan:)
- a nap autósa: bicikliútról keresztezném zebránál a főutat, bringásnak-gyalogosnak zöld, megindulok full szabályosan, ő meg nem hogy el akar baszni, de még anyázva ordítozik is velem, hogy mit csinálok.
- a nap gyalogosa: a hatos csomag ásványvizet a bringaút közepére lerakja, és leáll piknikezni a barátjával. Kikerülni nem tudom, mellette három busz áll. Még ha köze lenne ezekhez a buszokhoz, elnézném neki, de nincs, ezek mindig ott állnak.
- különdíj: sarkon beforduláskor, forgalmatlan mellékúton a _járdán_ szembe jövő, egymás mellett baktató két darab lovasrendőr.
Ma meg tekerek haza este fél 11-kor, a házunktól nem messze "Megbasználak!" és hasonló bölcs gondolatokat ordítoznak felém hangosan csontrészeg, munkaruhás emberek _egy Budapest Sightseeing buszról_.
No comment.
- a nap fuvarja: a következő címek vannak nálam: IX. Táblás u. 32., IX. Könyves Kálmán krt 54-60. Épp tervezem, melyiket szedjem fel előbb, mire a diszpim felhív, hogy "Őrület van, nem fogod elhinni, milyen meló jött be! VIII. Könyves Kálmán krt 76. - IX. Táblás u. 32. Ezt neked találták ki!" (aztán a Táblás utcában még egyszer felhívott, hogy lett egy vinnivaló is onnan:)
- a nap autósa: bicikliútról keresztezném zebránál a főutat, bringásnak-gyalogosnak zöld, megindulok full szabályosan, ő meg nem hogy el akar baszni, de még anyázva ordítozik is velem, hogy mit csinálok.
- a nap gyalogosa: a hatos csomag ásványvizet a bringaút közepére lerakja, és leáll piknikezni a barátjával. Kikerülni nem tudom, mellette három busz áll. Még ha köze lenne ezekhez a buszokhoz, elnézném neki, de nincs, ezek mindig ott állnak.
- különdíj: sarkon beforduláskor, forgalmatlan mellékúton a _járdán_ szembe jövő, egymás mellett baktató két darab lovasrendőr.
Ma meg tekerek haza este fél 11-kor, a házunktól nem messze "Megbasználak!" és hasonló bölcs gondolatokat ordítoznak felém hangosan csontrészeg, munkaruhás emberek _egy Budapest Sightseeing buszról_.
No comment.
2010. szeptember 2., csütörtök
fékez
Lookin' in your eyes I see a paradise
This world that I've found is too good to be true
Standin' here beside you, want so much to give you
This love in my heart that I'm feelin' for you
Let 'em say we're crazy, I don't care about that
Put your hand in my hand, baby, don't ever look back
Let the world around us just fall apart
Baby, we can make it if we're heart-to-heart
And we can build this dream together
Standing strong forever
Nothing's gonna stop us now
And if this world runs out of lovers
We'll still have each other
Nothing's gonna stop us, nothing's gonna stop us now, whoa no
I'm so glad I found you, I'm not gonna lose you
Whatever it takes, I will stay here with you
Take you to the good times, see you through the bad times
Whatever it takes is what I'm gonna do
Let 'em say we're crazy, what do they know?
Put your arms around me, baby, don't ever let go
Let the world around us just fall apart
Baby, we can make it if we're heart-to-heart
And we can build this dream together
Standing strong forever
Nothing's gonna stop us now
And if this world runs out of lovers
We'll still have each other
Nothing's gonna stop us, nothing's gonna stop us, ooh
All that I need is you
All that I ever need
All that I want to do
Is hold you forever, forever and ever
And we can build this dream together
Standing strong forever
Nothing's gonna stop us now
And if this world runs out of lovers
We'll still have each other
Nothing's gonna stop us, nothing's gonna stop us
- ez annak a számnak a szövege, amit beszúrt ma a youtube-ról facebookra. Azzal a kommenttel, hogy így érzi magát.
