vack

Ma volt az első, igazán egyedüllevős órám az új helyemen. Hihetetlen jó érzés saját kis vacokkal rendelkezni. Jó, oké, ez sem saját, de bő két hónapig csak én fogok itt élni egyedül és senki más. Nem osztozom senkivel a lakáson, nincs másik szoba, nincs kire tekintettel lenni, nincs, aki korlátozna abban, hogy éppen mit csinálok, vagy hogy mennyire és hogyan vagyok felöltözve. Nem mintha ez engem igazán zavart volna, nem zavart, csak épp a szabadság érzetét nem adta meg ennyire.

Nehezen viseltem ezt a három hétnyi lakások közötti ingázást és a velejáró önállótlanság-érzetet, és olyan albérletem is rég volt már, ahol nem volt lakótársam. És akkor még ez nem is volt feltétlenül könnyű, mert akkor (22-23 évesen) még nem szerettem annyira magam, és ezért sokkal nehezebb volt magammal lenni. Ma viszont meló után - mivel a masszázshoz már elő volt készítve minden - egy órára még úgy döntöttem, hogy amíg meg nem jön a vendégem, csak magamnak leszek, és nagyon jó volt. Hirtelen olyan boldogság öntött el, hogy ugrálni kezdtem a lakásban, ahogy örültem neki, és hanyatt vetettem magam az ágyra. Kész voltam. Rég tudtam már így spontán, magamról megfeledkezve, ennyire intenzíven örülni valaminek. Nagyon jól jön ez most nekem. A galériát meg - azontúl, hogy ott van az alvóhelyem - lényegében berendeztem masszázsszobának. Soha nem volt még külön masszázsszobám :-)

Na jó, most ilyen kis gyerekes örülésféle van, lehet rajta mosolyogni, csak tessék :-)
Én pedig megyek is aludni, ma jó korán alszom, rám is fér és meg is érdemlem, ha már ennyit melózok.. :-)


--
Azt hiszem, ez volt az első olyan dolog, ami fájt. Az első.
Azt hiszem, azért, mert ez volt az első olyan dolog, amihez közöm volt.
Eddig minden tőlem függetlenül történt, nem volt vele interferenciám. De most...
Mintha nem a másik tette volna, hanem én.
Igen, megvan. Ez az a pont. Az a törésvonal, ahol be tud törni belém a saját démonom.
Végsősoron mégiscsak minden rólam szól és nem őróla. Soha semmi nem szól a másikról, azt te csak hiszed, hogy neked bárki is fájdalmat tud okozni önmagadon kívül.


--
Az exem azt kérdezi, nem akarom-e megtanítani a csaját arra, hogy hogyan kell vele bánni.
Nagyon sokszor volt már olyan érzésem, hogy én vagyok az egyetlen a földön, aki tud bánni azzal, akivel éppen szemben áll. És hány levelet kaptam, amiben az állt: "te vagy az egyetlen, akinek ezt el tudom mondani", és hányan mondták már, hogy én vagyok az egyetlen, aki megérti őket.

"Vagy elég lenne a szívedből egy kis szívsejtet beültetni."
Ja, igen, hát lehet, hogy itt van a kutya elásva.

jókívánság egy igaz baráttól

"De jót tett ez neked. Sokkal érettebbnek tűnsz, mint amikor legutóbb találkoztunk.
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy sok ilyen fájdalmat kívánok még neked, mert jó hatással van rád."

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ?

csoda dolgok történnek
ennyi

elhiszem vagy nem hiszem el?

relax

Jólvan, volt egy szar napom. Kicsit kiakadtam. De azért alapvetően nyugi van, legalábbis nyugi van most is bennem. Kicsit belelazultam abba, ami van. Talán most ellentmondásosnak tűnök, de nem zavar. Megmondtam a legelején, hogy ez a blog mindig az aktuális pillanatképek füzére lesz, ne várjatok tőlem abszolút valóigazságot, mert az nincs, vagy legalábbis objektíve se belülről, se kívülről nem megfejthető.

