just today

A mai nap több szempontból csúcsélmény most nekem.
Csupa élvezetes dolog és pozitív megerősítés :)

• Ébredéskor egy mandulaszemekből kirakott szív fogadott a konyhapulton :) 

• A reggeli masszázsvendég teljesen odavolt a talpmasszázsomtól (akárcsak a tegnapi, aki megalapozta az önbizalmamat e téren, mert képzett reflexológusként azt mondta, hogy egészen úgy csinálom, ahogy ők tanulták, pedig én csak intuitíve találtam fel magam az alapján a pár perc alapján, amit tanultunk, mrg az ajurvédikus reflexology chartot nézegetve).

• Ma délelőtt volt az első jógaoktatói órám, ami sokkal komolyabb és demanding volt, mint hittem, mert autentikus indiai forrásból kapom az okítást az egyetlen "jóga doktortól" itt Magyarországon. Azaz nem csoportos órákat fogok majd tartani 10-15 fős csoportoknak, hanem egy-egy emberre specializált, gyógyító céllal tartott (és ebbe nem csak a fizikai egészség tartozik), egészen személyes, face-to-face jógaórákat, valamint kétszemélyes partner jógát. Ezért aztán egészen sokat kell tudni az adott gyakorlatok mindenféle hatásairól, alkalmazási javallatairól.

• A főnököm imád - annak ellenére, hogy ő is indiai, én meg csak egy nő.

• Olyan levest főztem (mondjuk kb. 6000 Ft-ból...), hogy mióta megkóstoltam, semmi másra nem tudok gondolni, csak annak az ízére (és nem csak azért, mert benne van egy kilónyi az itt kapható legnagyobb garnélából).

• Nagyon hevesen keresett meg a múltheti cseremaszi-partnerem, hogy feltétlenül szeretne beszélni az érzéseiről, amik feljöttek benne a masszázsom kapcsán. Itt egy kicsit meg is ijedtem, nem tudtam, mire számítsak. Először is kérdezett, hogy honnan jött ez az egész masszázs-dolog nekem, mi volt az indíttatásom, a motivációm, és amikor elmeséltem szívem ügyeit, lelkesen bólogatott, hogy most már érti, miért volt a masszázsom olyan, amilyen. Azt mondta, nagyon sok nagyon jó masszázst kapott már (tegyük hozzá, hogy ő már az egyhónapos intenzív új-zélandi Ma-Uri tréningen is túl van, tehát tényleg elég jó esélye van erre...), de nálam valami olyat tapasztalt meg, amit még soha máskor. Azt mondta, olyan volt a masszázsom, mintha a szeretetről beszélnék, mozdulatokkal. Mint egy költő verssel. És hogy mennyire nagyon köszöni a megerősítést, mert ő mindigis sejtette, hogy ettől lesz igazán jó egy masszázs, a százszázalékos jelenléttől, hogy abszolút csak a másik ember létezik számomra abban a pillanatban (abban a két órában), és semmi más, nem az számít, hogy én masszírozok. Nálam ezt érezte, és ez az az érzés, ami eddig minden más masszázsból hiányzott, amit eddig kapott.

• Aztán elmentem a Hamvas Béla szabadegyetemre, sok év kihagyás után, ahol odajött hozzám az egyik idősebb hölgy, akivel együtt zenmeditáltunk régen, megkérdezte, mi van velem, aztán elmondta, hogy valami különleges betegsége van, a vállában valami kristályok vannak, és az az irritációtól folytonos gyulladásban van, ezért az orvosa nem ajánlja a masszázst, DE bennem annyira bízik, hogy én biztosan úgy érnék hozzá, hogy az jó legyen, hogy érezni fogom, mit kell tenni, mindenképp el akar jönni hozzám. Iszonyat jól esett ez a bizalom!

• Aztán odajött egy fiatal hölgy is (akit tinikoromban persze még/már középkorúnak tituláltam volna), aki most a jegyeket árulta, hogy ugye én álltam itt annak idején az ő helyén, és hogy máig emlékszik, milyen finom fahéjas tápiókapudingot főztem egyszer, és gyakran az eszébe jutok (hűha, én meg sem ismertem... :P )

• Dúl Antal meg a fél előadása közben velem nézett farkasszemet. És én ettől nagyjából pont olyan tudatállapotba kerültem, mint egyszer-kétszer fű hatása alatt, azaz egy furcsa dimenzióváltásban egészen más arcait is látni véltem. Izgalmas volt.

• Amúgy ezerrel pörögtem ma is egész nap, akárcsak a hétvégén Anyuéknál, eközben még a lakáskulcsaimat is sikerült elhagynom, de vizualizációs-intuitív képességeimnek hála egyből megtaláltam, mert pontosan ott hagytam el, ahol sejtettem. :)

• Ja és megvan a jelmezem a holnapi alleycatre is ;)

Épp ma gondoltam végig a bringán, hogy a majdnem három hétnyi magyarlukafai élményárt, a két Neales workshopot és a hivatásom során átélt dolgokat leszámítva mennyire sivár is volt Gergő mellett az egész elmúlt teljes egy évem (kivéve az egész decembert és a legutolsó esténket, amik fantasztikusak és csodálatosak voltak, mert akkor fel tudtuk vállalni az érzéseink, és meg tudtunk nyílni mindketten). És tök nem érzem azt, hogy ez a mai ne egy átlagos nap lett volna, és ennek ellenére azt hiszem, simán ott van az elmúlt év legjobb napjai között.
Ideje lenne rászoknom, hogy visszatért életkedvvel újra önmagam legyek, ne ez az enervált, kívül a keményet játszó, ám belül visszafogott és elfojtásba kényszerült érzelmektől szenvedő, testemben elbújt félős kis pára...

the courage that is worth living

Volt idő, amikor annyira tudtam, hogy mit kell tenni, éreztem belül, hallgattam a belső hangomra, erőt vettem magamon, és csináltam önfegyelemmel, tudatosan...

Hová lett a bátorságom, hogy önmagammal minden pillanatban teljesen tisztán, őszintén akarjak szembenézni?
Hogy soha ne bújjak alibi ürügyek mögé abban, hogy mit miért teszek? Hogy mások megítélése vagy lenézése nélkül tudjam elfogadni, és teljességében megélni a negatív érzéseimet? Hogy ne a másiktól vagy a sorstól várjam, hogy megkíméljen a bukástól, keresvén a kísértést, de egyben az alkalmat is mindig, amiért éppen most ismét a Jót választhatom - miért nem tudom eldönteni, tudni bizton, hogy a Jó mellett döntöttem, most és mindörökké? Ha tudom, mi a helyes, miért nem aszerint cselekszem?
Hová lett a bátorságom, hogy maximálisan én legyek a saját életem ura? Hogy tudjam, hogy mindenért az életemben egyedül én vagyok a felelős, és senki mást soha semmivel nem vádolhatok,de még csak nem is hozhatok kapcsolatba?

the unresolved puzzle

Hát a faszomat, ma sem jutottam el a megvilágosodásig - pedig volt egy egészen tiszta pillanat, amikor magam mögött hagyva minden szart beleláttam az egészbe a szeretet szemszögéből*, respecting and admiring the masculine capacity to love, enriching and nourishing women's and his own soul with mutual, blissful gifting of bodily pleasures.

* és tökjó, hogy ezt most nemcsak leírtam, hanem be is gépeltem, mert visszaolvasva hihetetlen deja vum lett, és most jöttem csak rá, hogy mindezt _pontosan ugyanígy_ már egyszer elgondoltam 7-8 évvel ezelőtt, mert akkor is nagyon akartam mindent szépnek látva megmagyarázni - és most visszatér, még mindig visszatér, hol egyik, hol másik szerepbe helyezvén engem, mert it is my greatest challenge.

My greatest challenge.
Sure I want to face it. Fight it. Overcome it.

That's why you are still in my life and in my thoughts (& in my heart, of course).


(..or, should I fight a possibly even greater challenge?.. that is, to let go of this challenge completely.. damn I have no idea, which one shall be a spiritually more advanced solution)

trust

- Are you okay?
- You remember the first time you went in the pool?
- What?
- You probably don’t. You were two. Peter was scared to death the first time he went in. He screamed and cried so much, he didn’t stop. He was fine in the bath, but pool… Not you. You were fearless. I remember. You were amazing. Came in with me and almost immediately started laughing and playing and splashing around. You just had this confidence. It wasn’t just swimming. You just had this –trust– in things, people, the world. It was who you were. No fear. God, I loved that. I was so proud of it. I envied it. And I was so afraid that you’d lose it as you grew up. That confidence. That faith. But you didn’t.
And then I failed you. It was my job to make sure you didn’t lose it. To keep you safe. What am I if I can’t protect you? And to see you lose that confidence, to see you question yourself. That the idea would even occur to you to want to hurt yourself. Or for you to think for one minute that you weren’t as beautiful – I don’t know if you can ever forgive me, Annie. I really don’t know if you should. But I’m sorry. I’m so sorry.

Légy jó magadhoz

"Aki tudja, mi a helyes, aszerint is cselekszik."  (Szókratész)

Ki olvasta a könyvet? Ez a mondat belémégett gyerekként. Zseniális. Kell, hogy Sofie világa kinyíljon az efféle kérdésekre. Kell, hogy minden ember, minden érésben lévő jellem feltegye magának ezt a kérdést.

Gergő mindig azt mondta, a lényeg az, hogy ha már rosszat teszünk, legalább tudjunk róla - csak ha már nem is tudjuk, mi lenne a helyes irány, akkor vagyunk elveszve.

Ez rendben is van, de számomra itt jön be az, hogy azért, ha lehet, legyek jó magamhoz. És ebben az egészben még mindig nincs szó erkölcsről - az erkölcsöt azoknak találtuk ki, akik - már vagy még - nem tudják maguktól, hogy mi a helyes, de el lehet velük dolgokat hitetni. (Sajnos sok ilyen stádiumban megrekedt ember van, a világ összes vallása erre épít.) De ez az egész kérdéskör kezelhető az erkölcs fogalmán kívül is, pusztán egoista alapokon. Az erkölcsre mint civilizációs találmányra azért van szükség, mert az élet láthatatlan mezőinek törvényeivel nem vagyunk tisztában, és azokról nem vagyunk hajlandóak tudomást venni. Hisz ha így lenne, ha tudnánk, hogy nincs "te" és nincs "én", hanem minden mindennel egységben van, minden mindenre hatni fog, ezért ebben az univerzumban soha semmi, ami megtörténik, nem maradhat 'titokban', s hogy a vétkeinkért épp mi fizetjük majd a legnagyobb árat, a csalással saját magunkat rövidítjük meg legjobban, mert olyan értékeinket veszítjük el, amik többet érnek minden vagyonnál, minden megszerezhető előnynél, minden vágyunk célba rejszolásánál... ha tudnánk ezt, hogy tudnánk bárkinek, bármiért is ártani...?

Arról nem is beszélve, hogy jellemem tetteim összessége, napról napra, percről percre, minden döntés számít, amit meghozok, és ami elől kitérek. Arról nyilván lehet vitát nyitni, hogy a világra kifejtett hatásomat elsősorban a tetteim vagy inkább a gondolataim határozzák meg (hiszen van agykontroll, van önidentitás-ho'oponopono, van hipnózis és emlékek, álmok utólagos, tudatos átírása általi gyógyulás, van vonzás törvénye; mind jól működő technikák), de egyrészt, szerintem már a gondolat maga is tett a világ működési szintjén, nincs különbség, másrészt viszont nagy különbség van a valóban tiszta gondolatok és aközött, hogy "tudom, hogy ez lenne helyes, de leszarom, és mégis rosszat csinálok" - az ilyen gondolatok aligha fejtenek ki áldásos hatást, mert habár tartalmazzák a jó tudomását, elsősorban és sokkal inkább arról szólnak, ahogy önmagammal bánok: arról, hogy azt gondolom, én nem vagyok képes ennek a mércének megfelelni. Destruktívak, mert egy alantas énkép formálásában vesznek részt.

Szóval én csak annyit mondok, legyek jó magamhoz. Legyek jó magamhoz, hogy meg tudjam magamat becsülni, hogy büszke lehessek a jellememre, hogy több lehessek, mint ösztönlény és darwini túlélő. Legyek jó magamhoz, hogy ne kínozzon a lelkiismeret egész életemben, mert a lelkiismeret ott lesz, és mardosni fog, egészen addig, amíg tudom, mi a helyes, de nem azt teszem, nem úgy élek, mint amit helyesnek gondolok. Addig az életem szégyen forrása önmagam felé.

A lelkiismeret megnyugtatására persze sok módszerünk van, mely módszerek legtöbbje további önbecsülés-csökkenéssel jár - vagy járhatna, ha nem épp az lenne a hatása, ami miatt hozzá folyamodunk: hogy a lelkiismeretünket elhallgattassa. Lehet ez puszta tompultság, amikor minden mindeggyé válik - mint a fű hatása alatt, vagy mint az orvos által felírt idegnyugtató gyógyszerekkel a pszichoterápiában. Jól leszünk és nyugi van végre, mert nem halljuk többé a lelkiismeretünk hangját. Problem solved.

Jó módszer az is, ha kiadjuk a manát a kezünkből, ha nem akarjuk tovább saját magunk irányítani az életünket, ha tehetetlennek képzeljük, tehetetlennek tettetjük magunkat. Ez is nagyon egyszerű, csak meg kell találnunk azt a függőséget, aminek képzelt rabjaként önfegyelem és önirányítás nélkül élhetünk, a függőséget, ami pont arra mozgat bábuként minket, ahová a lelkiismeretünkkel szembemenve, és annak kínzását vállalva, saját elhatározásunkból menni nem lenne vér a pucánkban.

Én csak annyit mondok, ha érzed, hogy az életedben nincs rendben valami, ha érzed, hogy tudod még, hogy mi a helyes, csak valamiért nem sikerül - legalább nézd meg önmagadat tisztán. Nézz a tükörbe úgy, hogy csak Te legyél ott, döntsél úgy, hogy nem "segít", hogy a lelked bölcsességét nem fedi el, nem homályosítja el semmi, bízz önmagadban, bízz az erődben!

És bármit is teszel, tedd tisztán, tedd belülről, tedd saját elhatározásodból, tudatosan döntve, úgy, hogy abban a döntésben önmagaddal találkozz, és ne pedig épp önmagad elől menekülj el.