sick of it all

Csudajó nap jön elvileg, masszírozok, kipróbálom a transztáncot, aztán Szemy-Bonci szülinapi buli - de most valahogy nem nagyon van kedvem az egészhez. Azt hiszem, egy kicsit megülte a gyomromat az elmúlt néhány nap vagy hét, nem is tudom, sok volt. Tegnap a film alatt is hányingerem volt végig, az utolsó 1 órát már alig bírtam ébren, aztán ahogy vége lett, otthagytam a többieket, kihajtottam egy ágyat, fogtam egy pokrócot, befeküdtem ruhástól és már aludtam is.

Azt hiszem, nem akarok hallani több történetet, nem akarom látni, hogy ki hogyan cseszi el az életét, a tiszta szerelmet, az emberi dolgokat.

Nem akarom azt látni, hogy erről szól a felnőtt lét, hogy elromlik minden, amiben gyermekként hittünk.

Nem akarok találkozni több régi ismerőssel, és látni azt, hogy hogyan változtak, mi lett belőlük, az álmaik hogyan morzsolódtak el.

És nem akarok felnőtt lenni. Nem akarom ezt, hogy aki már régen látott, mindenki dicsér, hogy mennyit változtam, miközben én belül tudom, hogy csak halottabb lettem, érzéketlenebb lettem. Megtanultam a játékszabályokat. Hja, az életben így lehet jól boldogulni, így lehet kordában tartani az érzelmi kapcsolatokat, így lehet elérni, hogy tiszteljenek, hogy felnézzenek rám. Mostantól lehetek én is superior, én döntök, én határozok meg.

Leszarom. Szeretnék újra úgy ölelni, ahogy régen tudtam. Barátságban is, szerelemben is. Szeretnék újra nyitott és befogadó lenni, és nem tudni arról, hogy ez sebezhetővé tesz. Nem félni a fájdalomtól, a megalázottságtól, attól, hogy csak használni fognak valamire.

Szeretném teljesen odaadni magam, nem csak feltételekkel...

Mert nincs értelme az életnek enélkül.