A héten többször gondoltam arra, hogy ha a hegyi melóval lassú vagyok, az nem azért van, mert nem tudok a meredekre felmenni. Hanem azért, mert nem merek gyorsan jönni lefelé. A kezem mindig egy kicsit húzza a féket. Pedig nincs is annál jobb érzés, mint amikor az ember esztelen sebességgel száguld lefelé. Meg tudok őrülni a durva hullámvasútakért. Ott nem félek cseppet sem. Persze az annyiban mindenképp más, hogy ott biztosan tudni lehet, hogy az ember biztonságban van.
Ahogy pedig ezt olvastam, az jutott eszembe, hogy ugyanezt csinálom most a szerelemben is. A legszebb érzés a világon, de nem merem teljesen átélni. A kezem egy kicsit mindig a féken van, indokolatlanul is. Ugyanúgy félek a karamboltól, ami a lejtő alján vár.
Persze azt is tudom, hogy ebben se nem ő, se a mostani helyzet nem hibás. Azt hiszem, leginkább az a baj, hogy az elmúlt egy évben túlságosan érzékeny lettem az olyan szavakra, mint a folytonosság, bizalom, felvállalás, titkolózás.
És legfőképpen arra a szóra, hogy szerelem...
Mintha szükségszerű lenne, hogy a pillanatnyi boldogság valami katasztrófát rejtsen hosszútávon magában.
(és talán az is hozzátesz, azt hiszem, kicsit nehezen viselem, ha ilyen keveset szerelmeskedünk... és most nem is feltétlenül a szexet értem ezalatt, hanem hogy lényegében már egy hete nem tudtunk meghitten, kettesben együtt lenni. Leginkább a tábortüzeink és a mellette folytatott beszélgetéseink hiányoznak...)
álmomban is
Akartam jóhosszút írni a tegnapi csúcsélmény pajtis napomról, ha már a barátnő-vígasztalós est betegség miatt elmaradt, és a kontaktosokkal sem mentem a Millenárisra táncolni (remélem, nem azért hívtak olyan erőszakosan külön is, mert meg akartak lepni). Ehhez képest jó korán elmentem aludni (úgy látszik, mégiscsak szükségem van alvásra:P ), és egy perc híján fél nyolcig aludtam (természetesen fél nyolcra volt állítva az ébresztő). Éjjel felébredtem kétszer, és mindkét alkalommal olyasmiket álmodtam éppen, hogy a tegnap megismert címek felé kanyargok más pajtikkal, ismeretlen irodaházakba próbálok bejutni stb. Mondjuk ez várható volt, este elalvás előtt is ilyen képeket mozizott öntudatlanul az agyam. Inkább azon csodálkozom, hogy ez vajon egész éjjel velem volt? Vagy csak pont akkor, amikor felébredtem, álmodtam gyorsan valamit? Nehogymár egész éjjel is dolgozzak álmomban:)
Az utsó álmom most reggel meg az volt, hogy testi fogyatékosokat táboroztattunk, akik állati jófejek voltak, mindenki egy fantasztikus egyéniség, művészi vénával, jó humorral, és igazából még inkább nekünk volt élmény, hogy velük lehettünk.
Az utsó álmom most reggel meg az volt, hogy testi fogyatékosokat táboroztattunk, akik állati jófejek voltak, mindenki egy fantasztikus egyéniség, művészi vénával, jó humorral, és igazából még inkább nekünk volt élmény, hogy velük lehettünk.
2010. szeptember 1., szerda
az életet könnyítő dolgok
Mindig örültem annak, hogy van bennem egy beépített energiatakarékos időmérő eszköz, ami azt is tudja, hogy utálok kényszerből, vekkerre ébredni, ezért aztán mindig felébreszt engem 1-2 perccel az csörgés előtt. Ma úgy látszik, azt is tudta, hogy nem kell picit előbb szólnia, mert elfelejtettem beállítani a telót, így pontosan akkor ébresztett, amikorra nem volt beállítva az ébresztő.
És csináltam magamnak jó kis házi térdmelegítőt. Egy kölcsön sí lábszárvédőből, amit már úgysem tudok visszaadni, mert azé volt, aki meghalt.
És csináltam magamnak jó kis házi térdmelegítőt. Egy kölcsön sí lábszárvédőből, amit már úgysem tudok visszaadni, mert azé volt, aki meghalt.
az első őszi nap
Úgy tűnik, ősz lett. Most kezdődik a móka csak igazán. Ma jó napom volt*, bár egész nap esőben tekertem, és az egyszerhasználatos esőkabát, amit Bernecebarátiban kaptunk, fokozatosan leszakadt rólam. Dél körül összefutottam Hurival, a Pajti egyik alapító tagjával, aki 15 éve futár. Egyfolytában mosolygott, öröm volt vele beszélni. Aztán közölte, hogy ő most haza is megy, mert elég volt mára, ma alig van meló. Én meg mentem a Ligetbe ejtőzni, ahol Dani csatlakozott hozzám (úgyhogy ma nem tudtam olvasni:P), majd hamarosan Mica is megjelent, akinek nagyon örültem, egyrészt, mert nem láttam azóta, mióta végig lótifutiztam vele egy napot az iszkiris felvételim napján, másrészt mert ő is olyan, aki mindig, mindig mosolyog. Egyébként színész, de a mosolya igazi, őszinte, nagy életkedvvel.
Itt megfigyeltem, hogy ők mit hordanak: 1. hosszú, vastag katonanadrág 2. rövidnadrág, fekete vastagharisnya, térdmelegítő. Felül aláölti, hosszúujjú póló, menő esőkabát. A bukó alatt meg kendő. És rájöttem, hogy nagyon alul vagyok öltözve (térdzokni, pelusos rövidnaci, bringás póló, bringás pulcsi), legfőképp azért, mert a térdem teljesen szabadon van. Azt mondták, nem jó móka térdre megfázni, tekerés közben nem is érzed, de másnap reggelre olyan, mint az ínhüvelygyulladás, és aztán egy hónapig nem mész dolgozni...
Hát nem tudom, nekem elsősorban a kezem, a fülem meg a fejem fázott ma a széltől. És bizony nem mindig tudtam olyan egyenletesen szép, kerek nullás számjegyeket írni. (Ha pasi lennék, talán most csajozhatnék az ilyen szöveggel, de nőként csak rámsütik, hogy nemnormális hülye vagyok. Megjegyzem, jogosan.)
Azt hiszem, olyan szempontból kicsit rosszat tett az edzőtábor, hogy túlságosan megkeményített minket. Akármilyen hideg volt, minden edzés után be kellett úsznunk a tóba, aztán vizesen villámgyorsan sorakozni vissza a táborba, és kemények voltak a próbák is, ott valahogy megtanulta az ember, hogy mindent meg tud csinálni, mindent le tud győzni, mindent túl tud élni, azt is, amiről sosem gondolta volna. Az ám, csakhogy nem mindegy, hogy hány órán keresztül tart az az itt-és-most, amit éppen hősiesen, zokszó nélkül át kell vészelni. Egy ponton túl már hülyeség nem élni a "könnyítések", pl. a meleg ruha vagy a jó esőkabát által nyújtott lehetőségekkel...
Aztán Dani lelépett azzal, hogy van egy ötperces melója egykor: elvinni 3 szál rózsát egy közeli utcába. Viccelődtünk, hogy vajon adnak-e érte csókot, és hogy a csók retúr-e. De azt mondta, ilyen fuvart nem vállal:)
Azt hiszem, ezek a nap legkedvesebb pillanatai, amikor összefutok a többi futárral, és váltunk néhány szót. Majdnem mindenki kedves. És a más futárszolgálatoktól valók is olyan kedvesen köszönnek rám. Meg a motoros pajtik. Szeretem, hogy van összetartás, bajtársiasság. Mint a trabantosoknál. :)
Egyébként elég szar kedvvel ébredtem ma is, kb. olyannal, mint szombaton (ha akkor netközelben (és nem testközelben:) lettem volna, valszeg már egyik levlistán sem lennék rajta abból a háromból), így az első fuvar alatt még egy kicsit a könnyeimet nyeltem, és egy autós rám is ordított, mert nem vettem észre egy egyirányú utcát. Aztán eszembe jutott, hogy csütörtökön, amikor nagyon jó kedvem volt, és süvítettem, mint a tűzijáték, kitaláltam, hogy mit fogok tenni, ha majd rossz kedvem lesz, mert úgyis lesz olyan. Azt fogom játszani, hogy ma elliket van. Miután ezt kitaláltam, a dj-m egy hangos "Tyű!"-t kiáltott válaszul a gyors bejelentkezésemre a Németvölgyiről. Milyen egoista hólyag dolog, de el is múlt a rossz hangulatom egyből. Meg amúgy tényleg hatásos taktika. Agyalni csak akkor van időd, ha lassú vagy. Az adrenalin meg felvidít.
Meló után aztán szétfagyva beugrottam még egy kicsit a Bringakonyhába, ahol a pasim megmentett az éhhaláltól (szerintem az esőben többen hazakérték magukat, ezért szakadt rám annyi meló, hogy enni se tudtam), és persze otthon sem voltam képes egyből a forró kádba ugrani a térdemmel, muszáj volt még főznöm előtte (a jázminrizs olyan finom, hogy simán megeszem feltét nélkül). Mondjuk általában jellemző rám, hogy ha észreveszem, hogy fázom otthon, akkor azért még egy kicsit üldögélek félmeztelenül a nyitott ablak mellett, és csak akkor öltözöm fel, amikor már tarthatatlan az állapot. Mármint ezt nem direkt csinálom, csak néha elmerülök a netezésben, a zenében vagy az olvasásban... A kádban aztán gyanakodva konstatáltam, hogy érdekes hangokat hallat a térdkalácsom, egy kicsit furán kattog. Kezelésbe vettem, remélem, hogy nem lesz belőle baj.
Végezetül pedig egy kedves párbeszéd az előző posztomra reflektálva:
Nagy: szió
Szóval a félelem, igen. Szinte biztos, hogy az lesz itt a blogban a következő nagy témám.
_________
* ritkák azok a hétköznapok, melyekre ez nem igaz
Itt megfigyeltem, hogy ők mit hordanak: 1. hosszú, vastag katonanadrág 2. rövidnadrág, fekete vastagharisnya, térdmelegítő. Felül aláölti, hosszúujjú póló, menő esőkabát. A bukó alatt meg kendő. És rájöttem, hogy nagyon alul vagyok öltözve (térdzokni, pelusos rövidnaci, bringás póló, bringás pulcsi), legfőképp azért, mert a térdem teljesen szabadon van. Azt mondták, nem jó móka térdre megfázni, tekerés közben nem is érzed, de másnap reggelre olyan, mint az ínhüvelygyulladás, és aztán egy hónapig nem mész dolgozni...
Hát nem tudom, nekem elsősorban a kezem, a fülem meg a fejem fázott ma a széltől. És bizony nem mindig tudtam olyan egyenletesen szép, kerek nullás számjegyeket írni. (Ha pasi lennék, talán most csajozhatnék az ilyen szöveggel, de nőként csak rámsütik, hogy nemnormális hülye vagyok. Megjegyzem, jogosan.)
Azt hiszem, olyan szempontból kicsit rosszat tett az edzőtábor, hogy túlságosan megkeményített minket. Akármilyen hideg volt, minden edzés után be kellett úsznunk a tóba, aztán vizesen villámgyorsan sorakozni vissza a táborba, és kemények voltak a próbák is, ott valahogy megtanulta az ember, hogy mindent meg tud csinálni, mindent le tud győzni, mindent túl tud élni, azt is, amiről sosem gondolta volna. Az ám, csakhogy nem mindegy, hogy hány órán keresztül tart az az itt-és-most, amit éppen hősiesen, zokszó nélkül át kell vészelni. Egy ponton túl már hülyeség nem élni a "könnyítések", pl. a meleg ruha vagy a jó esőkabát által nyújtott lehetőségekkel...
Aztán Dani lelépett azzal, hogy van egy ötperces melója egykor: elvinni 3 szál rózsát egy közeli utcába. Viccelődtünk, hogy vajon adnak-e érte csókot, és hogy a csók retúr-e. De azt mondta, ilyen fuvart nem vállal:)
Azt hiszem, ezek a nap legkedvesebb pillanatai, amikor összefutok a többi futárral, és váltunk néhány szót. Majdnem mindenki kedves. És a más futárszolgálatoktól valók is olyan kedvesen köszönnek rám. Meg a motoros pajtik. Szeretem, hogy van összetartás, bajtársiasság. Mint a trabantosoknál. :)
Egyébként elég szar kedvvel ébredtem ma is, kb. olyannal, mint szombaton (ha akkor netközelben (és nem testközelben:) lettem volna, valszeg már egyik levlistán sem lennék rajta abból a háromból), így az első fuvar alatt még egy kicsit a könnyeimet nyeltem, és egy autós rám is ordított, mert nem vettem észre egy egyirányú utcát. Aztán eszembe jutott, hogy csütörtökön, amikor nagyon jó kedvem volt, és süvítettem, mint a tűzijáték, kitaláltam, hogy mit fogok tenni, ha majd rossz kedvem lesz, mert úgyis lesz olyan. Azt fogom játszani, hogy ma elliket van. Miután ezt kitaláltam, a dj-m egy hangos "Tyű!"-t kiáltott válaszul a gyors bejelentkezésemre a Németvölgyiről. Milyen egoista hólyag dolog, de el is múlt a rossz hangulatom egyből. Meg amúgy tényleg hatásos taktika. Agyalni csak akkor van időd, ha lassú vagy. Az adrenalin meg felvidít.
Meló után aztán szétfagyva beugrottam még egy kicsit a Bringakonyhába, ahol a pasim megmentett az éhhaláltól (szerintem az esőben többen hazakérték magukat, ezért szakadt rám annyi meló, hogy enni se tudtam), és persze otthon sem voltam képes egyből a forró kádba ugrani a térdemmel, muszáj volt még főznöm előtte (a jázminrizs olyan finom, hogy simán megeszem feltét nélkül). Mondjuk általában jellemző rám, hogy ha észreveszem, hogy fázom otthon, akkor azért még egy kicsit üldögélek félmeztelenül a nyitott ablak mellett, és csak akkor öltözöm fel, amikor már tarthatatlan az állapot. Mármint ezt nem direkt csinálom, csak néha elmerülök a netezésben, a zenében vagy az olvasásban... A kádban aztán gyanakodva konstatáltam, hogy érdekes hangokat hallat a térdkalácsom, egy kicsit furán kattog. Kezelésbe vettem, remélem, hogy nem lesz belőle baj.
Végezetül pedig egy kedves párbeszéd az előző posztomra reflektálva:
Nagy: szió
mi ez az új blogbejegyzés? :D
nekem szól az a mondat a végén? :D
me: nem:D
miért melyik volt szeretőd néz ki kurvajól? :)
Nagy: hát te :)
azt hittem nekem szól :D
na jó, te nem az voltál, de akkor is :)
me: :DDD
ja, erre a válaszra nem számítottam :D
Nagy: :P
holnap 9kor kezdek az Ipsosnál!
me: hűha akkor nagy nap lesz!
és izgulsz?
Nagy: hát ja, kicsit
nagy nap bizony, holnap lesz Iduszülinap :)
egy kis előszülinapi ajándékidézet: "A boldogság titka
A boldogság titka a félelemtől való szabadság. A félelem olyan, mint egy méreg, ami keresztül járja a gondolkodásunkat. Táplálja a bizonytalanságainkat, a vesztés érzését, a magányosságot, a ragaszkodásainkat és az alkalmatlanságunk érzését.Mindannyian értékesek vagyunk. Fogadd ezt el Igazságként. Értékeld magad, és gondoskodjál önmagadról - igazán, mélyen, erősen, oly módon, hogy az visszatükrözze az igazi értékedet.Aztán automatikusan mindenki és minden más iránt is ugyanolyan tisztelettel leszel. "
A boldogság titka a félelemtől való szabadság. A félelem olyan, mint egy méreg, ami keresztül járja a gondolkodásunkat. Táplálja a bizonytalanságainkat, a vesztés érzését, a magányosságot, a ragaszkodásainkat és az alkalmatlanságunk érzését.Mindannyian értékesek vagyunk. Fogadd ezt el Igazságként. Értékeld magad, és gondoskodjál önmagadról - igazán, mélyen, erősen, oly módon, hogy az visszatükrözze az igazi értékedet.Aztán automatikusan mindenki és minden más iránt is ugyanolyan tisztelettel leszel. "
Szóval a félelem, igen. Szinte biztos, hogy az lesz itt a blogban a következő nagy témám.
_________
* ritkák azok a hétköznapok, melyekre ez nem igaz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)