Jó volt egyedül ma este, és ahogy figyeltem magam, megértettem egy csomó mindent az életről. Nagyon-nagyon hálát adok az Égnek, hogy nem születtem az érdek- és kényszerházasságok korszakába. Hogy miért pont ezen gondolkodom, azt most nem szeretném kifejteni, de mindenesetre nagyon örülök, hogy van szabad akaratunk, választási jogunk, akkor is, ha alapvetően az is igaz, hogy az ember bármilyen helyzetben maga felelős a saját boldogságáért, és nem okolhatja a körülményeket, mert a szabadság belülről jön. Most egy kicsit ezen is kísérletezek, mert tudom, hogy minden rajtam múlik. Az is, ami történik, és az is, ahogy azt megélem.
És majd meglátjuk, mennyire fogom tudni benne embernek érezni magam - mert számomra azt hiszem, ez az egyetlen, ami számít, nem az, hogy kinyalják a seggem. (csak mert Orsi mondta, hogy "Ha nekem olyan barátnőm lenne, mint Te, hatszor kinyalnám a seggét.")

Szóval mi lenne, ha egy kicsit nyugodtabban, befogadóbban élném meg a dolgokat. Egy kicsit több elfogadással, több szeretettel - és legfőképpen több alázattal. Talán az is lehet, hogy mégsem kell hanyatt-homlok menekülni a kicsit kevésbé otthonos dolgok elől. Végsősoron minden élethelyzet mint az önmegismerés újabb és újabb eszköze (legyen bár kellemes vagy kellemetlen, sőt akár kifejezetten fájdalmas), végül közelebb vihet valamiféle végső következtetéshez, aminek a levonása utána ha könnyebben nem is, de egy kicsit boldogabban tudunk élni, mert jobban fogjuk tudni, hogy mire van szükségünk. És ez ugyanúgy igaz a történet többi szereplőire is, ezért a felelősségemért ez esetben kevésbé aggódom. A sütiket pedig nem lehet látásból ízlelni, végig kell kóstolni, hogy megtudjuk, melyik tudna nekünk kedvessé válni, és melyik túl gelly már ahhoz, hogy örömet okozzon. ;)

kérek egy kulcsot a

Két szettet leadtam nemrég, de most is három lakáskulcs van nálam. Nem is tudom, miért. Valahogy bennem mindenki bízik, engem mindenki szeret, mindenki velem szeretne lenni. Lassan hányok is ettől, utálhatna már végre valaki, vagy felfedezhetné, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok, hogy egy kicsit végre jobban értsem, hogy miért pont annak nem kellek, akivel a legjobban szeretek lenni.

http://www.youtube.com/watch?v=s9l2PjCibns

Most épp senki sem tudja, hogy hol vagyok. Tulajdonképpen én sem tudom, hogy miért vagyok itt, vagy hogy hogyan kerültem ide. Próbálok nyitott lenni, próbálok előre nézni. Nehéz itt lenni Pesten, nehéz egész nap cikázni a városban összevissza, a mindenféle helyekhez kötődő emlékek áradata közt. Próbálok erős lenni, csinálni, amit csinálni kell, és közben törődni másokkal is, és engedni, hogy törődjenek velem. Nem is tudtam, hogy ennyi nagyon közeli jó barátom van, akikre bármikor komolyan számíthatok.

Néha hiányzik, hogy egész este teljesen egyedül legyek, és hogy senki ne legyen a közelemben, amikor aludni megyek és amikor felébredek. De ezt most nem tudom megoldani, majd lesz rá bő két hónapom 19-étől.

Tegnap Orsinál tobzódtunk jó sokan, ma megkérdezte, nem éreztem-e úgy magam, mint egy görög drámában, ahogy körbeülnek az udvarlók? Hát ja, pontosan úgy éreztem, és kicsit rohadtul elegem is volt, a végén le is ordítottam valakit, hogy hagyjanak már, ne érjen senki hozzám. (Az est legjobb félrészeg mentegetőzése egyébként egy férfi szájából: "Én nem akarok a nőd lenni...") Értem én, hogy szép vagyok, szexi vagyok, kedves vagyok (valószínűleg túlságosan is), és most éppen szingli lettem, és máris mindenki körülöttem legyeskedik. Csakhogy én meg leginkább úgy érzem magam, mintha a hullám körül repkednének azok a legyek.
Nincsenek szabad érzelmi energiáim, nem éri meg engem szeretni.

Hát most lehet, hogy nagyon szarkasztikus meg érzéketlen szemét vagyok, de nem tudom tovább mosni a saját agyamat arról, hogy milyen jól viselem ezt a katasztrófát. Erről valószínűleg a Lacusnál valahogy belémszivárgott feles tehet, egy kicsit lehullott akkor az álarc, mert az embernek részegen előtörnek a valódi érzései. Mindenesetre most nem érzem, hogy tovább tudnám áltatni magamat arról, hogy minden rendben van, és a még jobb dolgok új kezdete jön. Ki lettem dobva, mint egy elhasznált papírzsepi, és össze van törve a szívem a lelkem mélyén, akkor is, ha továbbra is mindenkivel mosolygósan, lelkesen haverkodom.

És nem tudom, ki lesz az, aki egyszer végre nem úgy fog tekinteni rám, mint a nagy, erős, csodálnivaló futárlányra, hanem észreveszi azt, hogy sebezhető és érzékeny emberi lény vagyok. Mert aki most felém közeledik, mindenki csak egy bálványt lát, amit imádni lehet, de a lelkemet nem ismeri egyikük sem, úgy érzem, senkit sem érdekel az, aki valójában vagyok...

állás

Azért okozott egy kis fejtörést ez az állásajánlat. Leginkább azt gondolom róla, hogy nem nekem, hanem Gergőnek kellett volna megkapnia, tökéletesen illeszkedne a jelenlegi igényeihez :-)

Nekem viszont szükségem van a napi szintű emberi kapcsolatokra, legyenek akármilyen jellegűek is. Jó, azért nem lenne annyira durva, mintha mondjuk külföldön kaptam volna egy lehetőséget, és csak félévente látogathatnék haza. Ha ehhez viszonyítom, akkor azért meglehetősen szép kilátás, hogy havonta egyszer egy teljes hetet Pesten, szabadon, bármivel-bárkivel tölthetnék. Csak aztán a három hét magány(zárka). Csaba már most azt mondja, hogy olyan érzése van, mintha egy ketrecben tartott haszonállatka lenne, pedig ő csak a havi egy hetet csinálja. Szóval, a lényeg, hogy van egy Ramada Balatonalmádin is, most folynak a tárgyalások, kéne egy bentlakó masszőr havi százért, plusz szállás fizetve, csak rezsit meg kaját kéne állni - de a személyzeti kaja mindenhol nagyon olcsó (itt Hévízen pl. napi 410 forintból eszek). Csakhogy én szerintem megőrülnék, ha három hétig egyfolytában kellene melóznom úgy, hogy a meló tökre nem állandó, ellenben három hétig egyetlen barátomat sem láthatnám, meg semmit nem csinálhatnék, amit egyébként szeretek csinálni (kontakt tánc, mászás meg ilyenek). Akkor talán működne, ha olyan lenne, mint ez a hétvége, a napi 5 masszázs kitölti lényegében az egész napot, és tökre élvezem is. Ha viszont napi 0-1-2 van (ez az alap itt is, Pesten is, max a hétvégék ugranak meg), akkor a munkaidő maga is csak az egyedüllét, tiszta unalom. És most jó Pesten heti 1-2 hétvégi napot vagy péntek délutánt így tölteni, de három hetet egyhuzamban halál.

Nagyon szeretek én magammal lenni, de azért, hogy kiszakadjak az egyébkénti rohanásból, sürgés-forgásból, meg a többi ember közül, akik állandóan körülvesznek. Nagyjából úgy igénylem, hogy két társaságban vagy családban töltött este után a harmadik már inkább egyedül esik jól.

Meg persze, az is nagyon jó tud lenni, amikor az ember elvonul egy kicsit hosszabb időre, egy hétre némasági fogadalmat tesz, és elmegy a hegyek közé. Németországban, na igen, ott azt éreztem, még maradnék ott 1-2 hónapot csak úgy magam. Néha kell az ilyen, egy kis visszavonulás, újragondolás, a magunkhoz való viszonyunk tisztázása, stb., ami után minden és mindenki máshoz való viszonyulásunk is tisztábban (át)látszik.

De hogy erről szóljon az életem 3/4 része, azt egy kicsit soknak tartom. Az jó mondjuk, hogy a szerződés csak három hónapra szól mindig, utána van döntési-váltási lehetőség. De amit most csinálok, azt túlságosan szeretem ahhoz, hogy felhagyjak vele egy magambavonulási kísérlet kedvéért. Talán ha kétszer ennyit fizetnének... Meg aztán, mindenki ismer, hogy én milyen örökmozgó vagyok. Nem tudnék én egy hotelben ülni egész héten egész álló nap füstölőfelhők között. :-)

Csabával ellenben nagyon jót poénkodtunk a dolog felett, ugyanis közben kiderült, hogy a hévízi csajszi is elmegy, ergó nemcsak Almádiba, Hévízre is kellene egy váltás, lehet válogatni. Ez a legjobb hotel egyébként, most nem részletezem, de mindenki full kedves-nyugodt-mosolygós, és munkaidőn kívül lehet használni konditermet és mindenféle wellness-szolgáltatásokat. Csaba azt mondja, hogy két hetet még talán bevállalna, akkor lehetne vele kéthetes váltásban lenni. Mondom mekkora jó, leszek Veled váltásban, akkor akár járhatnánk is, csak épp sosem látnánk egymást! Csaba tovább szövi:

" - Egy helyen lakunk, egy helyen dolgozunk...

- Hogy bírjátok akkor elviselni egymást??

- Úgy, hogy sohasem találkozunk. "

csak úgy megjegyzem

Miért gondolja mindenki, hogy a szabályok betartása egyenlő a biztonságos közlekedéssel? Ha a többi ember figyelmetlen, mit sem érsz azzal, ha szabályosan közlekedsz... (engem is bringaúton csaptak el.)

Ez egy finomhangolású hatodik érzék-játszma. Ha egyben vagy, akkor látod, érzed a többi embert, ki tudod számítani magad körül a világot, nem ér meglepetés.
A futár számára nem a közlekedési lámpák, hanem a konkrét utcai helyzetek léteznek. Tulajdonképpen ő az, aki a valódi dolgokat nézi, a konkrét jelen történéseket, nem elméletekre alapoz. Nagyon figyel, nagyon jelen van, együtt lélegzik a világgal - és ezért sokkal ritkábban éri baleset, mint azt, aki nem ilyen rutinos.
A rutin nagy része persze a fizika: gyorsulás, sebesség, reakcióidő - felmérni mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Aztán ott az emberi tényező. Egy idő után ez is sokkal kiszámíthatóbbá válik - figyeled a többi embert, a sémákat, amik szerint közlekednek. Persze váratlan fordulatok mindig lehetnek így is, de a futárokat sokkal ritkábban csapják el, mint a normál bringást, főleg ha összeszorzod, hogy hányszor annyi időt tölt el az utcán.

A legfontosabb szabály ugyanaz, mint az életben: know your limits. Azaz nem kell száguldani, mint a vakegér, amikor nem vagy annyira topon. Én legalábbis mindig sokkal, sokkal óvatosabb vagyok, ha tudom, hogy kevésbé számíthatok magamra. Olyankor nem bízok annyira a megítélésemben, és inkább maradok a piros lámpa mögött, és inkább egy kicsit lassabban adom le a fuvart.

Aztán ott az alleycat. Látszólag megőrül mindenki. Olyan helyeken cikáznak a futárok, hogy azt se tudod, hogy kerültek oda. Átmegy az mindenen, nincsen számára lehetetlen. De még ez sem őrültség. Ez pont hogy az a végsőkig fokozott éberség, amikor mindennél jobban tudod, hogy mit csinálsz. Halálpontosan tudod.
Ez az, ami kívülről nem látszik, mert másoknak fogalmuk sincs.

Szóval a helyzet egyszerű: ha a tudat hasad, a bicikli is; ha a tudat hasít, a bicikli is. :-)

elhangzott mondatok

első találka:
- Neked királynőnek kéne lenned, és ehelyett a legnehezebb munkát végzed...
- Te azt érdemelnéd, hogy valaki a tenyerén hordozzon.
- Tudom, egyszer láttalak titeket csókolózni a Fő utcában, és nagyon boldog voltam, mert örültem, hogy jó neked, és van, aki törődik veled.

második találka:
- Mikor süssek neked pizzát?
- Hagyd ott a Pajtát, ne csináld ezt a melót, majd én eltartalak.


Ez most sok(k) volt. Azt hiszem, egy darabig nem szeretnék harmadik találkát...