Volt idő, amikor annyira tudtam, hogy mit kell tenni, éreztem belül, hallgattam a belső hangomra, erőt vettem magamon, és csináltam önfegyelemmel, tudatosan...
Hová lett a bátorságom, hogy önmagammal minden pillanatban teljesen tisztán, őszintén akarjak szembenézni?
Hogy soha ne bújjak alibi ürügyek mögé abban, hogy mit miért teszek? Hogy mások megítélése vagy lenézése nélkül tudjam elfogadni, és teljességében megélni a negatív érzéseimet? Hogy ne a másiktól vagy a sorstól várjam, hogy megkíméljen a bukástól, keresvén a kísértést, de egyben az alkalmat is mindig, amiért éppen most ismét a Jót választhatom - miért nem tudom eldönteni, tudni bizton, hogy a Jó mellett döntöttem, most és mindörökké? Ha tudom, mi a helyes, miért nem aszerint cselekszem?
Hová lett a bátorságom, hogy maximálisan én legyek a saját életem ura? Hogy tudjam, hogy mindenért az életemben egyedül én vagyok a felelős, és senki mást soha semmivel nem vádolhatok,de még csak nem is hozhatok kapcsolatba?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése