Általában szerencsére azért van a képben némi intuíció, ösztönös átsejlés, hogy valahol érzed is azt, akihez vonzódsz, de a saját remények és a külső érzékelés még nagyon összemosódik.
De abban nagyon más a zsákbamacska, hogy azt csak egyszer tudod kibontani. Onnantól tény, nem rejt semmi újat.
A szerelem ellenben folyamatos misztérium. Minden pillanatában ott van az az izgalom, hogy a másik mint emberi lény megismerhetetlen. Igaz, minden emberben működnek sémák, amik szerint cselekszik, meg lehet jósolni előre reakciókat, de azt, hogy belül ki mit érez és mit gondol, lehetetlen pontossággal tudni, mert minden egyes emberi lény végtelenül más és végtelenül másként működik, mint az összes többi, és végtelenül más az is, ahogyan a többiek másságát a maga számára értelmezi. Ezért is megy csodaszámba, amikor úgy érezzük, hogy teljességgel értenek minket, vagy hogy teljességgel értünk valakit. Ez nagyon ritka, és by definition nem lehet igaz, csak megközelíteni lehet ezt az állapotot. Ezt úgy is mondhatnám, hogy
, de f(c)
A .Remélem, hogy értitek, mert már késő van a kifejtéshez, és a fogalmazási készségem is korlátolt már ilyentájban, ráadásul tökre nem is erről akartam beszélni (és ez szintén az álmosságomnak tudható be), hanem arról, hogy milyen fantasztikus dolog, amikor olyan zsákbamacskád van, ami minden egyes nap minden egyes percében új és új meglepetéseket okoz, és napról napra derül ki, hogy olyan kincseket rejt, amiről soha nem mertél még álmodni sem, nemhogy már az elején hinni, hogy ez majd mind benne lesz abban az icipici zsákban.
Akit pedig nem riasztott még el az előbbi általános iskolás matematikai képlet, azt kedves szóval kérem, hogy vegyen elő kockás papírt vagy csak bízzon bátran a szemmértékében, és rajzolja meg ezt a csodálatos függvényt [1, -1] értelmezési tartományon, mert valami nagyon fontosat szeretnék most elmondani vele:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése